Légiósok: Gyurcsó újra Splitben, de nem tudja, hogyan tovább

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.07.03. 19:22
null
Gyurcsó Ádám ebben az idényben már nem léphet pályára a Hajdukban (Fotó: Szabó Miklós)
Lejárt Gyurcsó Ádám felcsúti kölcsönszerződése, így vissza kell térnie a Hajduk Splithez, de nem biztos, hogy a horvát élcsapatban folytatja pályafutását.

Már zajlott a bajnokság – négy fordulón voltak túl a csapatok –, amikor a Puskás Akadémia bejelentette: az idény végéig kölcsönvette a Hajduk Splittől a 18-szoros magyar válogatott Gyurcsó Ádámot.

Két nappal később Hornyák Zsolt vezetőedző Ezekiel Henty cseréjeként 35 perc játéklehetőséget adott Zalaegerszegen az akkor még 28 esztendős szélsőnek, aki a következő fordulóban a Kaposvár ellen 2–0-ra megnyert találkozón már gólpasszt adott, majd a következő játéknapon az első gólját, illetve góljait is megszerezte a csapatban (2–1-es győzelem Debrecenben).

Az idényben aztán egyetlen bajnokit sem hagyott ki, az Újpest elleni, 3–1-re elveszített találkozót leszámítva mindig kezdett, és sokat tett azért, hogy klubja, amelyben annak idején akadémista volt, története legjobb bajnoki szereplésével rukkoljon ki.

„Emlékszem, mit mondtam, miután tavaly nyáron kölcsönvett a Puskás Akadémia   – mondta lapunknak a beszélgetéskor még Magyarországon tartózkodó, a hétvégére azonban Splitbe visszatérő Gyurcsó Ádám.   – Úgy fogalmaztam, az a legfontosabb, hogy rendszeresen játsszak, élvezzem a futballt és jó közösség tagja legyek! Az ősz ilyen szempontból nagyon jól sikerült, hiszen játszottam, hétszer betaláltam a bajnokságban, a tavasz miatt viszont lehet hiányérzetem, mert elmaradtak a gólok. Pedig talán két összecsapás kivételével mindig megvoltak a helyzeteim, időnként több is – talán a koncentrációm nem volt megfelelő. Azért látni kell, a koronavírus-járvány miatti leállás olyan helyzetet teremtett, amilyennel még nem találkoztunk: először azt sem tudtuk, lesz-e folytatás, utána pedig háromnaponta kellett pályára lépnünk. A bajnokságban a hét gól mellett összejött kilenc gólpassz, a Magyar Kupában is van nyolc gólom, vagyis ha az idény egészét vizsgálom, nem lehetek elégedetlen. Csapatjátékosnak tartom magam, márpedig úgy érzem, a bronzérem megszerzésével a maximumot hoztuk ki a bajnoki évadból, pláne ha belegondolok, hogy a bajnokság leállásakor még hat pont hátrányban voltunk a Mezőkövesddel szemben. Hogy mit éreztem, amikor kiderült, harmadikként végzünk? Nagyon boldog voltam, hiszen egyedülállót vittünk véghez. A klub vezetői, támogatói sok éven keresztül vártak valami hasonlóra, ráadásul az utolsó meccsen úgy győztük le a Honvédot, hogy öt korábbi akadémista szerepelt a kezdőben. Persze légiósok is voltak a csapatban, de ez a világban mindenütt így van, minőségi külföldi labdarúgókra igenis szükség van. Nyilván a harmadik hely megszerzése nem ugyanazt az érzést adja, mint amikor bajnokságot nyerünk, de mégiscsak először lett érmes a klub, és először léphet ki a nemzetközi porondra.”

Hogy a Puskás Akadémia melyik csapat ellen mutathatja meg magát Európában, még nem tudni, mindenesetre most úgy tűnik, Gyurcsó Ádám futballjára nem számíthat a szakmai stáb. Június 30-án lejárt a kölcsönszerződése, és mivel 2021 nyaráig a Hajduk labdarúgója, vissza kell térnie a horvát együtteshez.

Horvátországban még zajlik a bajnokság, a Split a már aranyérmes Dinamo Zagreb mögött még az elmúlt héten is második helyezett volt, kedden azonban 3–1-es vereséget szenvedett a HNK Gorica vendégeként, és csak a negyedik helyről várja az NK Osijek elleni rangadót.

„Egyelőre itthon vagyok, de a hétvégi, Eszék elleni bajnokin már nekem is ott kell lennem Splitben    – folytatta.   – Még négy forduló van hátra a bajnokságból, és nem mindegy, miként zár a Hajduk. Split speciális hely, ott nem elég nyerni, mert a szép játék is elvárás. Hogy mire számítok a jövőmmel kapcsolatban? Már nem az az edző, mint aki volt az eljövetelemkor, a vezetőségben is történtek változások. Hétfőtől bekapcsolódok az edzésmunkába, ugyanakkor pályára nem léphetek, mert az idényben, ugye, szerepeltem már másik klubcsapatban – nem gondolom, hogy a vezetőedző ebben az időszakban olyan játékosra támaszkodna, akiről tudja, nem segíthet a csapatnak. Nem tudom, a klubnál mit terveznek velem, ha foggal-körömmel ragaszkodnának hozzám, aligha engedtek volna tavaly el – bizonyára lehet olyan megoldást találni, amely nekik és nekem is megfelel. A család miatt szívesen játszanék otthon is, de nem mindenáron, éreznem kell, hogy megbecsülnek. Jó idény van mögöttem, remélem, lesz lehetőségem választani.”

1. HNL, 33. FORDULÓ
Vasárnap
18.55:
Hajduk Split–NK Osijek – élőben az NSO-n!
Az élcsoport:      1. Dinamo Zagreb 76 pont – már bajnok, 2. Lokomotiva Zagreb 57, 3. NK Osijek 56, 4. Hajduk Split 54

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik