Dárdai Márton kórházba került

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2025.12.19. 18:57
null
Dárdai Márton megbetegedett (Fotó: Getty Images)
Vírusos megbetegedés miatt kénytelen volt kihagyni csapata, a Hertha BSC péntek esti bajnoki mérkőzését Dárdai Márton.

Nem lehetett ott a pályán péntek este Dárdai Márton: a fővárosi csapat nem nevezte a Hertha BSC–Arminia Bielefeld másodosztályú német bajnoki mérkőzésre.

Mint lapunk megtudta, vírusos megbetegedés miatt többen is kidőltek a kék-fehéreknél, és a 18-szoros magyar válogatottnak (aki, mint ismert, az Újpesten sportigazgatói állást vállaló korábbi magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pál középső fia) sem volt szerencséje: hányás, hasmenés miatt biztonsági okokból péntek hajnalban az egyik berlini klinikán három órán keresztül infúziós kezelést kapott, emiatt ki kellett hagynia a péntek esti összecsapást.

Hiányzói ellenére a Hertha a 67. percben megszerezte a vezetést Paul Seguin góljával, ám a 85. percben Toni Leistner kiállítása miatt emberhátrányba kerültek a berliniek, és nem is tudták kihúzni a hajrát. A vendégek a 96. percben egalizáltak Stefano Russo révén, így az egy pontot szerző fővárosiak nem tudtak előrelépni a 7. helyről.

NÉMET 2. BUNDESLIGA
17. FORDULÓ
Hertha BSC–Arminia Bielefeld 1–1
Hertha: Dárdai Márton vírusos megbetegedés miatt nem került be a meccskeretbe.

 

Legfrissebb hírek

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
1 órája

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
4 órája

Vida Kristopher gólja is kellett a Szatmárnémeti első győzelméhez

Légiósok
2026.10.31. 13:26

Román Kupa: csak döntetlent játszott, és kiesett a Sepsi

Minden más foci
2026.10.29. 18:29

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Molnár Rajmund tíz hónap kihagyás után visszatérhet a pályára

Légiósok
2026.10.28. 11:17

Szoboszlai visszatérése is téma volt a Liverpool sajtótájékoztatóján

Angol labdarúgás
2026.10.27. 14:44

Sérülés miatt kihagyja a Salzburg kupameccsét Redzic Damir

Légiósok
2026.10.27. 11:15