Kerkez Milos számára nem ismeretlen a Liverpool edzőközpontja

I. SZ.I. SZ.
2025.06.21. 16:49
null
Kerkez Milos (jobbra) 2021 szeptemberében a Milan játékosaként lépett pályára a Liverpool edzőközpontjában (Fotó: Getty Images)
Kerkez Milos a napokban orvosi vizsgálatokon esik át a Liverpool edzőközpontjában, és ha minden a terveknek megfelelően alakul, a magyar válogatott játékosát a jövő hét elején bemutatják új klubjában.

A Bournemouth 21 éves balhátvédje átigazolásáról egybehangzó sajtóértesülések szerint megegyezett egymással a két klub, illetve a játékos is mindenben megállapodott az új szerződéséről, így már csak az orvosi vizsgálatok választják el attól, hogy Szoboszlai Dominik és Pécsi Ármin csapattársa legyen.

Kerkezt a Liverpool külvárosában, Kirkbyben található AXA edzőközpontba (amely a város északkeleti szélén található, 10 kilométerre az Anfieldtől) várják orvosira.

A 23-szoros válogatott védő számára nem teljesen ismeretlen ez az edzőközpont, 2021 szeptemberében ugyanis már járt itt az AC Milan ificsapatának tagjaként. Akkor az UEFA Ifjúsági Ligájának keretében találkozott egymással a két csapat, Kerkez 67 percet töltött a pályán, a meccset 1–0-ra a Liverpool nyerte meg.

Akkori ellenfelei közül Conor Bradley már a Pool felnőttkeretének tagja, és az előző idényben 19 bajnokin játszott is a Premier League-ben.

Kerkez egy idény után távozott a Milantól, az AZ Alkmaarnál eltöltött évad után, 2023-ban került a Bournemouthhoz.

 

Legfrissebb hírek

Barcola mesterhármast jegyzett, magyar játékosai nélkül 6–3-ra nyert a Liverpool a BL-ben

Bajnokok Ligája
10 órája

Tóth Balázs: Pályafutásom egyik legjobb teljesítménye volt

Légiósok
16 órája

Alapszabály: ha jeleznek a gépek, nem szabad kockáztatni

Bajnokok Ligája
18 órája

Mindkét edző kiemelte Tóth Balázs fantasztikus teljesítményét

Légiósok
20 órája

A futball csak az egyik része a Farkas család csodálatos történetének – interjú

Légiósok
Tegnap, 6:34

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

A liverpooli Farkas testvérek édesapja: „A profi szerződés után is folytatni kell a munkát”

Légiósok
2026.10.13. 19:05

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 18:05