Szalai Attila télen távozhat a Hoffenheimtől – sajtóhír

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.12.19. 18:55
Szalai Attila januárban csapatot válthat (Fotó: Getty Images)
Német sajtóhírek szerint a Hoffenheim magyar válogatott védője, Szalai Attila a téli átigazolási időszakban távozhat a német futballklubtól.

Az átigazolási hírekben rendre jól értesült Florian Plettenberg a közösségi oldalán tette közzé, hogy információi szerint a Hoffenheim télen szeretné megerősíteni a keretét egy tapasztalt belső védővel és egy gyors csatárral. Emellett a német Sky újságírója úgy tudja, Szalai Attila és az osztrák válogatott Florian Grillitsch is engedélyt kapott arra, hogy elhagyja a klubot.

A 46-szoros magyar válogatott védő a Fenerbahcétől tavaly nyáron szerződött a Hoffenheimhez, amelynek színeiben 2023 őszén négy bajnokin és egy kupameccsen jutott szóhoz, majd fél évet Freiburgban töltött kölcsönben, ahol három Bundesliga-összecsapáson kapott lehetőséget. A 192 centiméter magas hátvéd idén nyáron visszatért a kék-fehérekhez, de ebben az idényben egyetlen tétmérkőzésen sem lépett pályára, egyedül egy felkészülési találkozón szerepelt, amelyen amúgy gólt szerzett. A 26 éves játékoson az sem segített, hogy klubja novemberben edzőt váltott – az amerikai Pellegrino Matarazzo helyére az osztrák Christian Ilzer érkezett –, ezt követően sem került be még a meccskeretbe sem.

Szalai másfél éve 12.3 millió euróért váltott klubot, a Transfermarkt az értékét viszont már csak 2 millió euróra becsüli. A futballistát 2027 nyaráig köti szerződés csapatához, de a jelek szerint a sinsheimi klub nem gördít akadályt a távozása elé. A török sajtó is szívesen foglalkozik a témával, nemrég pedig felmerült a Trabzonspor érdeklődése, ám a helyi média szerint nem elképzelhetetlen, hogy volt klubja, a Fenerbahce szerződtetné, mivel az isztambuliak brazil belső védője, Rodrigo Becao súlyos térdsérülése miatt alighanem az egész idényre kidőlt.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16