Légiósok: itt a megegyezés, Szoboszlai 70 millióért a Liverpoolban folytatja

2023.06.30. 19:37
null
Bomba igazolás: minden jel arra mutat, hogy Szoboszlai Dominik a Liverpoolban folytatja (Fotó: Getty Images)
Fabrizio Romano és a Nemzeti Sport információi szerint az angol Premier League-ben szereplő Liverpool átigazolja az RB Leipzigtől Szoboszlai Dominikot. Úgy tudjuk, a magyar válogatott csapatkapitányáért 70 millió eurót fizetnek a Jürgen Klopp irányította „vörösök”.

 

Twitter-oldalán arról számolt be Fabrizio Romano, átigazolásokkal foglalkozó olasz újságíró, hogy megszületett a megegyezés Szoboszlai Dominik átigazolási ügyében. A Nemzeti Sport is úgy értesült, hogy a Liverpool kifizeti a középpályás lipcsei szerződésében szereplő, június 30-ig érvényes 70 millió eurós kivásárlási árat.

Úgy tudjuk, a magyar válogatott csapatkapitánya legkésőbb szombat reggel megérkezik Liverpoolba, hogy átessen a szükséges orvosi vizsgálatokon, ezeket követően jelenti be új klubja.

Szoboszlai 2021 telén szerződött a Red Bull Salzburgtól az RB Leipzighez, amellyel két és fél idény alatt kétszer nyerte meg a Német Kupát, s több alkalommal is szerepelhetett a Bajnokok Ligájában. A 32-szeres magyar válogatott középpályás 91 meccsen viselte a lipcseiek mezét, ez idő alatt 20 gólt és 22 gólpasszt jegyzett.

ELŐZMÉNYEK

Szoboszlai Dominik már az idény végi nyilatkozataiban sem garantálta a lipcsei folytatást, majd jött a hír, miszerint a Premier League-ben szereplő, Bajnokok Ligája-induló Newcastle érdeklődik iránta. Később kiderült, van kivásárlási ára, 70 millió euró, de az csak július 1-ig érvényes jelenlegi szerződésében.

A Newcastle később egy másik középpályásra, a milanos Sandro Tonalira vetette ki hálóját – bár profilra nem egyeznek Szoboszlaival –, s ugyan még az a transzfer sem hivatalos, úgy tűnik, őt veszi meg a PL-klub, körülbelül 70 millió euróért. Ezt követően azonban a már szintén régóta érdeklődő Liverpool szállt be a versenybe, de a tárgyalások csak ma, vagyis június 30-án pörögtek fel.

Fabrizio Romano pénteken már arról számolt be, hogy a Jürgen Klopp vezette – a mögöttünk hagyott idényben ötödik helyen végző – Liverpool legfőbb célpontja a magyar válogatott középpályás, a tárgyalások pedig jól haladnak.

 

Legfrissebb hírek

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
23 perce

Az 1990-es bajnokcsapat inspirálta Szoboszlaiék új szerelését – fotók

Angol labdarúgás
1 órája

Sallai Roland: Meg kell mutatnunk, hogy a Galatasaray Törökország legnagyobb klubja

Minden más foci
1 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
15 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
15 órája

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
18 órája

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:07

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
Tegnap, 11:46
Ezek is érdekelhetik