Fortuna Liga: a Slovan elleni rangadón javítana a DAC

D. T.D. T.
2022.08.31. 14:52
null
Szánthóékra komoly kihívás vár (Fotó: Lelkes Ernő)
Már szerdán eldőlhet, milyen idényt fut a DAC, ugyanis a Fortuna Liga 8. fordulójának rangadóján a címvédő Slovan vendége lesz (20.30 óra). Esetleges hazai győzelem esetén már tíz pont lenne a pozsonyi csapat előnye, ám a sárga-kékek fogadkoznak, hogy ez nem fog megtörténni.

Apróbb szépséghiba, hogy a biztató idénykezdet után megtorpant a DAC, és két vereséget követően lecsúszott a dobogóról.

„Nincs sok időnk, már szerdán jön a Slovan elleni meccs. Össze kell kapni magunkat, egyénileg és csapatként is” – nyilatkozta még a szombati, Trencsén elleni találkozót követően lapunknak a csalódott Kalmár Zsolt, aki a vesztes összecsapás után sokáig magába roskadva ült a kispadon.

„A nagyszombati vereség után kíváncsiak voltunk, hogy reagál a csapat, de a Trencsén ellen nem az történt, amit elképzeltünk. A Slovan otthonában nagy kihívás vár ránk, csak a részletekre odafigyelve, minőségi teljesítményt nyújtva tudunk jó eredményt elérni. Ugyan nagyon sűrű a pozsonyi csapat programja, de ellenünk biztosan nem fogja vissza magát” – jelentette ki Adrián Gula, a DAC 1904 vezetőedzője.

Vladimír Weiss, a Slovan szakvezetője már a múlt csütörtöki, Mostar elleni, sikerrel vett Ekl-rájátszás után kijelentette, hogy több tapasztalt játékosát pihenteti a hétvégén Rózsahegyen, hogy aztán a legerősebb tizenegyet küldhesse pályára a DAC ellen. Ennek megfelelően Myenty Abena, Giorgi Csakvetadze, Juraj Kucka és Jaromír Zmrhal el sem utazott arra a mérkőzésre

„Személyesen néztem meg a DAC Trencsén elleni találkozóját, amelyen a hazaiaknak nem ment a játék. Biztos vagyok benne, hogy ellenünk kétszáz százalékkal jobban futballozik majd”– mondta a pozsonyiak vezetőedzője.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
8. FORDULÓ
20.30:
Slovan Bratislava–DAC 1904– élőben az NSO-n

 

Legfrissebb hírek

Debre Viktort köszöntötték Dunaszerdahelyen

Kézilabda
2026.03.16. 11:48

Niké Liga: elhalasztják a Nagyszombat–DAC összecsapást

Minden más foci
2026.03.13. 14:45

Világi Oszkár a B-középből szurkolta ki a DAC győzelmét

Minden más foci
2026.03.09. 14:28

A DAC legyőzte a Zólyombrézót, és tovább üldözi a Slovant a Niké Ligában

Minden más foci
2026.03.08. 19:57

„Nagy pofont kaptunk” – Tuboly Máté a DAC súlyos kassai veresége után

Minden más foci
2026.03.05. 10:12

Súlyos verésbe szaladt bele a DAC Kassán, kiesett a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.03.04. 20:22

Szánthó Regő a DAC elleni meccs után: Jól találtam el a labdát, a kapus azonban bravúrral a kapufára ütötte

Minden más foci
2026.03.01. 11:39

Niké Liga: folytatódik a kassai menetelés

Légiósok
2026.02.28. 19:15
Ezek is érdekelhetik