Légiósok: Szalai Ádám az FC Baselhez szerződött – hivatalos

H. Á., R. B.H. Á., R. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.16. 12:46
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport értesülése, Szalai Ádám a német élvonalbeli Mainztól a svájci FC Baselhez igazolt.

Szalai Ádám távozik a Mainzból (Fotó: AFP)
Szalai Ádám távozik a Mainzból (Fotó: AFP)
Szalai Ádám távozik a Mainzból (Fotó: AFP)
Szalai Ádám távozik a Mainzból (Fotó: AFP)
Szalai Ádám távozik a Mainzból (Fotó: AFP)

 

A német klub közleményében az áll, a magyar csatár kérésére szerződést bontott Szalaival a téli átigazolási időszak lejárta előtt. Szalai megállapodása a mostani idény végén lejárt volna, az FC Baselnél 2023 nyaráig írt alá.

Christian Heidel, a Mainz sportigazgatója a klub hivatalos honlapjának azt mondta, rövid egyeztetés után úgy döntöttek, nem állnak Szalai Ádám útjába. A szakember kiemelte, Szalai sokat tett a csapatért, s ezt nem felejtik el neki.

„Örülök, hogy a Basel esélyt ad, hogy a tapasztalatommal és a hozzáállásommal segítsek a csapatnak, főként a fiatal játékosoknak – nyilatkozta Szalai Ádám a Basel hivatalos honlapjának. – A testfelépítésem miatt mindig középcsatárt játszottam, meg tudom tartani a labdát és helyzetbe tudom hozni a társaimat. Persze arra is törekszem, hogy gólokat szerezzek.”

Ezzel az FC Basel Arthur Cabral távozása után – a brazil a Fiorentinához igazolt – a második támadót szerződteti: korábban Fjodor Csalovot vette kölcsön a klub a CSZKA Moszkvától az idény végéig.

Szalai Ádám 12 év alatt 276 mérkőzésen lépett pályára a német élvonalban, összesen 54 gólt szerzett – előbbi mutatót tekintve csak Dárdai Pál (286) előzi meg a magyarok közül, míg a gólokat nézve első a vonatkozó magyar rangsorban. A Mainznál 2010 és 2013 között, majd 2019-től egészen mostanáig futballozott. A 34 éves csatár a Mainzban összesen 146 tétmeccsen játszott és 28-szor volt eredményes. A két mainzi időszak között egy idényt töltött a Schalkénél, majd egy féléves kölcsönidőszakot leszámítva öt évig volt a Hoffenheim játékosa.

Szalai érkezésével háromtagúra nőtt a svájci élvonalban szereplő magyar labdarúgók száma: Bolla Bendegúz (kölcsönben Grasshoppers) és Varga Kevin (kölcsönben Young Boys), mellé csatlakozott a magyar válogatott csapatkapitánya. Az FC Baselnek egyébként van már egy magyar labdarúgója, a klub utánpótlásában pallérozódik ugyanis a 17 éves Gruber Zsombor, akit a nyárig vett kölcsön a csapat a Puskás Akadémiától.




 

 

Legfrissebb hírek

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Szoboszlai Dominik ünnepelt és jótékonykodott Budapesten

Magyar válogatott
2025.06.12. 20:27

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23
Ezek is érdekelhetik