Légiósok: Nagy Ádámot fejbe rúgták, le kellett cserélni – videó

B. A.B. A.
2021.03.06. 19:51
null
Nagy Ádám feje bánta a csapattárs felszabadítási kísérletét (Fotó: Getty Images)
A Bristol City hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett a QPR-tól az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) 35. fordulójában. A hazaiaknál kezdőként kapott lehetőséget Nagy Ádám, akit a 31. percben le kellett cserélni.

A magyar válogatott középpályást csapattársa, Steven Sessegnon találta el közelről nagy erővel a labdával. Nagyot az eset után ápolni kellett, s nem tudta folytatni a játékot.

A Bristol ekkor már kétgólos hátrányban volt, a folytatásban nem változott az eredmény. Érdekesség, hogy a hazaiknak ez már a második cseréjük volt a mérkőzés folyamán – az 500. edzői mérkőzésén vezénylő Nigel Pearson közvetlenül a második kapott gól után, a 23. percben változtatott először –, ráadásul még az első félidőben ki kellett használni a harmadikat is: Zak Vyner Nagy Ádámhoz hasonlóan fejsérülést szenvedett.

ANGLIA, CHAMPIONSHIP
35. FORDULÓ
Bristol City–QPR 0–2
Bristol: Nagy Ádámot sérülés miatt a 31. percben lecserélték.

ARAB EMÍRSÉGEK, UAE LEAGUE
19. FORDULÓ
al-Hatta–al-Fudzsaira 1–0
al-Hatta: Koman Vladimirt nem nevezték a mérkőzésre.

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
20. FORDULÓ

Altach–LASK 0–1
Altach: Bukta Csabát a 74. percben becserélték.

BELGIUM, JUPILER LEAGUE
29. FORDULÓ
Eupen–Leuven 3–3
Leuven:Bese Barnabás nem volt a keretben.

CIPRUS, 1. DIVISION
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ

Omonia Nicosia–Anarthoszisz 0–0
Omonia: Lang Ádám kispados volt.
ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ
Pafosz–APOEL 1–1
APOEL: Vinícius Paulo nem volt kerettag.

GÖRÖGORSZÁG, SUPER LEAGUE
25. FORDULÓ

OFI Kréta–Larisza 2–3
Larisza: Nagy Gergely védte a vendégek kapuját.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
20. FORDULÓ

Podbeskidzie–Lechia Gdansk 2–2
Podbeskidzie: Kocsis Gergő a szünet után állt be.

NÉMETORSZÁG, 2. BUNDESLIGA
24. FORDULÓ
Fürth–Bochum 1–2
Bochum:Novothny Soma kispados volt.

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám: Ez nem volt hollywoodi filmszerű

Európa-liga
2026.08.05. 23:44

Nagy Ádám a vezérszerepről, a kritikákról és az Európa-ligáról – videós interjú

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 18:47

Nagy Ádám ma már örül, hogy tizenkét évesen nem adta fel

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:58

A 10-es mez: „a 88-szoros válogatottat inkább fanyalgás fogadja…”

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 08:43

Nagy Ádám visszatért a Ferencvároshoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 12:02

Nagy Ádám már a Vasas ellen pályára léphet a Ferencvárosban – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.07.30. 21:13

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Nagy Ádám már nagyon közel a Ferencvároshoz való visszatéréshez – sajtóhír

Légiósok
2026.07.28. 12:02