Bundesliga: Szalai Ádám majdnem egy év után kezd ismét a Mainzban!

2021.02.06. 15:15
null
A Wolfsburg ellen játszott legutóbb kezdőként Szalai Ádám (jobbra) a Bundesligában, ennek már majdnem egy éve! (Fotó: Getty Images)
Szalai Ádámnak majdnem egy évet kellett várnia, de ismét ott van a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Mainz kezdőjében.

 

A magyar válogatott támadó legutóbb 2020. február 23-án kezdett a Mainzban, akkor a Wolfsburgtól súlyos, 4–0-s vereséget szenvedett együttese. Bár a Mainz szeptemberben kitette a keretéből Szalait arra hivatkozva, hogy a továbbiakban már nem szerepel a gárda „sportszakmai terveiben”, a csatár ezután is megjelent az edzésen, sőt a csapattársai is kiálltak mellette.

Ha ez nem lett volna elég, Szalai még meg is sérült, minden arra mutatott, hogy véget ért számára a mainzi légióskodás – még Marco Rossi is azt javasolta a magyar válogatott csapatkapitányának, hogy keressen magának új klubot .

Hónapok teltek el, és Szalait most mégis a kezdőben láthatjuk – igaz, az elmúlt meccseken csereként már pályára lépett! A Mainz az Union Berlinnel találkozik a Bundesliga 20. fordulójában, a mérkőzés 15.30-kor kezdődik.

 


 

NÉMET BUNDESLIGA
20. FORDULÓ
15.30:
Augsburg–Wolfsburg
15.30: Freiburg–Borussia Dortmund
15.30: BayerLeverkusen–VfB Stuttgart
15.30: Mainz–Union Berlin
15.30: Schalke 04–RB Leipzig (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
18.30: BorussiaMönchengladbach–1 FC Köln (Tv: Sport2)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16