Sztár születik – L. Pap István jegyzete

Mi lenne, ha beletörődnénk abba, hogy Szo­boszlai Dominik menthetetlenül világsztár lesz? Legalább most, amikor nagyjából fél percre vagyunk attól, hogy Európa (vagyis a világ) egyik topklubjába szerződjön.

És nem, nem a kispadra, ahogyan azok gondolják, akiknél megakadt a korongon a tű, oda ugyanis több mint 20 millió euróért senki sem vesz 20 éves labdarúgót, főleg nem azt, aki korosztályában minden mérvadó listán Európa legjobbjai között szerepel. Esetében éppen ezért ideje lenne leszakadni arról a sztereotípiáról, hogy a fiatal magyar úgyis megég, nem játszik, padozik és gyorsan megsérül, különben is fizikailag és akaratában gyenge, továbbá lassú, meg keverjük bele az akadémiai rendszert, a közpénzt, a milliárdokat a „semmire”, és még dőljünk is a kardunkba, lehetőleg azonnal. Még Szoboszlai is, hiába a nyílegyenes karrierív, a lenyűgöző statisztikák, a törököknek lőtt űrgól, és hiába az Izland elleni eufória.

A srácot, aki a minap töltötte be a húszat, a világ Magyarországon kívüli, nem elhanyagolható része magától értetődő természetességgel kezeli a jelen és a közeli jövő egyik legnagyobb talentumaként. Csak itthon idegeskednek azok, akik mindig mindenen idegeskedni fognak, még a saját fizetésemelésükön is, mindent mindenkinél jobban tudnak (leszámítva nyilván a szakmájukat, mint a taxis, akinek megmásíthatatlan véleménye volt a koronavírusról, de fejből ettől még nem ment neki, hol is van a Móricz Zsigmond körtér), Szoboszlairól például csak azért nem tudják elképzelni, hogy viszi valamire, mert magyar és mert labdarúgó.

Jó, ha tisztában vannak vele: ennek a világnak lassan vége, reményeink szerint örökre. A „focista” ugyanis igazából csak az elbukott 1954-es vb-döntőt követő utcai zavargások után lett problémahalmaz, a nem ferencvárosi szurkoló (ő már 1949-től az volt) pedig fasiszta/soviniszta/nacionalista csőcselék. Hofi, Moldova és Végh Antal, azaz Kádár mainstream médiája jóvoltából pedig a világszínvonalat azért még alulról súroló hetvenes évekbeli játékos ostoba, ingyenélő hülye, aki nem edz, nem fut, ellenben iszik és lötyög, azaz semmire sem jó.

Harminc évvel a rendszerváltozás után nemcsak ismét Eb-résztvevő (ráadásul hazai szuperstadionban, ami, lássuk be, tényleg maga a borzalom) válogatottunk és BL-csoportkörös Fradink lett, hanem újra lesz világsztárunk is. Ha nem hiszik el, ha ezerszer leírják, hogy nem, akkor is.

Amikor az első, még U17-es labdaérintéseit láttam, lefogadtam volna, hogy így lesz. És ma már teljesen biztos is vagyok benne.