Régen kellett így izgulnunk – Vincze Szabolcs jegyzete

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
2026.05.13. 23:52

 

NINCS ABBAN SEMMI TÚLZÁS, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott nem nézett még ilyen kemény világbajnoki selejtezőpárbaj elé az elmúlt tíz évben, mint most Szerbia ellen, hiszen a korábbi ellenfelek, például Izrael vagy Litvánia játékerőben nem hasonlíthatók össze a délszlávokkal, és két vagy négy évvel ezelőtt nem is kellett különösebben izgulnunk az ellenük játszott párbaj során.
Ezúttal is Chema Rodríguez és a magyar válogatott mellett szól, hogy a kapitány eddig valamennyi kvalifikációs sorozatot sikeresen abszolvált, amióta – csaknem hét éve – a magyar nemzeti csapat stábjában, illetve az élén dolgozik, másrészt sikerült már megoldania ennél nehezebb feladatot is, gondoljunk csak Portugália két évvel ezelőtti bravúros legyőzésére az olimpiai selejtezőben – annál kiélezettebb helyzetet azért nehéz elképzelni. És bár a kapitány követett már el hibákat, s biztos van, amit ma már másképpen csinálna, tagadhatatlan, megvan az a különleges képessége, hogy a legfontosabb összecsapásokra a lehető legjobban fel tudja készíteni együttesét, és ebben lehet bízni most is.

A magyar–szerb kettős összecsapás egyik kulcsa az is lehet, hogy sérülés miatt hiányzik az ellenfél irányítója, Lazar Kukics, akiről maga Chema Rodríguez állította néhány éve, hogy szerinte a világ egyik legjobbja a posztján. És ha ez talán kicsit túlzás is, az tény, hogy a Szeged játékosa a szerb nemzeti csapat egyik motorja, akinek pótlása jelen pillanatban valóban nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen. Raúl González szerb kapitánynak emiatt sokkal nehezebb dolga van, mint kollégájának, akinek Bodó Richárd nélkül kell csatába mennie, a magyar balátlövőt ugyanis könnyebben tudja pótolni a mi edzői stábunk, egyszerűen azért, mert nekünk vannak a posztján hasonlóan erős játékosaink, miközben Kukics-kaliberű irányítót a másik oldalon egyszerűen nem tudnak előrántani.

A magyar szövetségi kapitány úgy fogalmazott, hogy mindkét csapatnak ötven százalék az esélye a továbbjutásra, és az nem is kérdés, hogy szorosabb küzdelem várható, mint eddig bármikor a vb-selejtezők során, de a magyar csapat kicsit talán még mindig esélyesebbnek számít. Pluszmotiváció, hogy a 2027-es vb-szereplésnek óriási szerepe lehet a 2028-as olimpiai kvalifikációban is. Ne feledjük, a 2024-es olimpiai kvalifikációs tornán is annak köszönhetően vehettünk részt, hogy nyolcadik helyen végeztünk a 2023-as vébén.
De ne szaladjunk ennyire előre, hátravan két, borítékolhatóan kőkemény mérkőzés. Százhúsz perc harc.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Kézilabda
2026.05.14. 08:57

Az elmúlt tíz év legnehezebb vb-selejtezője vár a magyar férfi kézilabda-válogatottra

KEZDÉS: 18.00. Már egy évtizede annak, hogy férfi kézilabda-válogatottunk legutóbb vereséget szenvedett Szerbiától.

 

 

Legfrissebb hírek

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
5 órája

Zöld-foki ragyogás – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:51

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05

A bakelit varázsa – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.24. 23:21

Szertefoszlott szkepticizmus – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 23:12

A Skorpió utcai fiúk – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.23. 00:27

Egyiptomi varázslat – Smahulya Ádám jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.23. 00:26
Ezek is érdekelhetik