A hagyomány kötelez – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2026.05.10. 23:40

A magyar labdarúgás második vonalában a Honvéd 3–1-re legyőzte a Vasast, ez azt jelenti, hogy az angyalföldiek két pont előnnyel vágnak neki az utolsó fordulónak a kispestiek előtt – ám az biztos, hogy mindkét fővárosi klub feljutott az élvonalba. Bizonyos szempontból ismétli magát a történelem, mert a két együttes 2023-ban búcsúzott az NB I-től, most pedig három idény elteltével ugyancsak együtt jut vissza. Anno hiába bíztak az azonnali visszakerülésben, 2024-ben a Honvéd a kilencedik, a Vasas a harmadik helyen végzett… Csupán a rend kedvéért: az NB II-ben eltöltött időszakban az egymás elleni találkozókon három kispesti, két Vasas-siker a mérleg, egyszer döntetlen született.

A két budapesti csapat visszatérésével az élvonal 12 csapatából öt fővárosi lesz a következő idényben. Hogy ez jó-e vagy sem, azon lehet vitatkozni, azon viszont nem, hogy a jelentős tradíciójú egykori vidéki végvárak – példának okáért Szeged, Pécs, Békéscsaba vagy Salgótarján – egyikének sem tiltotta meg senki, hogy visszajusson az NB I-be…

A kispestiek pályaválasztásával 3–1-es Honvéd-siker legutóbb 2018-ban született, előtte 2002-ben. Ha még tovább kutatunk az emlékezetben, 1982 októberéig kell visszamenni az időben (a Népstadionban a piros-kékek voltak az elöl állók) egy 3–1-es kispesti győzelemig. És ha már Népstadion: ugyanez lett az 1975. szeptemberi Honvéd–Vasas végeredménye is. Azon találkozón a magyar futball ki nem teljesedett tehetsége, Kocsis Lajos két gólt szerzett. A vasárnapi rangadón Nyers Ádám lőtt két gólt, remélem, a 18 éves csatár képességeihez méltó utat jár be. Ezzel a vezetéknévvel bizonyos Nyers István – aki rövid ideig megfordult a Honvédban is – világraszóló karriert futott be az olasz Internazionale együttesében. De ne legyünk telhetetlenek.

Hogy mi várható a nagy hagyományokkal büszkélkedő két együttestől az első osztályban? Ha felidézzük a régi idők fociját, a tradíció kötelez, s ha már itt tartunk, a két fővárosi klub visszatérésével kettős rangadót is lehetne rendezni. Persze változnak az idők, de nem lenne rossz, ha egy programban láthatnánk Honvéd–Vasas és Ferencváros–Újpest mérkőzést. A Puskás Aréna méltó helyszín, már csak az utódoknak kellene felkötniük a fehérneműt.

A feltételek adva vannak. Egy kísérletet mindenképpen megérdemelne.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56