Légiósok: szabadrúgás, akció, szöglet – Szoboszlai három gólpasszt adott

M. D.M. D.
2020.10.17. 19:04
null
Szoboszlai Dominik három gólpasszt osztott ki az Osztrák Kupában (Fotó: Getty Images)
A három gólpasszt kiosztó Szoboszlai Dominik vezérletével a Red Bull Salzburg 3–0-ra legyőzte idegenben a hozzá hasonlóan élvonalbeli St. Pöltent a labdarúgó Osztrák Kupa második fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.


Ahogy arról a bevezetőben már szó esett, a meccset végigjátszó Szoboszlai Dominiknak kulcsszerepe vol a Salzburg sikerében. A magyar válogatott középpályás az első félidőben szabadrúgásból Albert Vallcinak, az utolsó negyedórában akcióból Enock Mwepunak, majd szögletből André Ramalhónak adott gólpasszt, így a Salzburg 3–0-ra megnyerte a találkozót, és bejutott a harmadik fordulóba, amelyben már a legjobb nyolc közé jutás lesz a tét.

A hazaiaknál utánpótlás-válogatott játékosunk, Majnovics Martin végig a kispadon ült.

SZOBOSZLAI GÓLPASSZAI

AUSZTRIA, OSZTRÁK KUPA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
St. Pölten–Red Bull Salzburg 0–3
St. Pölten: Majnovics Martint nem cserélték be; Salzburg: Szoboszlai Dominik végigjátszotta a találkozót, és három gólpasszt adott.
Wiener Neustadt (Bécsújhely, III.)–Rapid Wien 1–5
Rapid Wien: Szántó Tamás nem volt a meccskeret tagja.

TOVÁBBI MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ EREDMÉNYEK EURÓPÁBÓL

ANGLIA, CHAMPIONSHIP
5. FORDULÓ

Barnsley–Bristol City 2–2
Bristol City: Nagy Ádám nem került be a meccskeretbe.

HOLLANDIA, EREDIVISIE
5. FORDULÓ

Heracles–Waalwijk 0–1
Heracles:Szőke Adrián a 67. percben állt be.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
7. FORDULÓ

Cracovia–Piast Gliwice 1–0
Piast Gliwice: Vida Kristophert nem nevezték a találkozóra.

PORTUGÁLIA, PRIMEIRA LIGA
4. FORDULÓ
Braga–CD Nacional 2–1
Nacional: Bobál Gergely nem volt a meccskeret tagja.
SEGUNDA LIGA
6. FORDULÓ

Arouca–Benfica B 1–0
Benfica B:Csoboth Kevin a 82. percben lépett pályára.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
4. FORDULÓ

Vaduz–Lugano 1–1
Lugano: Kecskés Ákos a 65. percig volt a pályán.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
10. FORDULÓ

Michalovce (Nagymihály)–DAC (Dunaszerdahely) 2–4
DAC: Kalmár Zsolt végigjátszotta a mérkőzést, és tizenegyesből ő szerezte a DAC harmadik találatát; Schäfer Andrást nem nevezték a meccsre; Vida Máté sérült; Veszelinov Dániel végig a kispadon ült.
Slovan Bratislava (Pozsony)–Sered (Szered) 3–0
Slovan: Holman Dávid kezdett, a 91. percben cserélték le.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai a passzok számában, Kerkez pontosságban, Sallai a párharcokban emelkedett ki

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 17:49

Slot: Számomra Dominik középpályás. Hányszor mondjam még el? Ötször? Hatszor?

Angol labdarúgás
2026.03.20. 13:25

Tízesből nyolcas – Boban szerint ez volt Szoboszlai klasszissá érésének kulcsa

Légiósok
2026.03.20. 10:07

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2026.03.19. 23:34

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 18:15

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 16:40

Liverpooli lábnyomok: megint Szoboszlai volt az ász – ilyen játékkal a PSG ellen is van esély?

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 14:23

Horrorisztikus sérülést szenvedett a Galatasaray játékosa Szoboszlaiék ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 11:40
Ezek is érdekelhetik