Légiósok: Nagy Ádám célja a feljutás a Premier League-be

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.18. 10:18
null
Nagy Ádám a feljutást célozta meg a Bristollal (Fotó: Bristol City/Twitter)
Nagy Ádám célja, hogy az angol másodosztályban szereplő Bristol City labdarúgócsapatával a következő szezonban feljusson a Premier League-be.   

A 25 éves válogatott középpályás ezt az M4 Sport Sporthíradóban mondta, hozzátéve, a Championshipben eltöltött első szezonjában sokat tanult, az igazi áttörést azonban az előtte álló második idényben várja.

„Az elsődleges, amiért ide igazoltam, az volt, hogy feljussunk a Premier League-be. Az első szezon felemásra sikeredett, hiszen a koronavírus-járványt követő leállás előtt még a rájátszás közelében voltunk, az újraindulás után viszont három rossz meccs következett, és máris a tabella közepén találtuk magukat. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az elkövetett hibákat ki fogjuk tudni javítani, és akár közvetlenül is sikerülhet a feljutás"
– nyilatkozta a 36-szoros válogatott futballista.

Nagy Ádám megjegyezte, az angol másodosztályú bajnokság sorsolása még nem készült el, de várhatóan szeptember 12-én rajtol majd a liga. Ez azt jelenti, hogy idénybeli első tétmérkőzését alighanem a válogatottban játssza majd, ugyanis a nemzeti csapat szeptember 3-án Törökország, három nappal később pedig Oroszország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.

„Így a felkészülés utolsó másfél hetét ki fogom hagyni, de közben a válogatottal is fontos mérkőzések várnak ránk. Azért dolgozom keményen, hogy ha meghívót kapok, akkor olyan állapotban legyek, amivel segíteni tudom a csapatot" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Innsbruckban megműtötték Dárdai Bence térdét

Magyar válogatott
2025.11.30. 19:30

Szoboszlai Dominik veszélyes csapat ellen segítheti a Liverpool talpra állását

Angol labdarúgás
2025.11.30. 11:01

Leadta kétgólos előnyét, de Foden 91. perces góljával megverte az újoncot a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.11.29. 18:02

Népsport: Puskásék nem hibáztak az évzárón sem

Népsport
2025.11.27. 07:14

Dupla Tízes: Marco Rossi marad a szövetségi kapitány – jó döntés?

Magyar válogatott
2025.11.26. 20:04

Örökzöld idézetek, legendás történetek – húsz éve halt meg George Best

Angol labdarúgás
2025.11.25. 12:14

Válaszokra várva – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.22. 23:20
Ezek is érdekelhetik