DAC: véget ért Vida Máté számára az idei futballév

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2020.06.25. 17:07
null
Vida (8) idén már nem játszhat (Fotó: Lelkes Ernő)
Amint arról beszámoltunk, a DAC a Szlovák Kupában szerdán 3–0-ra kikapott a Ruzomberok vendégeként az elődöntő visszavágóján, és 4–1-es összesítéssel kiesett. Emellett az sem növeli a boldogságot a dunaszerdahelyi drukkerek táborában, hogy a meccs első félidejében Vida Máté súlyos sérülést szenvedett, le kellett cserélni, s mint az a klub hivatalos honlapjának híradásából kiderült: jobb térdében elszakadt az elülső keresztszalag.

 

„Borzasztóan csalódott és szomorú vagyok – mondta lapunknak a 24 esztendős Vida Máté, akire hat-nyolc hónap kihagyás vár, vagyis ebben az esztendőben már aligha léphet pályára. – Remek meccsek vártak volna rám az idén a bajnokságban és talán a válogatottban is, most azonban le kell mondanom mindenről.”

Ami a mérkőzést illeti, nos, a továbbjutást jelentős mértékben befolyásolta a párharc első, dunaszerdahelyi felvonása, amelyen rengeteg helyzetet puskázott el a DAC, és be kellett érnie 1–1-es döntetlennel.

„Négy-öt gólt kellett volna szereznünk az első mérkőzésen – sóhajtott a szerdai összecsapás után Kalmár Zsolt, a sárga-kékek középpályása. – A párharcot valójában a múlt héten veszítettük el. Rettentően sajnáljuk, hogy nem jutottunk be a döntőbe, ezúttal nem tudtuk a saját futballunkat játszani. Ahelyett, hogy a földön tartottuk volna a labdát, sokszor csak előrerugdostuk. A következő meccsünk a Slovan elleni hazai bajnoki lesz, ott mindent ki kell adnunk magunkból hálás közönségünk kiszolgálásáért.”

A Fortuna Ligában jelenleg a harmadik helyen álló DAC már biztos Európa-liga-résztvevő, az viszont még nem dőlt el, hogy az olasz élvonalbeli Genoa kölcsönjátékosaként a dunaszerdahelyieknél szereplő Schäfer András június 30-ig érvényes megállapodása meghosszabbítható-e.

Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Vida Máté szerint a nemzeti csapatban szükség lehet Nagy Ádámra

Magyar válogatott
2026.09.14. 07:28

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57