Légiósok: edzője szerint Szoboszlai eldönthette volna a Real elleni meccset

2019.08.08. 07:54
Az osztrák Red Bull Salzburg 1–0-s vereséget szenvedett a Real Madridtól felkészülési mérkőzésen. A találkozón kezdőként egy félidőt játszott Szoboszlai Dominik is, a meccs után pedig röviden válaszolt a magyar újságírók kérdéseire. Az NSO Tv stábja Jesse Marsch vezetőedző sajtótájékoztatóján is ott járt, az amerikai tréner kérdésünkre válaszolva ki is fejtette véleményét a magyar válogatott középpályásáról.

Szoboszlai Dominik a találkozó után csak a Salzburgban tartózkodó magyar újságírókhoz jött ki az interjúfolyosóra, ahol röviden válaszolt az egybegyűltek kérdéseire.

„Jól éreztem magam nagyon a pályán. Látszik, hogy milyen kvalitással bírnak. Hiába próbáltunk nyomást gyakorolni rájuk, azért más szint, mint egy osztrák Bundesliga.”

Jesse Marsch vezetőedző a sajtótájákoztatón főleg arról beszélt, mennyit fejlődött csapata a Chelsea elleni mérkőzéshez képest. A Nemzeti Sport kérdésére Szoboszlairól is elmondta véleményét, videónkból kiderül, hogy mit is gondol róla.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
RED BULL SALZBURG (osztrák)–REAL MADRID (spanyol) 0–1 (0–1)
Salzburg,
Red Bull Aréna, 30 188 néző. Vezette: Schörgenhofer (osztrák)
SALZBURG, 1. félidő: Stankovic – Kristensen, Ramalho, Onguéné, Ulmer – Minamino, Bernede, Samassékou, Szoboszlai – Koita, Haland. 2. félidő: Coronel – Kristensen (Farkas, 57.), Mwepu, Vallci (Van der Werff, 75.), G. Mensah – Ashimeru, Y. Diarra (M. Camara, 75.), Juzunovic, Okugava – Daka, Hvang Hi Csan. Vezetőedző: Jesse Marsch
REAL MADRID: Courtois – Éder Militao (Nacho, a szünetben), S. Ramos, Varane – Carvajal (Odriozola, 76.), Kroos, Casemiro (F. Valverde, a szünetben), Isco (Lucas Vázquez, 76.), Marcelo – Benzema (Vinícius Júnior, 76.), E. Hazard (Jovics, 62.). Vezetőedző: Zinédine Zidane
Gólszerző: E. Hazard (19.)

A mérkőzésről a Nemzeti Sportot tudósította: Szeli Mátyás (szöveg), Török Attila (fotó), Nagy-Pál Tamás (videó)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

„Nem volt itt semmilyen vita” – Szoboszlai a Jones-incidensről

Angol labdarúgás
2026.08.04. 16:40

Szoboszlai: A rögzített helyzeteket még gyakorolnunk kell

Angol labdarúgás
2026.08.03. 10:29