Bundesliga: a Hoffenheim igazgatója Szalai Ádámot dicséri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.03. 22:55
Bár már fél lábbal a csapaton kívül volt, Szalai Ádám bizonyította, hogy értékes tagja tud lenni a Hoffenheimnek – írja hétfői cikkében a Kicker. A magyar válogatott támadót a Bundesliga negyedik helyén végző, így a BL-selejtezőben érdekelt klub futballigazgatója, Alexander Rosen is magasztalta.

„Ádám nagy szerepet játszott az előző szezon sikereiben” – idézik Rosent.

A 29 éves magyar támadó kapcsán a Kicker kiemeli, hogy a 2015–2016-os szezon csalódása – 17 tétmeccsen nulla gól és egy gólpassz volt a mérlege – után még a jó Európa-bajnoki szereplés dacára is úgy tűnt, hogy távozni kényszerül a csapattól.

A nemrégiben az azeri bajnokkal is szóba hozott Szalai viszont a 2016–2017-es szezonban újra jó teljesítménnyel rukkolt ki, különösen tavasszal volt elemében, amikor hét gólt szerzett a bajnokságban – összesen nyolc találattal zárt.

„Biztos vagyok benne, hogy fontos tagja lesz a csapatnak az elkövetkezendő időszakban is” – tette hozzá az igazgató.„Ádám nagy szerepet játszott az előző szezon sikereiben” – idézik Rosent.

A 29 éves magyar támadó kapcsán a Kicker kiemeli, hogy a 2015–2016-os szezon csalódása – 17 tétmeccsen nulla gól és egy gólpassz volt a mérlege – után még a jó Európa-bajnoki szereplés dacára is úgy tűnt, hogy távozni kényszerül a csapattól.

A nemrégiben az azeri bajnokkal is szóba hozott Szalai viszont a 2016–2017-es szezonban újra jó teljesítménnyel rukkolt ki, különösen tavasszal volt elemében, amikor hét gólt szerzett a bajnokságban – összesen nyolc találattal zárt.

„Biztos vagyok benne, hogy fontos tagja lesz a csapatnak az elkövetkezendő időszakban is” – tette hozzá az igazgató.

Legfrissebb hírek

Redzic fél órát kapott, győzelemmel kezdett a Salzburg az El-ben

Európa-liga
2026.09.17. 20:40

Ollózós gól Dortmundban; tovább menetel a Freiburg a Bundesligában – videó

Német labdarúgás
2026.09.12. 17:39

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
2026.09.05. 17:44

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Az U21-es percek két év alatt 200 százalékkal nőttek az NB I-ben – Szalai Ádám statisztikákat közölt a fiatalok helyzetéről

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 18:14

A Pogon Szczecin többéves szerződést kötött Szalai Attilával

Légiósok
2026.07.09. 22:50

Zivzivadze és Goretzka is duplázott, őrült meccsen ikszelt a Bayern a Heidenheimmel

Német labdarúgás
2026.05.02. 17:53

Kikapott a Dortmund, a Bayern már csak matematikailag maradhat le a bajnoki címről

Német labdarúgás
2026.04.18. 17:43