Légiósok: „Úgy érzem, rácáfoltam a negatív hangokra”

Vágólapra másolva!
2017.06.23. 20:35
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Bologna magyar válogatott középpályása, Nagy Ádám pénteken a népligeti edzőkomplexumban járt, ahol megtekintette korábbi csapata, a Jelgava elleni Európa-liga-selejtezőre készülő Ferencváros edzését. A zöld-fehérek német vezetőedzője, Thomas Doll jókedvűen, hangosan és nem utolsósorban olaszul köszöntötte a 22 esztendős játékost.

„Valóban, olaszul beszéltünk pár szót, nem csak őt, magamat is megleptem ezzel. Nem beszélem még folyékonyan a nyelvet, de már megértetem magam – mondta Nagy Ádám a fradi.hu-nak. – A téli szünet nagyon rövid volt, tulajdonképpen öt napból állt a pihenő, ami csak arra volt elég, hogy a szentestét a családdal tölthessem. Akkor nem tudtam ellátogatni a Népligetbe, de most nyáron egy pillanatig sem volt kérdés, hogy itt leszek. Sok új arc van már a csapatban, de azért még bőven vannak olyanok, akikkel együtt játszottam.”„Valóban, olaszul beszéltünk pár szót, nem csak őt, magamat is megleptem ezzel. Nem beszélem még folyékonyan a nyelvet, de már megértetem magam – mondta Nagy Ádám a fradi.hu-nak. – A téli szünet nagyon rövid volt, tulajdonképpen öt napból állt a pihenő, ami csak arra volt elég, hogy a szentestét a családdal tölthessem. Akkor nem tudtam ellátogatni a Népligetbe, de most nyáron egy pillanatig sem volt kérdés, hogy itt leszek. Sok új arc van már a csapatban, de azért még bőven vannak olyanok, akikkel együtt játszottam.”

Nagy Ádám hamarosan visszatér Olaszországba, hogy elkezdje a felkészülést a Bolognával, amelynél a második szezonjára készül.

„Szeretnék az elmúlt szezonnál jobbat futni, szeretném megszerezni az első gólomat az olasz élvonalban. Az első évem előtt az volt a célom, hogy játsszak, ez sikerült, és úgy érzem, hogy ezzel rácáfoltam a negatív hangokra. Remélem, sikerült bebizonyítanom, hogy egy fiatal magyar futballista is tud érvényesülni a Serie A-ban” – tette hozzá a magyar válogatott labdarúgó.

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
49 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
15 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
23 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik