Légiósok: Nikolics elárulta sikerei receptjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.27. 17:41
Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Chicago Fire magyar légiósa, Nikolics Nemanja csapata hivatalos honlapjának adott hosszabb interjút, amelyben elárulta, étkezési szokásai nagyban hozzájárulnak amerikai remekléséhez.

A csatár elmondása szerint sokáig nem foglalkozott azzal, hogy milyen táplálékot visz a szervezetébe: „Ha pizzát ettem, akkor is jól ment a játék, ha csirkét, akkor is.” „Ha pizzát ettem, akkor is jól ment a játék, ha csirkét, akkor is.”

22 éves korában azonban több problémával is szembesült, folyton influenzásnak érezte magát, a gyomra is gyakran fájt, a tünetek pedig futballozás közben nagyon zavarták. Egy idő után már muszáj volt kivizsgáltatnia magát, minek eredményeként fény derült az okokra.

„Az orvos azt mondta, el kell hagynom a glutént tartalmazó ételeket – folytatta Nikolics. – Úgy gondoltam, hogy nem probléma, nem eszek glutént. De tulajdonképpen nem tudtam, hogy ez mit is jelent. Kiderült, hogy nem fogyaszthatok tejtermékeket, tésztát, pizzát, kenyeret és tulajdonképpen a kilencven százalékát mindannak, amit addig ettem.”

Később kiderült, hogy Nikóhoz hasonlóan felesége, Nóra is gluténallergiával küzd, így a párnak hirtelen teljesen meg kellett változtatnia étkezési szokásait. Magyarországon, majd Lengyelországban is megtalálták a módját a számukra megfelelő ételek és alapanyagok beszerzésére, így a gólvágó szervezetében helyreállt a rend.

„A legfontosabb, hogy egyből jobban éreztem magam, amint elkezdtem enni a gluténmentes ételeket – emlékezett vissza a 29 éves játékos. – Leadtam néhány kilót, nem fájt a gyomrom. Őszintén mondom, nagy változást éreztem, és ahogy telt az idő, egyre jobban megszoktam az új étrendet.”

Nikolics Amerikában még könnyebben tudja tartani a diétáját – a lakásától néhány háztömbnyire található boltban például gyakorlatilag minden, számára szükséges alapanyag kapható –, hiszen csapata minden segítséget megad az idegenbeli meccseken és az utazások során is.

„Ilyen téren sokkal könnyebb az életünk itt, Amerikában. Ha bármire szükséged van, csak kérned kell” – zárta szavait a 13 bajnokin 11 gólt és 2 gólpasszt jegyző csatár.

 

Legfrissebb hírek

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53

Videó: Lewandowski előbb távolról, utána közelről talált be – az első góljai az MLS-ben

Minden más foci
2026.08.02. 11:13

Sallói lövését még kivédte a kapus, de a kipattanóból jött a torontói gól

Légiósok
2026.08.01. 07:44

Hét gól, Szon Hung Min-dupla és számtalan ügyességi játék – ilyen volt az idei MLS All Star-mérkőzés

Minden más foci
2026.07.30. 12:15

Messi másfél héttel a vb-döntő után edzésbe állt – videó

Minden más foci
2026.07.30. 09:31

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Pintér Dánielt nem engedte el az Inter Miami az amerikai U20-as válogatotthoz

Minden más foci
2026.07.23. 19:26