Légiósok: menedzsere elismerte, ajánlat érkezett Husztiért

Vágólapra másolva!
2017.01.31. 08:19
null
Megy vagy marad? Kétséges Huszti jövője (Fotó: AFP, archív)
A német Eintracht Frankfurtban játszó Huszti Szabolcs menedzsere, Filipovics Vladan a Nemzeti Sport megkeresésére elismerte: valóban érkezett ajánlat a magyar középpályásért, konkrétumokkal azonban nem tudott szolgálni.

Noha a legutóbbi két fordulóban sérülés miatt nem játszhatott, így is kijelenthető, hogy Huszti Szabolcs kiválóan teljesít az Eintracht Frankfurtban. Nem csoda, hogy a napokban arról lehetett hallani, a klub vezetői élnének a tavaly télen megkötött szerződésben szereplő opciós jogukkal, és 2018 nyaráig a csapatnál tartanák a magyar középpályást.

Hírlik, maga a középpályás is hajlik erre, mégsem vehető biztosra a maradása, ugyanis a Nemzeti Sport információi szerint befutott érte egy már-már visszautasíthatatlan ajánlat. Hogy honnan, arról egyelőre csak annyit tudni, hogy nem Németországból. Megkerestük a játékos menedzserét, az éppen Frankfurtban tartózkodó Filipovics Vladant, aki annyit megerősített, hogy a hír igaz, de a folytatás elsősorban az Eintracht elöljáróin múlik.

Huszti 2016 januárjában szerződött a német csapathoz, amelyben alapembernek számít, ebben a szezonban eddig 15 bajnokin szerepelt. A frankfurti együttes jelenleg a Bundesliga 3. helyén áll.

Legfrissebb hírek

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
3 órája

Id. Lisztes Krisztián: A fiam nem hibás transzfer, hanem sokra hivatott játékos

Német labdarúgás
4 órája

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
9 órája

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2025.05.07. 11:07

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43
Ezek is érdekelhetik