Nürnberg: Nem a Bayernnel játszunk, nem lesz 8–0 – Stieber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.03. 08:06
Szombaton az 1860 München ellen mutatkozik be a Nürnbergben tétmérkőzésen Stieber Zoltán, a Bundesliga 2. harmadik helyén álló csapat egyetlen januári szerzeménye. A Bild a debütálásról kérdezte a magyar válogatott középpályást.

„Az első tétmeccs nagyon fontos. Még nem vettem fel a ritmust, de ez nem lehet kifogás. Régi ismerőssel is találkozom Münchenben, Goran Sukalóval még Koblenzben játszottam együtt – idézi a Bild Stiebert, akinek nem sok szerencséje volt eddig a müncheni Allianz Arenában. – Nem akarom túl hangosan mondani, de mindig vesztes csapat tagja voltam ebben a stadionban. Ezen most változtatni kell. A legutóbbi mérkőzésemen a Fürthtel nyolcat kaptunk a Bayerntől, de most nem a Bayernnel játszunk, és nem lesz nyolc nulla. Tisztelnünk kell a »farkasokat« is, a Fürthtel kettő nullára kaptunk ki itt.”

Stieber a Schalkéhoz szerződő Alessandro Schöpf pótlására érkezett Nürnbergbe.

„Alessandrónak jó őszi idénye volt, ne hasonlítsanak hozzá. Másik játékos vagyok. Tudom, hogy van különbség, de igyekszem csökkenteni. Emiatt nem érzek nagyobb nyomást a szokásosnál. Az megvan az összes edzésen, az összes találkozón – mondta Stieber, akinek fel kell vennie a szezon ritmusát, Hamburgban ugyanis kiesett belőle, hiszen alig nevezték bajnokira. – Régóta nem vagyok meccsben, hiányzik a ritmusa. A felkészülési mérkőzéseim jól sikerültek, de ez természetesen nem ugyanaz. Gyorsan százszázalékos állapotba kell kerülnöm, még van rá néhány napom.”

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
13 órája

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
Tegnap, 7:49

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
2025.07.31. 17:31

Luis Díaz a Liverpooltól a Bayern Münchenhez szerződött – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.30. 10:17

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51
Ezek is érdekelhetik