Liverpool: Klopp kérésére Bogdán marad a Poolnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.28. 12:52
null
Jürgen Klopp kérésére Bogdán Ádám marad a Liverpoolnál (Fotó: Reuters)
Bogdán Ádám, a Liverpool magyar kapusa elmondta, hogy beszélt Jürgen Klopp menedzserrel, aki nem akarja őt elengedni másik csapathoz.

„A szerda délutáni edzésen egyeztettem Jürgen Klopp-pal, és elmondtam neki, hogy az állandó játéklehetőség miatt szeretnék kölcsönben védeni, akár Angliában maradva, akár Európában. Ő viszont azt felelte, semmiképp sem szeretne most elengedni, különösen nem Európába” – mondta a Liverpool magyar kapusa, Bogdán Ádám az Origónak Liverpoolban.

„Azt mondta, a hibám ellenére nem tart rosszabb kapusnak, mint korábban, viszont úgy véli, szükségem van egy kis időre, amíg újra felépítem magam. Bár voltak ajánlataim, lehetőségeim, most úgy néz ki, a téli átigazolási szezonban már nem megyek sehová.”

Mint ismert, a Ligakupában az első néhány mérkőzésén bizonyító Bogdán Premier League-debütálásán rögtön az első percekben hibázott a Watford ellen. Később az Exeter elleni FA-kupa-meccsen gólt kapott szögletből.

A magyar kapus korábban úgy nyilatkozott, hogy szeretne távozni a Liverpooltól, most azonban úgy tűnik, mégis marad.

Bogdán a Watford ellen a 3. percben gólt kapott.

A Liverpool a negyedosztályú Exeter Cityvel ikszelt, Lee Holmes szöglete után a labda másik játékos érintése nélkül Bogdán kapujában kötött ki.


Legfrissebb hírek

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

Szoboszlai: Mindent meg fogok tenni azért, hogy Magyarország részt vehessen a világbajnokságon

Magyar válogatott
2025.08.13. 13:29

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
2025.07.11. 10:27

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

„Ez olyan pillanat, amellyel nagyon nehezen birkózom meg” – Klopp Jotáról

Angol labdarúgás
2025.07.03. 14:53
Ezek is érdekelhetik