Légiósok: Megyeri Balázs a spanyol élvonalba igazolt! – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.15. 14:08
null
Megyeri Balázs a Getafénél folytatja (Fotó: getafecf.com)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Getafe a hivatalos honlapján bejelentette, hogy hároméves szerződést kötött Megyeri Balázzsal, a görög Olympiakosztól távozó magyar kapussal. A játékos már átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, aláírta a megállapodását, és holnap a Getafénél kezdi meg a felkészülést.

A nyári átigazolási hírek között elsőként a ciprusi bajnokcsapat, az APOEL neve vetődött fel Megyerivel kapcsolatban, ám Hrutka János, a kapus menedzsere az NSO-nak elmondta: német, spanyol és olasz ajánlataik is vannak, így kivárnak.

A futballista és ügynöke végül a spanyol lehetőséget választotta, és Megyeri három esztendőre aláírt a Getaféhez.

Megyeri 2010-ben a Ferencvárosból szerződött a görög kirakatcsapathoz, az Olympiakoszhoz. Első idényében még csak epizodista lehetett, a következőben azonban 22 alkalommal már lehetőséget kapott, de védett BL-, illetve El-meccseken is. A 2012–2013-as kiírás második felében verekedte vissza magát a kezdőbe, utána két szezonon át csak második számú kapusnak számított. Tíz-tíz tétmeccsen játszhatott, döntően a Görög Kupában.

A Getafe a legutóbbi élvonalbeli idényben a 15. helyen végzett – 38 meccsen 10 győzelem, 7 döntetlen és 21 vereség, 33–64-es gólkülönbség –, a spanyol Király-kupában azonban a negyeddöntőig jutott, ott a Villarreal kettős győzelemmel, 2–0-s gólkülönbséggel bizonyult jobbnak nála. A csapat hálója előtt többnyire Vicente Guaita állt, a 28 éves játékos az évad közepén csak sérülés miatt hiányzott. A transfermarkt.de által hárommillió euróra beárazott kapus a Valencia nevelése, a Getafe tavaly szerződtette. A 2015–2016-os bajnokság első fordulójában (augusztus 23.) Barcelonában, az Espanyol vendégeként lép pályára a Getafe.

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

Megvan Gulácsiék első győzelme a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 23:33

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07