Légiósok: Megyeri Balázs álmodni sem mert erről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.08. 13:08
null
Megyeri Balázs Nyugat-Európa felé venné az irányt (Fotó: AFP)
Korábban ciprusi források jelezték, hogy Megyeri Balázs jó eséllyel az APOEL-hez szerződhet. A görög Olympiakoszt elhagyó kapus menedzsere, Hrutka János a Nemzeti Sport Online megkeresésére megerősítette, hogy folytak tárgyalások a klubbal, de a szigetországinál jobb lehetőségei is vannak a 25 éves labdarúgónak.

 

„Valóban történt megkeresés az említett klubtól, de az erős túlzás, amit a ciprusi sajtó ír, kedden ugyanis lemondtuk az APOEL ajánlatát, és értesüléseim szerint már találtak is egy másik kapust. Megyeri Balázs továbbra is elsősorban nyugat-európai folytatásban gondolkodik" – nyilatkozta az NSO-nak a magyar futballista ügynöke, Hrutka János.

„Pozitív és meglepő tény, hogy olyan csapatok is érdeklődnek Balázs iránt, amelyekről korábban álmodni sem mertünk volna. A legélénkebb a német, spanyol és olasz vonal, de más ország sem zárható ki. Ezen a héten ugyanis szép számmal érkeztek megkeresések különböző országokból. A legfontosabb szempont továbbra is az, hogy olyan klubot találjunk, amelynél a lehető legnagyobb esély mutatkozik az állandó játéklehetőségre. Azt most még nem tudom, mikor zárulhat le az ügy, péntekre várunk visszajelzést egy nagy csapattól" – tette hozzá a menedzser.

Megyeri 2010-től futballozott az Olympiakoszban, de az előző hónapban lejárt a szerződése, és mivel nem kapott konkrét hosszabbítási ajánlatot a klubtól, már korábban eldőlt, hogy távozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik