Légiósok: Liverpool? Van alapja a történetnek… – Bogdán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.08. 10:46
null
Bogdán Ádám útja Liverpoolba vezethet, de egyelőre nincs döntés (Fotó: Action Images)
Bogdán Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa elismerte, van alapja a Liverpoolba szerződéséről szóló híreknek.

Szombaton beszámoltunk róla, hogy egybehangzó angol sajtóértesülések mellett az ESPN is azt állította, Bogdán megállapodott a Liverpoollal, mivel Brad Jones, a csapat második számú kapusa nem kap új szerződést a klubnál, így a „vörösöknek” mindenképpen kell egy új játékos erre a posztra.

„Igen, én is hallottam erről – mondta az M2 kérdésére Bogdán Ádám. – Nyilván van alapja a történetnek. Remélem, hogy egy hét múlva több konkrétummal szolgálhatok. Addig a türelmét kérem mindenkinek. Legkésőbb addigra kiderül, hol folytatom a pályafutásom.¨

Amagyar kapus szerződtetése már januárban felvetődött a Liverpoolnál, miutánBogdán remekül védett a Boltonban a két együttes FA-kupa-mérkőzésén. A kapus szerződése június végén lejár a Wanderersszel, így szabadon igazolható lesz.

Bogdánnak Simon Mignolet-vel kellene megküzdenie az Anfielden az első számú kapus posztjáért.

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Bogdán Ádám a Debreceni VSC új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 12:17

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53
Ezek is érdekelhetik