Anglia: „Bogdán Ádám nem nagyon hoz rossz döntést”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.02. 10:51
Még mindig beszédtéma a Bolton Wanderers háza táján Bogdán Ádám fontos, pontmentő büntetővédése a Wigan elleni szombati bajnoki mérkőzésen – ezúttal a csapat egyik meghatározó játékosa magasztalta a jó formában védő magyar válogatott kapust.

„Az öltözőben is mondtam, hogy hihetetlen tizenegyes volt. A srác elég jól rúgta meg a labdát, de a védés még jobb volt” – idézte fel a történteket Tim Ream, hozzátéve, hogy a meghatározó futballisták mindig képesek meccsben tartani a csapatukat.Tim Ream, hozzátéve, hogy a meghatározó futballisták mindig képesek meccsben tartani a csapatukat.

A nyolcszoros amerikai válogatott védő szerint többen úgy látják, mintha kicserélték volna a 26 éves magyar kapust, mialatt sérülése, majd helyettese jó formája következtében majdnem négy teljes hónapig távol volt a kezdőcsapattól.

„Szerintem ugyanaz maradt, aki volt, leszámítva, hogy most olyan önbizalommal véd, amilyent talán egyikünk sem fedezett fel benne, amióta két éve ő az első számú kapusunk. A sérülés előtt elő-előfordult, hogy rosszul mozdult ki a beadásokra, most viszont mindent jól számít ki. Nem nagyon hoz rossz döntést. Visszatérése óta hihetetlenül jól véd, ami nagyon sokat jelent a csapatnak.”

Ream szerint a sérülésnek minden bizonnyal megvolt az a jótékony mellékhatása, hogy Bogdán egy kis időre levehette a lábát a gázpedálról, és a kevésbé stresszes hetekben átgondolhatta helyzetét, rendezhette gondolatait.

„Mindezek tetejébe Lonners (Andrew Lonergan, a lehetőséghez jutó cserekapus) kezdetben nagyon jól védett, ami fejtörést okozhatott (Ádámnak), és ő ebből a szituációból is képes volt erőt meríteni” – fogalmazott Ream.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
Tegnap, 8:29

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
2025.05.06. 09:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik