Légiósok: Nem lepne meg, ha Szalai a Schalkéban folytatná - Hajnal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.22. 07:59
Hajnal Tamást, a VfB Stuttgart magyar középpályását nem lepné meg, ha igaznak bizonyulnának a német Kicker információi, és Szalai Ádám a Mainztól a Schalkéhoz igazolna.

„A híreket olvasva elég konkrétnak tűnik a Schalke-lehetőség, nem lepne meg, ha Ádám valóban ott folytatná a pályafutását – mondta Hajnal Tamás a Nemzeti Sportnak. – Jelentős előrelépésnek tekinthető, hiszen a Mainznál jobb csapathoz kerülhet, egyszersmind az eddiginél lényegesen nagyobb konkurenciára számíthat – a sportolók életében ez az igazi kihívás!"

„Nem tudom, milyen játékrendszerben futballozik majd a Schalke, a kétcsatáros felállás sem zárható ki, de szerintem kevésbé valószínű, vagyis a hasonló játékstílust képviselő Szalai Ádám és Klaas-Jan Huntelaar közül csak egy lesz a pályán. Ami a körítést illeti: jó tíz évvel ezelőtt még kifejezetten családias volt a hangulat a klubnál, ám mára ez megváltozott, a hagyományokra építést felváltotta az eredménycentrikusság. Ennek ellenére még kimennek hatvanezren a meccsekre" – tette hozzá Hajnal.

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Hajnal Tamás szerint hamarosan magyar állampolgárságot kaphat a Ferencváros új igazolása

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 09:03

Hajnal Tamás: Tóth Alex átigazolása sporttörténelmi pillanat

Labdarúgó NB I
2026.01.20. 16:03

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

A Stuttgart idegenben ütötte ki a Bayer Leverkusent

Német labdarúgás
2026.01.10. 20:40

Schäferék kétgólos hátrányból mentettek pontot a ligautolsó ellen

Német labdarúgás
2026.01.10. 17:37

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Hajnal Tamás elmondta, Vargát négy és fél millió eurónál többért adták el

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 19:35
Ezek is érdekelhetik