Mainz: a feljutó Herthánál keresik Szalai utódját?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.06. 13:12
A német sajtó továbbra is tartja magát ahhoz, hogy Szalai Ádám a nyáron távozik a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Mainztól. A média szerint a klubnál már keresik a magyar válogatott támadó utódját, aki a hírek szerint a fővárosból érkezhet.

A bz-berlin.de szerint a Mainz szemet vetett a már biztosan az élvonalba visszajutó Hertha BSC támadójára, Pierre-Michel Lasoggára. A 21 éves, jobblábas csatár a Schalke utánpótláscsapatában nevelkedett, majd a profik között a Bayer Leverkusen II-ben mutatkozott be. Az U21-es válogatott játékos 2010-ben igazolt a Herthához, ám ebben az idényben súlyos sérülése maitt csak hét bajnokin léphetett pályára, melyeken egy gólt szerzett és két asszisztot osztott ki (egy öngólja mellett).

Lasogga szerződése 2015 júniusában jár le a Herthánál, kivásárlási árát ötmillió euróra taksálják. A Mainz mellett a VfB Stuttgart és a Werder Bremen is érdeklődik a nagy tehetségnek tartott csatár iránt.

Mint ismert, Szalait több klubbal is hírbe hozták már (Borussia Dortmund, Arsenal, Fiorentina, Lazio), ám ő kijelentette: hallani sem akar ezekről a pletykákról.

Legfrissebb hírek

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Szoboszlai Dominik ünnepelt és jótékonykodott Budapesten

Magyar válogatott
2025.06.12. 20:27

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik