Légiósok: Sándornak Sousa szavai jutottak eszébe a döntőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.31. 08:44
A Videoton kölcsönjátékosaként a szaúd-arábiai al-Ittihadban szereplő Sándor György – vagy ahogy egy helybéli televíziós kommentátor hívta, Gregory Sándor – nemrég góllal jártul hozzá csapata 4–2-es győzelméhez a helyi Bajnokok Kupája fináléjában. A magyar válogatott középpályás örült neki, hogy a közel-keleti kalandot végül sikerrel tudta lezárni.



„Jót derültem azon, hogy az arab kommentátor így üvöltötte a nevemet – szólt a telefonba az al-Sabab elleni 4–2-es sikert követően az al-Ittihad középpályása, a finálé utolsó gólját szerző Sándor György, azaz Gregory Sándor a Nemzeti Sport megkeresésére. – Az összefoglalót már csak azért is jó volt megnézni, mert újra átélhettem a fantasztikus pillanatokat. Negyvenezer néző volt a lelátón, abból harminchétezren drukkoltak nekünk. Hatalmas fiesztát csaptunk a lefújást követően, igaz, a pályán és az öltözőben addig húztuk az ünneplést, amíg lekéstük a menetrend szerinti járatot. Aggodalomra azért nem volt ok, mert küldtek értünk egy magángépet… Hajnali négykor értünk vissza Dzsiddába, a reptéren ezrek vártak minket. Mindenki szaladt az autójához, de a fanatikusok futottak utánunk. Izgalmas üldözőverseny volt, de ebben a csatában is győztünk.”


Természetes, hogy a történtek után Sándor György felejthetetlen élményként tekint a klub konyhájára négymillió riált (240 millió forintot) hozó diadalra. „Még Paulo Sousa mondta, egy döntőben nem azért lépünk pályára, hogy játsszunk egy jót, hanem hogy megnyerjük! Ez jutott eszembe a meccs után, illetve az, hogy bár az elmúlt hónapokban akadt egy-két pillanat, amikor a legszívesebben hazamenekültem volna, a szaúdi kaland vége csodálatosra sikerült. Remélem, a kupagyőzelem és a gólom után jó szívvel emlékeznek majd rám.”


HA ARRA IS KÍVÁNCSI, SÁNDOR GYÖRGY HOL SZERETNE BIZONYÍTANI LEGKÖZELEBB, ILLETVE HOGY CSAPATTÁRSA, NAIF HAZAZI MIÉRT ÜLTETTE ŐT LE A FŰRE A KUPADÖNTŐBEN SZERZETT GÓLJA UTÁN, AKKOR OLVASSA EL A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁT – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!


Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35

Meglepő, de megérdemelt győzelmet aratott a Barcika a Vidi ellen

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:30