CFR: a kolozsváriak Vass után Feczesint is vinnék

Vágólapra másolva!
2012.07.23. 09:44
null
Feczesint (jobbra) is vinnék a kolozsváriak (Fotó: bresciacalcio.it)
Romániai lapinformáció szerint a román labdarúgó-bajnokság címvédője, a CFR tanulmányozza Feczesin Róbert szerződtetésének lehetőségét.

A National napilap úgy tudja, a CFR-nek kétszázezer eurójába sem kerülne Feczesin kivásárlása a bresciai szerződéséből, ugyanakkor gondot okoz a támadó fizetési igénye – a román honlap évi 360000 eurós gázsiról értesült.

A CFR a már szerződtetett Vass Ádám gyorsabb beilleszkedését is szem előtt tartva igazolná a támadót – teszi hozzá a honlap. Mint ismert, a két magyar játékos az olasz Bresciában együtt futballozott.

Feczesin korábban jelezte távozási szándékát, amely egybevág a Brescia ama érdekével, hogy pénzhez jusson a még egy évig élő szerződésű játékos eladásából. A futballista távozási szándékát múlt héten menedzsere, Filipovics Vladan is megerősítette a Nemzeti Sport Online-nak. Ma viszont cáfolta a játékosügynök a csatár fizetési igényéről megjelenő információt, de részletesen nem kívánta kommentálni a lehetséges kolozsvári átigazolásról szóló hírt.

Az említett lap nem felejti el megemlíteni azt sem, hogy a magyar támadónak Dukai Regina személyében híres modell a párja – az esetleges átigazolásról szóló hírt is közös fotókkal illusztrálja.

A KISPADRA KERESNEK CSATÁRT

„A CFR valóban csatárt keres. Volt is egy brazil kiszemelt a Flamengóból és egy venezuelai támadó a portugál bajnokságból, de mindketten több millió euróba kerültek volna, ezért nem jött létre megállapodás. A CFR-ben jelenleg egy klasszikus csatár van Kapetanosz személyében, ugyanis Liviu Ganea sérült. A többi támadó pedig inkább szélső. Kapetanosz rugdossa a gólokat, helye biztosnak tűnik, de az ő cseréjének szeretne igazolni egy csatárt a klub” – vázolta a kolozsvári csatárhelyzetet a Nemzeti Sport megkeresésére Boros Miklós kolozsvári újságíró.

„Azért sem gondolom, hogy Feczesin kezdőnek érkezne, mert itt azok a játékosok nem kerülnek be azonnal a csapatba, akik nem csinálták végig a nyári felkészülést. Ugyanakkor nem vagyok biztos benne, hogy valóban Feczesinben gondolkodnak a vezetők, mert kifejezetten centert keresnek” – fogalmazott Boros Miklós, aki azt is elmondta, a kolozsvári vezetők nem szoktak nyilatkozni a kiszemeltekről, ezért is nehéz megmondani, mekkora az esélye a magyar válogatott csatár érkezésének.

A National című lap szerint Feczesin éves fizetési igénye 360 ezer euró (ezt cáfolta menedzsere, Filipovics Vladan) – Boros elmondása szerint a román bajnok CFR-nél a legjobban kereső futballisták tehetnek ennyit zsebre.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik