Bogdán Ádám örül vetélytársa távozásának

Vágólapra másolva!
2011.07.06. 10:06
null
Bogdán Ádám (jobbra) örül, hogy Jääskeläinen (középen) első számú cseréje lett (Fotó: Action Images)
Bogdán Ádám kiváló idényen van túl: a Bolton futballistájaként játszott a Premier League-ben és az FA-kupában, valamint a magyar válogatottban is bemutatkozott. A kapus a Bolton hivatalos honlapjának beszélt a terveiről: szeretne rendszeres lehetőséget kapni a nemzeti együttesben, és örül, hogy Ali al-Habszi távozásával immár Jussi Jääskeläinen első számú cseréje lett.

Bogdán Ádám elégedett a legutóbbi szezonnal, és a Bolton magyar válogatott kapusa bízik benne, hogy töretlen marad a fejlődése.

„Az egész szezon mérföldkő volt a számomra, mivel elkezdtem játszani a Premier League-ben, szerepet kaptam az FA-kupában, és az idény végén bemutatkozhattam a magyar válogatottban. Megtettem az első lépést a céljaim elérése felé" – mondta Bogdán Ádám a Bolton hivatalos honlapjának.

„Luxemburg ellen kapott gól nélkül zártam a mérkőzést, igaz, felkészülési meccs volt az Eb-selejtezőre San Marino ellen, de nyertünk, és ennek én is részese voltam. Jó lehetőség volt arra, hogy megmutassam, tehetek még egy lépést a célom elérése felé, hogy rendszeresen játsszak a nemzeti csapatban" – tette hozzá a kapus.

„Persze tudom, hogy ezt nagyon nehéz elérni, mivel ehhez rendszeresen kell játszani a klubcsapatban. Ha továbbra is jól teljesítek, amikor lehetőséget kapok a Boltonban, és olyan ütemben fejlődöm, mint a legutóbbi szezonban, akkor jó esélyem lesz a szereplésre" – jelentette ki Bogdán.

Mint beszámoltunk róla, a magyar kapus vetélytársa, az ománi Ali al-Habszi 4 millió fontért a Wiganhez igazolt. Bogdán minden jót kívánt korábbi csapattársának.

„Üzenni fogok Alinak, hogy a legjobbakat kívánom neki. Szerintem jó döntést hozott, mert rendszeres lehetőséget kapott, amikor kölcsönben szerepelt, és az, hogy ennyit fizettek érte, mutatja, hogy mennyire akarták őt. A távozásával tisztábbá váltak a dolgok itt, mivel ha három, Premier League-tapasztalattal is bíró kapus küzdene egy helyért, az nehezebbé tenné a helyzetemet. De Ali a barátom, és a legutóbbi idényben megmutatta, hogy jó kapus" – mondta sportszerűen Bogdán Ádám.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik