Légióssors: A legjobb éveim hátravannak, elhagyom Angliát - Gera

2011.04.08. 12:46
Gera Zoltán, a Fulham és  magyar válogatott támadója a Hetek hetilapnak nyilatkozott az elmúlt időszakról. A futballista megerősítette – amit menedzsere, Filipovics Vladan korábban már elmondott a Nemzeti Sport Online-nak –, hogy kész elhagyni Angliát.

„Nagyon nehéz és frusztráló időszak van a hátam mögött nemcsak a válogatottban, hanem a Fulhamben is. A második gólom után örültem jobban, mert úgy éreztem, hogy a hollandok előző találatában én is benne voltam, és így javíthattam" – idézi a hetek.hu a Gera Zoltánnal készített interjút.hetek.hu a Gera Zoltánnal készített interjút.

A támadó arról is beszélt, hogy Mark Hughes, a Fulham menedzsere folyamatosan azzal hitegeti, hogy számít rá, de mégsem játszatja.

„Egyáltalán nem lepődtem meg, hogy a múlt hétvégén sem voltam ott a keretben. Nem értem, miért, hiszen tavaly az év játékosának választottak. A mostani edzőm, Mark Hughes, úgy tűnik, nem látja bennem, amit az elődje, és ezt nagyon nehéz megemészteni. Folyamatosan azt mondják, számítanak rám, szeretnék, hogy itt maradjak. De amikor a szakvezető nem játszat egy futballistát, az minden szónál többet mond” – fogalmazott Gera, aki úgy érzi, a legjobb évei még hátravannak.

„Nagyon várom már a szezon végét, hogy el tudjak igazolni egy új klubhoz. Harminckét esztendős vagyok, de közel sem érzem magam ennyinek, sőt úgy készülök, hogy a legjobb éveim még hátravannak. Ilyen jó erőben még sohasem voltam, úgy tűnik, későn érő játékos vagyok. Eddig is egyre jobb csapatokban szerepelhettem, remélem, ezúttal is előre tudok majd lépni. A családommal mindenképpen országot szeretnénk váltani, és leginkább a spanyol, olasz vagy német bajnokságba igazolnék. Vágyom arra, hogy egy másik közegben is kipróbáljam magam, szeretem az ilyen kihívásokat” – fogalmazott a támadó.

Legfrissebb hírek

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
Tegnap, 0:31

Ikszelt a Manchester United a Fulhammel a szerencsés gólok meccsén

Angol labdarúgás
2026.09.20. 19:26

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

Fáradtságra panaszkodott a Liverpool edzője az újabb döntetlen után

Angol labdarúgás
2026.09.13. 08:45

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
2026.09.05. 20:21

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:13

Angol Ligakupa: Welbeck góllal debütált, a Chelsea mellett a Fulham jutott tovább

Angol labdarúgás
2026.08.27. 22:54

„Erre a teljesítményre építhetünk” – Xabi Alonso a győztes PL-debütálása után

Angol labdarúgás
2026.08.25. 07:59