Bogdán hosszabbított a Boltonnal - hivatalos

2011.03.31. 12:19
null
Bogdán marad a Boltonnál (Fotó: bwfc.co.uk)
Bodgán Ádám 2014 nyaráig meghosszabbította a szerződését az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Bolton Wanderersnél – közölte a klub honlapja. A Vasastól 2007-ben Angliába szerződő 23 éves kapus jó eséllyel pályázik rá, hogy a jelenlegi első számú portás, a finn Jussi Jääskeläinen utódja legyen.

Bogdán Ádám augusztusban mutatkozott be a Bolton első csapatában, azóta több bajnokin és FA-kupa mérkőzésen is játszhatott, s nem vallott szégyent. Nyolc mérkőzéséből négyen gólt sem kapott.

„Nagyon örülök, hogy Ádám a hosszabbítás mellett döntött – mondta Owen Coyle menedzser. – Ez is azt mutatja, hogy nem hiába fektetünk energiát fiatal játékosainkba, akik látnak fantáziát a klubban. Jó úton járunk, ez a fiatal társaság lehet a jövőbeli csapatunk magja. Ádám mellett Mark Davies, Fabrice Muamba és Li Csung-jong is ebbe a társaságba tartozik.”

Bogdán csapaton belüli riválisa, a finn Jussi Jääskeläinen áprilisban már 36 éves lesz, ezért nem meglepő, hogy Coyle egyre nagyobb bizalmat szavaz a fiatal magyar kapusnak.

„A klub nagyon sokat tesz azért, hogy hosszú távon megerősítse a keretét, egy ilyen remek fiatal kapus megtartása mindennek az alapja lehet – folytatta Coyle. – Jussi az elmúlt tíz év egyik legjobb kapusa volt a Premier League-ben, Ádám ezért a lehető legjobb embertől tanulja el a szakma fortélyait. Jussi is belátja, hogy egyre nagyobb a harc a kapusposzton.”

„Ádám fejlődése elképesztő, az első csapatban játszott tétmeccsein is bizonyította, hogy megérett a legnagyobb feladatokra” – tette hozzá Coyle.

Mint a reggeli órákban beszámoltunk róla, a Bolton menedzsere – aki már hónapokkal ezelőtt is méltatta Bogdán képességeit – már egy ideje szerette volna meghosszabbítani a magyar kapus idény végén lejáró szerződését, mivel a Wigannél kölcsönben szereplő ománi Ali al-Habszit valószínűleg elengedik a nyáron.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Alaposan megváltozik a Loki játékstílusa; megerősítették, hogy Bárány Donát távozni készül

Labdarúgó NB I
2026.07.14. 13:43

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44