Gera két góljával ért el döntetlent a Fulham

Vágólapra másolva!
2010.07.22. 23:04
null
Gera Zoltán és az egyik gólpasszt felszolgáló Damien Duff (Fotó: fulhamfc.com)
Gera Zoltán fejjel és lábbal is a kapuba talált, az angol labdarúgó-bajnokság rajtjára készülő Fulham így ért el 2–2-es döntetlent a svéd Halmstad vendégeként csütörtök este.

A nyáron Liverpoolba távozó Roy Hodgson menedzsert ideiglenes megbízatással váltó Ray Lewington erős Fulhamet küldött pályára Halmstadban, nyolcan léptek pályára azok közül, akik az Atlético Madrid elleni Európa-liga-döntőben (1–2) játszottak.

A meccs eleje ennek megfelelően a londoniaké volt, és Bobby Zamora szép cselei, Simon Davies megpattanó lövése után Gera Zoltán fejjel már a 8. percben megszerezte a vezetést. Ebben az időszakban Danny Murphy jól mozgatta a csapatot, ám újabb gól nem született.

A játékrész derekán aztán John Sise hat perc leforgása alatt kétszer is a Fulham kapujába talált, így a folytatásban a vendégeknek kellett kapaszkodniuk. A fordulás után aztán össze is jött az egyenlítés, Damien Duff passzából Gera mintegy 17 méterről lőtt a hazai kapuba.

A hátralévő időben mindkét félnek voltak lehetőségei, egyszer kis híján Gera gólpasszt adott, ám labdája nem jutott el Eddie Johnsonhoz.

A londoniak a harmadik felkészülési mérkőzésüket vívták, korábban a Brentford (5–0) és a Bournemouth (1–1) volt az ellenfelük. A mérkőzést végigjátszó Gera az első góljait szerezte a felkészülési időszakban.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Halmstad (svéd)–Fulham (angol) 2–2 (2–1)
G: Sise (26., 31.), ill. Gera (8., 58.)
Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Programajánló: Hivatás, család, kultúra – beszélgetés Gera Zoltánnal és Kovács „Kokó” Istvánnal

Egyéb egyéni
2026.01.31. 14:11

Premier League-bajnokot szerződtetett a Fulham – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.30. 13:49

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
2026.01.17. 18:07

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

A Fulham a PL-idény egyik legszebb góljával egyenlített a 97. percben a Liverpool ellen

Angol labdarúgás
2026.01.04. 18:16

Hugo Ekitiké élvezi az ünnepi meccsdömpinget

Angol labdarúgás
2026.01.04. 10:41

Gera Zoltán: Sok ötletem, tervem van akár a foci világában, akár azon kívül is

Magyar válogatott
2026.01.04. 08:00
Ezek is érdekelhetik