Tóth Milán duplájával az Ajkát is két vállra fektette a Vasas

RÓTH ZOLTÁNRÓTH ZOLTÁN
2023.09.03. 16:50
null
A Vasas győzelemmel távozott Ajkáról (Fotó: vasasfc.hu)
A labdarúgó NB II 7. fordulójában a Vasas az Ajka otthonában lépett pályára. Az angyalföldiek a találkozó elején két fejes gólt szereztek, és végül 2–1-es győzelmet arattak.

LABDARÚGÓ NB II
7. FORDULÓ

FC AJKA–VASAS FC 1–2 (1–2)
Ajka,
Városi Sportcentrum, 1200 néző. Vezette:Bana Gergely (Kiss Balázs, Vörös Dániel)
AJKA: Horváth D. – Tóth G. (Vogyicska Bálint, 74.), Tar Zs,, Kenderes, Csemer (Horváth P., 78.) – Csizmadia Z., Sejben – Gyuris (Babos B., 58.), Zsolnai R., Tajthy T. (Rabatin, 58.) – Gaál B. (Szarka Á., 58.). Vezetőedző: Jeney Gyula
VASAS: Uram – Szivacski, Pávkovics, Baráth B., Deutsch L. – Hidi M. (Litauszki, 81.), Urblík – Tóth M. (Radó, 44.), Holender (Szilágyi Sz., a szünetben), Bakti (Girsik A., a szünetben; Rab B., 90+5.) – Novothny. Vezetőedző: Desits Szilárd
Gólszerző: Zsolnai R. (32.), ill.Tóth M. (12., 19.)
MESTERMÉRLEG
Jeney Gyula: –
Ez már rettenetes… Három vereség egymás után, ebből kettő hazai pályán. Sokat dolgozunk azon, hogy eredményesek legyünk, apróságokon múlik, hogy nem jönnek az eredmények.
Desits Szilárd: –
Csapatom küzdeni tudásból és szervezettségből jelesre vizsgázott, ezért tudtunk nyerni.

A Vasas nyomát sokszor csak követték az ajkaiak (Fotó: vasasfc.hu)
A Vasas nyomát sokszor csak követték az ajkaiak (Fotó: vasasfc.hu)


ÖSSZEFOGLALÓ

Az idén 100 éves ajkai labdarúgást ünnepelték az Ajka és a Vasas vasárnapi bajnoki mérkőzésének kezdete előtt. Bedő János jóvoltából 100 éves az ajkai labdarúgás címmel könyv jelent meg, melynek bemutatója a mérkőzés előtt volt. A bemutatót pedig egy korábbi klasszikus, az Alu–Bányász rangadó követte, amelyen az ajkai labdarúgás korábbi legendái léptek pályára.

A Vasas azonban nem ünnepelni érkezett, ezt prezentálta is azzal, hogy a 20. percre már kétgólos előnyben volt. Az angyalföldiek mindkét gólját Tóth Milán szerezte, aki kétszer is fejjel talált be, mindkétszer Urblík József szabadrúgásából. Az Ajka azonban nem adta könnyen magát, a 32. percben Gyuris Aurél szép egyéni akció végén önzetlenül tálalt Zsolnai Richárd elé, aki közelről a kapuba lőtt.

A rendkívül kemény hazaiak folyamatosan faragták az angyalföldi játékosokat, a játékvezető pedig igyekezett sárga lapokkal kordában tartani a feleket. Bana Gergely a találkozó során összesen nyolc lapot osztott ki.

A második félidőben a Vasas igyekezett őrizni előnyét, ennek megfelelően több terület jutott az Ajkának. A hazaiak több alkalommal is kapujuk elé szorították a piros-kékeket, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. A második félidő egyetlen nagy helyzete Zsolnai Richárd előtt adódott, a hazaiak támadója a hosszabbítás harmadik percében került ziccerbe, de Uram János bravúrral védeni tudott. A Vasas újabb sikerével közelebb zárkózott az élmezőnyhöz, míg az Ajka újabb vereségével a kieső helyek egyikére csúszott vissza.1–2

7. FORDULÓ (szeptember 3.)
Nyíregyháza–Budafok 2–0
BVSC-Zugló–PMFC 0–0
Gyirmót FC Győr–Kazincbarcika 2–2
Tiszakécske–Soroksár 1–0
Budapest Honvéd–ETO FC Győr 2–1
Kozármisleny–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–1
Csákvár–Mosonmagyaróvár 2–0
Ajka–Vasas 1–2
Siófok–Szombathelyi Haladás 1–1

AZ ÁLLÁS
1. ETO FC Győr75216–9+715
2. Nyíregyháza Spartacus74311–5+615
3. Kozármisleny741211–8+313
4. Budafoki MTE74128–5+313
5. Pécsi MFC7344–0+413
6. Szeged-Csanád Grosics Akadémia73318–7+112
7. Vasas FC732216–9+711
8. Soroksár SC73138–7+110
9. Budapest Honvéd73139–9010
10. Kazincbarcika72419–6+310
11. FC Csákvár73410–9+19
12. Tiszakécske72238–10–28
13. Szombathelyi Haladás72239–12–38
14. BFC Siófok71335–11–66
15. FC Ajka71244–8–45
16. BVSC-Zugló71245–12–75
17. Gyirmót FC Győr7528–10–25
18. Mosonmagyaróvár7256–18–122

PERCRŐL PERCRE

90+6. perc: VÉGE!! A Vasas 2–1-re győzött az Ajka otthonában. Köszönjük figyelmüket!

90+5. perc: Cserélt a Vasas, Girsik helyére Rab áltt be.

90+3. perc: Zsolnai vett le egy labdát a 16-oson belül, majd 14 méterről kapura lőtt, Uram nagy bravúrral szögletre mentett.

90+2. perc: Deutsch is sárga lapot kapott.

90. perc: Öt perc hosszabbítás következik.

83. perc: Egy nagy bedobás után Novothny csúsztatta meg a labdát, Radó fejesét pedig Horváth tolta bravúrral szögletre a léc alól.

82. perc: Szivacski kapott sárga lapot időhúzásért.

81. perc: Cserélt a Vasas, Litauszki érkezett Hidi helyére.

78. perc: Cserélt az Ajka, Horváth érkezett Csemer helyére.

74. perc: Cserélt az Ajka, Vogyicska érkezett Tóth helyére.

73. perc: Zsolnai ívelése után a kifejelt labdát Tóth lőtte kapura, de Uram számára nem okozott gondot a védés.

Egyelőre kevés helyzetet láthattunk a második félidőben, mindkét csapat igyekszik sokat támadni, de a kapuk előtt gyakran kifulladnak az akciók.

58. perc: Hármat cserélt az Ajka, Tajthy helyére Rabatin, Gaál helyére Szarka, Gyuris helyére Babos állt be.

53. perc: Novothny passza után Szilágyi tört be a 16-oson belülre, de Tar szorításában csak kiszorított helyzetből tudott kapura lőni, Horváth kapusról szögletre pattant a labda.

52. perc: Novothny könyökölte le Csizmadiát, sárga lap.

50. perc: Tajthy tartott rá Urblík lábára, sárga lap.

A szünetben kettőt cserélt a Vasas, Holender helyére Szilágyi, Bakti helyére Girsik állt be.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

45+4. perc: Véget ért az első félidő. Tóth duplájának köszönhetően előnyben a Vasas az Ajka otthonában.

45. perc: Három perc a hosszabbítás.

45. perc: Egy kifejelt labdát Hidi lőtt kapura 18 méterről, Horváth védett.

44. perc: Tóth Milánt rúgták le keményen, nem is tudta folytatni a játékot, Radó András érkezett a helyére.

44. perc: Gaál lőtt keményen kapura egy szabadrúgást 17 méterről, Uramról kipattant a labda, de végül a kapus meg tudta fogni.

39. perc: Tar könyökölte le Tóthot, sárga lap.

37. perc: Csizmadia vállalkozott lövésre 22 méterről, a labda magasan a kapu fölé szállt.

32. perc: Gyuris cselezgetett a bal szélen, majd az alapvonal közeléből középre passzolt, Zsolnai pedig három méterről a kapu közepébe lőtt. 1–2

30. perc: Sejben ívelése után Gyuris fejesét védte bravúrral Uram. Azonban végül a Vasas végezhetett el szabadrúgást, mert Gyuris ellökte Szivacskit a fejes közben.

19. perc: GÓÓÓÓL! Urblík ezúttal az oldalvonal közeléből végzett el szabadrúgást, az ívelésre Tóth érkezett a rövid saroknál és a jobb felsőbe fejelt. 0–2!

16. perc: Urblík szabálytalankodott az ajkai térfél közepén, sárga lap.

12. perc: GÓÓÓÓÓÓÓL! Vezetést szerzett a Vasas! Urblík végezte el a szabadrúgást, a labdát az ötösön belülre ívelt, az érkező Tóth Milán pedig három méterről a kapuba fejelt. 0–1

11. perc: Sejben Viktor rántotta le Deutsch Lászlót a 16-os vonalánál, de még a büntetőterületen kívül. Sárga lap.

8. perc: Baráth Botond kapott sárga lapot egy oldalvonal mellett elkövetett szabálytalanságért.

Az Ajka tiszta fehérben játszik.

1. perc: Sejben passza után Tajthy 19 méterről lőtt a kapu fölé.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a piros-kék mezes Vasas indította a játékot.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a bajnokságot gyengén kezdő, tavalyi bronzérmes Ajka a szintén gyengén rajtoló, de feljutásra pályázó Vasas ellen.

ELŐZMÉNYEK

A két csapat legutóbb 2021 decemberében találkozott egymással, akkor az Ajka otthonában nem jutottak dűlőre a felek, 2–2-s döntetlen született.

A két csapat ezidáig tíz bajnoki mérkőzést játszott egymással, mindet a másodosztályban. Ezeken mindössze egyszer tudott nyerni az Ajka, hét alkalommal Vasas-siker született, egy alkalommal döntetlen. Az Ajka egyetlen győzelmét 2013 novemberében aratta, igaz akkor 5–1-re tudtak nyerni a zöld-fehérek Angyalföldön.

Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
10 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
10 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
10 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
10 órája

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Kozármisleny, lemondott a vezetőedzője

Labdarúgó NB II
10 órája

Az újonc otthonában nyert, továbbra is éllovas a Soroksár

Labdarúgó NB II
10 órája

Az utolsó percben gyűrte le a KTE a Videotont

Labdarúgó NB II
10 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 19:28