NB III: immár nem veretlen az FTC; PAFC-pofont kapott a Győr

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.01. 16:05
A Ferencváros volt az egyetlen olyan klub Európában, amelynek élvonalban szereplő első csapata és a felnőttek között játszó tartalékegyüttese is veretlen volt a bajnokságban. Vasárnaptól azonban már nem, az FTC II kikapott a Mosonmagyaróvártól az NB III Nyugati csoportjának 14. fordulójában. Keleten megtartotta százszázalékos mérlegét a Nyíregyháza Spartacus, a Középcsoportban pedig nyert a Dunaharaszti, így feljött a dobogó harmadik helyére. 

KELETI CSOPORTKELETI CSOPORT

Minirangadót rendeztek keleten, a Nyíregyháza a DVTK-t, pontosabban a diósgyőriek második csapatát fogadta. A Szparinak a Takács Tamással, Bacsa Patrikkal, Tamás Márkkal és Németh Milánnal felálló vendégek sem jelentettek gondot. Igor Zofcák góljára Takács válaszolt, de Rezes László és Pölöskey Péter is betalált, így 3–1-re nyertek a hazaiak.

Az Újpestben a szombaton még Békéscsabán játszó Sallói Dániel is a csapatban volt, ám így is kikaptak a Putnoktól. A Debrecen második csapatában Horváth Zsolt jutott szóhoz, a Loki azonban ezzel együtt is vereséget szenvedett a Rákosmentétől.

KÖZÉPCSOPORT

A Pénzügyőr felülmúlta a Prosser Dániellel felálló Honvéd II-t, a Dabas Hollauer Balázs vezérletével győzött 4–0-ra az ESMTK ellen, a Dunaharaszti pedig 2–0-ra legyőzte a Békéscsaba II-t, ezzel fellépett a harmadik helyre. Péter Antal kétszer is betalált Szekszárdon, a Paks mégis alulmaradt 3–2-re.

NYUGATI CSOPORT

A Ferencváros nemcsak az NB I-ben, az NB III-ban is veretlen volt eddig (Európában egyedülálló módon), a nagy sorozat azonban megszakadt, a zöld-fehér tartalékegyüttes kikapott otthon a Mosonmagyaróvártól. A Videoton II sem nyert hazai pályán, Székesfehérváron a BKV Előre örült. Nagy pofont kapott otthon a Győr, amely 4–1-es vereséget szenvedett a Puskás Akadémia II-től.

Az MTK II–Csepel meccsről bővebben ide kattintva olvashat!

NB III
14. FORDULÓ
KELETI CSOPORT

Putnok–Újpest II 2–1
Nyíregyháza Spartacus–DVTK II 3–1
DVSC-DEAC–Rákosmente KSK 0–1

Tabella itt!

KÖZÉPCSOPORT
Pénzügyőr–Bp. Honvéd-MFA 1–0
Szekszárdi UFC–Paks II 3–2
Dunaharaszti MTK–Békéscsaba II 2–0
FC Dabas–ESMTK 4–0

Tabella itt!

NYUGATI CSOPORT
MTK II–Csepel 2–1
Ferencváros II–Mosonmagyaróvár 0–1
Videoton II–BKV Előre 2–3
ETO FC Győr–Puskás Akadémia II 1–4

Tabella itt!

Legfrissebb hírek

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
3 órája

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:48

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:09

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:45

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09
Ezek is érdekelhetik