NB III: félelmetes – a BVSC gólkülönbsége már plusz 62

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.04.02. 19:34
null
Urbán Flórián csapatát nem lehet megállítani (Fotó: Török Attila, archív)
A labdarúgó NB III 29. fordulójában a BVSC ismét nyert, ezúttal 4–0-ra Jászberényben. A fővárosiak elképesztő fölénnyel uralják a Keleti csoportot.

 

A Keleti csoportban BVSC továbbra is őrzi veretlenségét, ezúttal a Jászberény volt az áldozat. Tóth Levente Milán három góllal vette ki részét a 4–0-s sikerből. A fővárosiak 23 győzelmet arattak hat döntetlen mellett. Szerzett góljainak száma 74, és a kapott találatoké mindössze 12, tehát a gólkülönbsége plusz 62… Aligha könnyelműség kijelenteni, hogy a BVSC megnyeri a bajnokságot.

A Közép-csoportban az Iváncsa meglepetésre kikapott hazai pályán a Monortól, miközben a Hódmezővásárhely nyert, így utóbbi átvette a vezetést.

A Nyugati csoportban a Tatabánya és a Veszprém sem tudott nyerni, így előbbi továbbra is négypontos előnnyel vezeti a tabellát.

LABDARÚGÓ NB III
29. FORDULÓ
KELETI CSOPORT
Debreceni VSC II
–Békéscsaba 1912 Előre II 3–2
Vasas FC II–FC Hatvan 3–0
Diósgyőri VTK II–Kisvárda MG II 1–3
Karcagi SE–Eger SE 2–2
Putnok FC–Füzesgyarmati SK 4–2
Facultas-Tiszafüredi VSE–Termálfürdő FC Tiszaújváros 1–1
Sényő-Carnifex FC–Pénzügyőr SE 2–1
BKV Előre–AG Hajdúszoboszló 3–0
Jászberényi FC–BVSC-Zugló 0–4
Körösladányi MSK–Debreceni EAC 1–0

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. BVSC-Zugló 29 23 6 74–12 +62 75
2. Putnok FC 29 18 5 6 54–36 +18 59
3. Körösladányi MSK 29 14 8 7 50–37 +13 50
4. Debreceni EAC 29 14 5 10 47–27 +20 47
5. Karcagi SE 29 13 6 10 42–35 +7 45
6. Debreceni VSC II 29 12 6 11 54–48 +6 42
7. Pénzügyőr SE 29 12 6 11 43–39 +4 42
8. Tiszafüredi VSE 29 12 6 11 47–49 –2 42
9. Sényő-Carnifex FC 29 12 6 11 42–51 –9 42
10. BKV Előre 29 12 5 12 41–37 +4 41
11. Aqua-General Hajdúszoboszló 29 11 7 11 38–37 +1 40
12. FC Hatvan 29 12 3 14 44–56 –12 39
13. Kisvárda Master Good II 28 10 8 10 42–33 +9 38
14. Vasas FC II 29 10 6 13 58–49 +9 36
15. Diósgyőri VTK II 29 10 6 13 35–42 –7 36
16. Termálfürdő FC Tiszaújváros 29 10 5 14 40–57 –17 35
17. Füzesgyarmati SK 29 9 8 12 39–47 –8 35
18. Eger SE 29 9 7 13 36–42 –6 34
19. Jászberényi FC 29 4 4 21 25–77 –52 16
20. Békéscsaba 1912 Előre II 28 3 5 20 38–78 –40 14

 

KÖZÉP-CSOPORT
Újpest FC II
–Ceglédi VSE 2–0
Szolnoki MÁV FC–Kecskeméti TE II 0–1
Hódmezővásárhelyi FC–Majosi SE 3–1
Meton-FC Dabas SE–Bp. Honvéd-MFA II 1–3
Szekszárdi UFC–Dunaújváros 0–3
ESMTK–Ferencváros II 0–1
Bánk-Dalnoki LA–Paksi FC II 1–2
Iváncsa KSE–Monor 1–2

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hódmezővásárhelyi FC 27 20 3 4 56–26 +30 63
2. Iváncsa KSE 25 20 1 4 62–24 +38 61
3. ESMTK 26 15 6 5 42–19 +23 51
4. MTK Budapest II 26 13 5 8 52–28 +24 44
5. Dunaújváros 27 13 5 9 56–35 +21 44
6. Budapest Honvéd-MFA II 26 13 4 9 39–39 0 43
7. Újpest FC II 25 13 2 10 34–41 –7 41
8. Ferencvárosi TC II 27 12 4 11 43–38 +5 40
9. Paksi FC II. 26 10 9 7 47–36 +11 39
10. PTE-PEAC 25 11 4 10 36–27 +9 37
11. Monor 26 10 3 13 40–38 +2 33
12. Szekszárdi UFC 26 9 6 11 29–32 –3 33
13. Majosi SE 27 7 6 14 26–42 –16 27
14. Ceglédi VSE 25 7 3 15 29–55 –26 24
15. Szolnoki MÁV FC 25 6 5 14 30–47 –17 23
16. Meton-FC Dabas SE 26 6 5 15 21–48 –27 23
17. Kecskeméti TE II. 26 6 4 16 28–52 –24 22
18. Bánk-Dalnoki LA 25 4 1 20 18–61 –43 13
19. Makó FC 0 0–0 0 0
19. Balassagyarmati VSE 0 0–0 0 0

 

NYUGATI CSOPORT
ETO Akadémia–Balatonfüredi FC 1–1
Zalaegerszegi TE FC II–Komárom VSE 2–2
Puskás Akadémia FC II–Gyirmót FC Győr II 3–0
Kaposvári Rákóczi FC–Tatabányai SC 1–1
Budaörs–Mol Fehérvár FC II 1–1
Csornai SE–Bicskei TC 1–1
III. Kerületi TVE–Móri SE 0–1
Kelen SC–Érdi VSE 0–1
Zsámbéki SK–Technoroll Teskánd KSE 3–4
FC Nagykanizsa–Practical VLS Veszprém 1–1

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tatabányai SC 29 22 5 2 66–23 +43 71
2. Practical VLS Veszprém 29 20 7 2 61–18 +43 67
3. FC Nagykanizsa 29 20 3 6 74–32 +42 63
4. Puskás Akadémia FC II 29 18 6 5 70–26 +44 60
5. III. Kerületi TVE 29 16 5 8 66–31 +35 53
6. Érdi VSE 29 16 4 9 45–24 +21 52
7. Bicskei TC 29 13 7 9 41–32 +9 46
8. Budaörs 29 12 8 9 40–32 +8 44
9. Kaposvári Rákóczi FC 29 13 4 12 42–36 +6 43
10. MOL Fehérvár FC II 29 12 6 11 37–42 –5 42
11. Balatonfüredi FC 29 11 9 9 38–39 –1 42
12. ETO Akadémia 29 11 8 10 50–45 +5 41
13. Komárom VSE 29 10 8 11 44–40 +4 38
14. ZTE FC II 29 9 3 17 38–73 –35 30
15. Gyirmót FC Győr II 29 8 5 16 49–61 –12 29
16. Kelen SC 29 6 9 14 39–50 –11 27
17. Csornai SE 29 5 7 17 29–66 –37 22
18. Technoroll Teskánd KSE 29 6 3 20 39–86 –47 21
19. Móri SE 29 3 4 22 26–76 –50 13
20. Zsámbéki SK 29 2 3 24 22–84 –62 9

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik