Sorozatban ötödik bajnokiján maradt nyeretlen a Békéscsaba

RÓTH ZOLTÁNRÓTH ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.03.06. 13:50
null
Lőrinczy Attila (fehérben) rendkívül agilisan játszott a mérkőzésen, ő szerezte a hazaiak második gólját is (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB II 26. fordulójában a játéknap előtt 13. helyezett Soroksár a 16. Békéscsabát fogadta. Hetven percen keresztül nem alakult ki igazán nagy helyzet egyik kapu előtt sem, a hajrában a Soroksár azonban három perc alatt kétszer is betalált, így 2–0-ra megnyerte a találkozót. 

 

LABDARÚGÓ NB II
26. FORDULÓ

SOROKSÁR–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 2–0 (0–0)
Budapest,
Szamosi Mihály Sporttelep, 350 néző. Vezette: Molnár Attila (Bertalan Dávid, Vörös Dániel)
SOROKSÁR: Varga Á. – Nagy O. (Ternován, a szünetben), Gyömbér, Kékesi A., Csontos D. – Csernik, Hudák M. (Haris, 73.) – Magyari (Redzic, a szünetben), Lőrinczy (Katona M., 84.), Korozmán (Szerető, 73.) – Lovrencsics B.Vezetőedző: Lipcsei Péter
BÉKÉSCSABA: Winter – Puskás G., Fazekas L., Albert I., Bora, Bor – Máris (Ilyés, 79.), Szabó P. (Sipos G., 74.), Király P., Varga Sz. (Mikló, 65.) – Tóth D. (Lukács R., 79.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző: Redzic (75.), Lőrinczy (78.)
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter:– Az első félidő nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna. Tudtuk, nehéz mérkőzés vár ránk, mert amikor a csabaiak birtokolták a labdát, öt védővel álltak fel. Ezúttal is jól szálltak be a cseréink, a csapat jó felfogásban játszott, megérdemeltük a három pontot.
Schindler Szabolcs:– Az első félidő rendben volt, érzékeltük, az a csapat nyerhet, amelyik kevesebbet hibázik. Sajnos mi rontottunk a hazaiak vezető gólja előtt, utána pedig már nem tudtunk ritmust váltani. Szerdán fontos mérkőzés következik az Ajka ellen, remélem, ezt mindenki átérzi a csapatban.

ÖSSZEFOGLALÓ

A találkozó kezdete előtt a Soroksár két statisztikai listán is előkelő helyet foglalt el. Lipcsei Péter csapata a Vasassal egyetemben a második legtöbb gólt (42) szerezte eddig, viszont a Tiszakécskével együtt a legtöbbet (47) is kapta. A Soroksár korábbi 2022. évi hazai találkozóiból is arra következtethettünk előzetesen, hogy gólgazdag mérkőzést láthatunk majd a fővárosban. Az első félidő azonban ezzel ellentétben szinte helyzet nélkül zárult, a két kapusnak egyszer sem kellett igazán nagyot védenie.

Sokáig úgy tűnt, hogy a második félidőben is gól nélkül maradunk, hiszen a Békéscsaba gyakorlatilag nem jelentett veszélyt a soroksári kapura. A hazaiak hiába támadtak többet, a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A 75. percben aztán megtört a jég, két cserejátékos hozta össze a hazaiak vezető gólját, Szerető volt az előkészítő, Redzic a befejező. A nem túl acélos Békéscsabát annyira megzavarta a kapott gól, hogy három perc múlva egy labdaeladást követően megkapta a másodikat is. Ezúttal Lovrencsics Balázs szolgálta ki Lőrinczyt, aki 10 méterről higgadtan lőtt a jobb alsó sarokba, 2–0. A folytatásban már nem volt lehetősége a Csabának a gólszerzésre, így a Soroksár sorozatban második bajnoki győzelmét aratta.

26. FORDULÓ
Március 6.

Budaörs–III. Kerületi TVE 0–1
Soroksár–Békéscsaba 2–0
Szentlőrinc–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–0
Ajka–Nyíregyháza 1–1
Aqvital FC Csákvár–Pécsi MFC 0–1
Vasas–Szolnoki MÁV 3–0
Siófok–Kecskemét 1–2
Szombathelyi Haladás–Dorog 0–1
Tiszakécske–Budafok 2–0
Diósgyőri VTK–ETO FC 2–0

AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK26167347–26+2155
2. Vasas FC26158345–17+2853
3. Kecskeméti TE26145743–26+1747
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia26137638–19+1946
5. Szombathelyi Haladás26126828–19+942
6. BFC Siófok261010630–26+440
7. Pécsi MFC26116933–25+839
8. Nyíregyháza Spartacus26108833–35–238
9. Dorogi FC261041225–35–1034
10. ETO FC Győr26971030–31–134
11. Szentlőrinc SE26810827–28–134
12. FC Ajka26871133–35–231
13. Soroksár SC26871144–47–331
14. III. Kerületi TVE26781125–37–1229
15. Tiszakécske26831527–47–2027
16. FC Csákvár26691133–42–927
17. Békéscsaba 1912 Előre265111033–40–726
18. Budaörs265111025–37–1226
19. Budafoki MTE26581324–34–1023
20. Szolnoki MÁV FC26581324–41–1723

 

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: Véget ért a mérkőzés! Soroksár–Békéscsaba 2–0. Köszönjük figyelmüket!

90+1. perc: Még egy csabai sárga lap, Lukács kapta.

90. perc: Három perc hosszabbítást jelzett a tartalék játékvezető!

84. perc: Cserélt a Soroksár, Katona érkezett Lőrinczy helyére.

79. perc: Kettőt cserélt a Békéscsaba, Tóthot Lukács váltotta, míg Máris helyére Ilyés érkezett.

78. perc: Máris kapott sárga lapot.

Hiába dolgoztak keményen a csabai védők (lilában), a Soroksár többször is be tudta venni Winter kapuját (Fotó: Földi Imre)
Hiába dolgoztak keményen a csabai védők (lilában), a Soroksár többször is be tudta venni Winter kapuját (Fotó: Földi Imre)

78. perc: GÓÓÓL! Hazai labdaszerzést követően Lovrencsics Balázs vezette fel a labdát a 16-os előteréig, majd Lőrinczyhez passzolt, aki két védő között átvette, és 10 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 2–0.

75. perc: GÓÓÓL! Egy hazai kontra végén Szerető tört be a 16-oson belülre, majd Redzichez passzolt, aki egy átvételt követően 11 méterről a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 1–0.

74. perc: Cserélt a Békéscsaba, Szabó helyére Sipos érkezett.

73. perc: Kettőt cserélt a Soroksár, Szerető érkezett Korozmán helyére, míg HudákotHaris váltotta.

73. perc: Egy hazapöckölt labdát megfogott Varga, a játékvezető a hazaiak legnagyobb meglepetésére közvetett szabadrúgást ítélt a 16-oson belülről. A legurított labdát Bor tekerte a jobb felső sarok fölé.

70. perc: Szabó kapu elé tekert szabadrúgását Tóth csúsztatta kapura, Varga gyors vetődéssel szögletre ütötte a labdát.

65. perc: ÚJABB NAGY HAZAI HELYZET!Korozmánt ugratták ki jó ütemben, de közeli lövését Bora blokkolni tudta, a lecsorgó labdát pedig Lőrinczy tekerte a kapu fölé.

65. perc: Cserélt a Csaba, Varga Szabolcs helyére Mikló Roland érkezett.

64. perc: Újabb csabai sárga lap, ezúttal Király Patrik volt a vétkes.

63. perc: Egy szöglet után a kipattanót Varga Sz. lőtte kapura, de Varga Á. könnyedén védeni tudott.

62. perc: Hudák buktatta Márist, sárga lap.

59. perc: Lőrinczy forintos labdával kínálta meg Hudákot, aki egy cselt követően betört a 16-oson belülre, majd kapura lőtt, de Winter védeni tudott. Érthető Lipcsei Péter dühe, hiszen középen üresen érkezett Redzic...

56. perc: Varga Sz.rúgott bele egy nagyot a kilépő Redzic lábába, sárga lap. Láttunk már ilyenért pirosat is villanni...

52. perc: Puskás rúgta meg Csontost, sárga lap. A kispadról reklamáló Kitl Miklós is kapott egy sárga lapot az esetet követően.

47. perc: KAPUFA! Hazai támadás végén Csernik szánta el magát lövésre 16 méterről, a labda a jobb kapufán csattant.

A szünetben kettőt cserélt a Soroksár, Ternován érkezett Nagy Olivér helyére, míg Redzic Magyarit váltotta.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

Kettős csere jöhet majd a Soroksárnál, Ternován és Redzic is intenzíven melegít a szünetben.

45. perc: Hosszabbítás nélkül ért véget az első félidő, egyelőre elmaradt a várt gólzápor.

45. perc: Hudák átemelte Királyt, majd 20 méterről a kapu fölé bombázott.

42. perc: Máris Dominik távoli lövését védte Varga Ádám.

40. perc: Egy szögletet követően Bora gyengécske lövését fogta könnyedén Varga.

38. perc: Szabó buktatta Magyarit, sárga lap.

33. perc: Lőrinczy kapu elé tekert szabadrúgása után a berobbanó Korozmán fejelt a kapu fölé.

30. perc: Szabó kapott labdát a bal szélen, majd Cserniket kicselezve betört a 16-oson belülre és centikkel a bal felső sarok mellé tekerte a labdát.

24. perc: Lovrencsics B. szépen fordult le a védőjéről, majd kiugratta Korozmánt, azonban a hazai szélső hosszan vette át a labdát, így a kilépő Winter tisztázni tudott.

15. perc: Magyari húzta vissza a meglóduló Márist, sárga lap.

11. perc: Korozmán emelte be a labdát az ötösön belül érkező Lovrencsics Balázshoz, de Fazekas az utolsó pillanatban tisztázni tudott.

8. perc: Bor egy testcsellel megverte védőjét, majd 15 méterről külsővel kapura lőtte a labdát, Varga nagy bravúrral tolta szögletre a léc alá tartó labdát.

6. perc: Soroksári támadás végén Lovrencsics B. és Korozmán lövéseit is blokkolták a csabai védők.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a békéscsabai Király Patrik indította útjára a labdát.

A Soroksár tiszta fehérben, a Békéscsaba lila-fehérben lép pályára.

A másodosztályban ez idáig 12 alkalommal játszott egymással a két csapat. Ezeken a Soroksár hatszor, a Békéscsaba háromszor tudott nyerni, három alkalommal döntetlen eredmény született.

Ezúttal csak a kispadon kapott helyett Lukács Raymond, a békéscsabai támadó 13 gólt szerzett eddig a bajnokságban ezzel a teljesítménnyel holtversenyben (Takács Tamás és Könyves Norbert szintén 13 gólos) a góllövőlista első helyén áll.

A Soroksár szezonja sem úgy alakult eddig, ahogy azt vélhetően tervezték Lipcsei Péterék. A fővárosiak mindössze két ponttal előzik a Békéscsabát köszönhetően a múlt héten aratott Nyíregyháza elleni fölényes (5–1) sikerüknek. A Soroksár a Vasassal egyetemben a második legtöbb gólt (42) szerezte az eddigi 25 forduló során, viszont a Tiszakécskével egyetemben a legtöbbet (47) is kapta. Aki kilátogat a találkozóra, mindenképpen számolhat azzal, hogy sok gólt lát majd, hiszen a Soroksár idei évben lejátszott öt mérkőzésen összesen 26 gól esett, ami 5.2-es mérkőzésenkénti átlag.

"Büszke vagyok a csapatomra" – nyilatkozta Schindler Szabolcs, a Békéscsaba vezetőedzője azt követően, hogy csapatagólgazdag mérkőzésen(2–3) búcsúzott a MOL Magyar Kupától az NB I-es Újpest ellenében. A kupamenetelés ellenére mégsem lehetnek teljesen elégedettek a Viharsarokban, hiszen a bajnokságban nem szerepel túl fényesen a csapat. A lila-fehérek sokáig kieső helyen álltak, most is csak két ponttal előzik a 18. helyezett Tiszakécskét, ráadásul az elmúlt négy mérkőzésükön nem tudtak győzelmet aratni. A Békéscsaba az eddigi 25 forduló során 11 alkalommal játszott döntetlent, ez a Budaörssel holtversenyben a legtöbb a másodosztályú mezőnyben.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a múlt héten Nyíregyházán fölényes, 5–1-es siker arató Soroksár a kiesés ellen küzdő, szerdán az Újpest ellen még Magyar Kupa-negyedöntőt játszó (2–3) Békéscsaba ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik