NB II: Igor Bogdanovics távozik Debrecenből, a másodosztályban folytatja

V. Á.V. Á.
2021.06.15. 09:00
null
Igor Bogdanovics a DVTK-nál folytatja (Fotó: dvsc.hu)
Elhagyja a labdarúgó NB III-ban szereplő DVSC II együttesét Igor Bogdanovics vezetőedző, és pályaedzőként csatlakozik Kondás Elemér stábjához Diósgyőrben – írja a dvsc.hu.

Igor Bogdanovics szerződése felbontását kérte a DVSC-től. A klub második csapatát irányító vezetőedző munkájára továbbra is igényt tartottak volna Debrecenben, de az egyesület egykori legendás játékosa nem tudott nemet mondani a következő évadot az NB II-ben megkezdő Diósgyőr hívására, amelynél Kondás Elemér pályaedzője lesz.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet. Amióta abbahagytam a futballt játékosként, álmom volt, hogy a DVSC felnőttcsapatának edzői stábjában dolgozhassak, ez megvalósult. Sok hasznos tapasztalatot szereztem a Lokinál az elmúlt években, Kondás Elemérrel is kifejezetten jól tudtunk együtt dolgozni. Amikor ő nemrég Diósgyőrbe került vezetőedzőnek, szinte egyből hívott, s miután én felnőttcsapatnál szeretnék edzősködni, úgy döntöttem, élek a lehetőséggel” – búcsúzott el Bogdanovics a DVSC honlapján.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:45

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33