Hazai győzelem Gyirmóton, továbbra sem megy a Vasasnak

BÁBICS NORBERTBÁBICS NORBERT
Vágólapra másolva!
2020.09.27. 14:05
null
A képen bal oldalon Simon András, mellette pedig Varga Barnabás, aki a 12. perc után a 17. percben is betalált Jova kapujába (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)
A labdarúgó NB II 10. fordulójának nyitó mérkőzésén a harmadik Gyirmót a 13. helyen álló Vasast fogadta. A Gyirmót az elején kétgólos előnyhöz jutott, az angyalföldiek viszont nem sokkal később csak egy kihagyott büntetőig.

 

LABDARÚGÓ NB II
10. FORDULÓ
GYIRMÓT FC GYŐRVASAS FC 20 (20)
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion, 300 néző. Vezette: Pintér Csaba (Szert Balázs, Király Zsolt)
Gyirmót: Hársfalvi–Major, Hudák D., Széles, Szegi –Nagy P., Vass Á., Szatmári I. (Nagy K., 90+1.), Heffler N. (Hajdú Á., 82.) –Simon A. (Juhász Zs., 85.), Varga B. Vezetőedző: Csertői Aurél
Vasas:Jova – Szivacski, Litauszki, Viczián, Silye (Kovács M., 75.) – Hidi M. S., Hinora, Pátkai –Pekár, Birtalan (Radó, a szünetben), Vernes (Szatmári L., a szünetben). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző: Varga Barnabás (12., 17.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Már a mérkőzés elején a Gyirmót támadásai voltak a veszélyesebbek. A 12. percben aztán a vezetést is sikerült megszereznie a hazai csapatnak, egy nagy bedobás után Varga Barnabás révén. Varga öt perccel később ismét gólt szerzett, egy baloldali beadás után 11 méterről fejelte a labdát Jova kapujába. Kis híja volt csak, hogy nem nőtt tovább a gyirmótiak előnye, Szegi azonban a kapufát találta el. Ezután óriási lehetőséghez jutott a Vasas azzal, hogy Szivacski buktatása miatt büntetőt lőhetett Birtalan. A tizenegyest azonban ki tudta ütni a remekül védő hazai kapus, Hársfalvi. Az első félidő végén még volt egy Vasas-lehetőség, ám Pekár nem tudta átvenni az előreívelt labdát.

A szünetet követően kettős cserével érkezett vissza pályára a vendégcsapat, azonban az áttörést sem Szatmári Lóránd, sem Radó beállása nem hozta meg. A második félidő elején jobbára mindössze annyi történt, hogy a Vasas játékosai hátul és a felezővonal közelében passzolgattak, a szurkolóik pedig gúnyosan olléztak. A játékrész közepén aztán ismét a Gyirmót, egészen pontosan Heffler Norbert előtt adódtak lehetőségek. Az angyalföldiek nem tudták áttörni a győriek jól felépített védelmét a hátralévő időben sem. A Gyirmót csupán kétszer találta el a kaput, de mindkettőből gól lett, ezért megérdemelten győzött a Vasas ellen. Ezzel folytatni tudta hazai veretlenségi sorozatát, míg a fővárosi együttes nyeretlenségi szériája immár hat mérkőzés óta tart.

10. FORDULÓ

Szeptember 27. (vasárnap)
Budaörs–Soroksár 1–0
Szentlőrinc–Nyíregyháza Spartacus 1–2
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–DEAC 2–1
Gyirmót FC Győr–Vasas FC 2–0
Szolnoki MÁV FC–FC Ajka 1–0
BFC Siófok–Kaposvári Rákóczi FC 1–2
Szombathelyi Haladás–Dorogi FC 1–2
Aqvital FC Csákvár–ETO FC Győr 1–3
Békéscsaba 1912 Előre–Kazincbarcika SC 1–3
Szeptember 28. (hétfő)
20.00: DVSC–PMFC (Tv: M4 Sport)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Debreceni VSC962120–7+1320
2. Gyirmót FC Győr961216–7+919
3. Nyíregyháza Spartacus1061310–7+319
4. Budaörs106416–12+418
5. Szolnoki MÁV FC1053210–9+118
6. Békéscsaba 1912 Előre1045112–8+417
7. Dorogi FC94329–10–115
8. Soroksár SC1042411–12–114
9. FC Ajka1041519–16+313
10. ETO FC Győr1034316–12+413
11. Szombathelyi Haladás1034314–10+413
12. Pécsi MFC93429–5+413
13. Kazincbarcika SC1033410–14–412
14. Szeged-Csanád Grosics Akadémia93249–13–411
15. BFC Siófok1032515–20–511
16. Vasas FC1025314–15–111
17. Kaposvári Rákóczi FC1025313–14–111
18. Szentlőrinc102269–18–98
19. Debreceni EAC10288–18–106
20. FC Csákvár9369–22–133

 

A Dorog–Csákvár mérkőzést október 9-én pótolják, a Szeged-Csanád–Gyirmót találkozónak még nincs új időpontja.

PERCRŐL PERCRE

90+4. perc: Vége a mérkőzésnek. Köszönjük a figyelmet.

90+1. perc: Szatmári Istvánt váltja Nagy Kristóf. Három perc a hosszabbítás.

90. perc: Védelmi megingás a hazaiaknál, Szatmári L. próbál labdához jutni, eközben ütközik Hársfalvival: kifelé jár a szabadrúgás.

85. perc: Juhász Zsombor áll be Simon A. helyett a pályára.

82. perc: Heffler N. nem jön vissza, Hajdú Ádám érkezik a helyére.

81. perc: Pekár lövése egy gyirmóti védőn megpattan, Hársfalvi így is védeni tudja.

80. perc: Heffler N. feje vérzik egy szabálytalanság után, ápolni kell.

 

A piros-kékek nyeretlenségi sorozata továbbra is tart (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)
A piros-kékek nyeretlenségi sorozata továbbra is tart (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)

75. perc: Szivacski talpalja le Simont az oldalvonal mellett. Megússza a második sárgáját a Vasas 2-ese. Silyesérülés miatt nem tudja folytatni a mérkőzést, Kovács Milán áll be a helyére.

74. perc: Szivacski gázolja el még a gyirmóti térfélen Hefflert, ez is sárgát ér.

69. perc: Reklamálásért Simon A. kap sárgát.

66. perc: 17 méterről lőhet szabadrúgást a Vasas, Pekár a sorfalat találja el.

63. perc: Heffler N. lő 25 méterről kapásból a kapu fölé. Fél perccel később ugyancsak Heffler kerül helyzetbe, egy indítás után kissé kisodródott helyzetből az oldalhálót találja el.

61. perc: Hidi M. S. lövése száll el a kapu fölött.

60. perc: Szegi sárga lapot kap Hinora felrúgásáért.

Silye (balra), és csapata, a Vasas sem találja egyelőre a módját, hogyan juthatnának át a gyirmóti védelmen (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)
Silye (balra), és csapata, a Vasas sem találja egyelőre a módját, hogyan juthatnának át a gyirmóti védelmen (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)

 

47. perc: Sárga lapot kap lerántásért Viczián.

46. perc: Cserélt kettőt is Schindler Szabolcs a szünetben: Birtalan helyére Radó, Vernes helyére pedig Szatmári Lórándállt be.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés.

45. perc: Vége az első félidőnek. Az angyalföldi szurkolóknak nem tetszik csapatuk teljesítménye, és ennek hangot is adnak, miközben szünetre vonulnak a csapatok.

A mérkőzésen jól működött a sárga mezes gyirmótiak védelme (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)
A mérkőzésen jól működött a sárga mezes gyirmótiak védelme (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)

 

41. perc: Tőkés László gyirmóti kapusedzőt reklamálásért figyelmezteti a játékvezető sárga lappal.

40. perc: Pekár felé száll az előreívelt labda, azonban a Vasas csatára nem tudja sem átvenni, sem ellőni, Hársfalvi vetődik rá végül a labdára.

36. perc: Sárga lapot kap Heffler Norbert, a félpályánál volt az indokoltnál sokkal keményebb.

35. perc: Egy percen belül kétszer is lesre futnak a gyirmóti támadók, mindkettő néhány centin múlt csak.

29. perc: Birtalan a bal alsó felé lövi a tizenegyest, Hársfalvi is ezt a sarkot választja, és elvetődve szögletre üti a labdát.

28. perc: Büntetőt ítél a játékvezető, Szivacskit buktatta Vass Ádám egy kényszerítő után a tizenhatoson belül.

24. perc: Pekár baloldali beadása Hudákról pattan Birtalan elé, aki négy méterről a kapu fölé vágja a labdát.

18. perc: Újabb gyirmóti akció, Szatmári viszi le a labdát az alapvonalig a bal szélen, a középen érkező Szegi a kapufát találja el.

17. perc:Varga ismét gólt szerez!2–0. Szatmári balról íveli a labdát előre, a tizenegyes pont környékéről Varga Barnabás Hidi M. Sándort megelőzve a jobb felsőbe fejeli a labdát.

15. perc: Sárga lapot kap Szatmári István, miután Pekárt elgázolja hátulról.

12. perc: Vezet a Gyirmót! 1–0. Szegi hatalmas baloldali bedobása után a rövid oldalról sikerült Szélesnek a hosszú oldalra átpöckölni a labdát, ott ketten is érkezek a hazaiak közül, végül Varga Barnabás passzolja a labdát a hálóba.

3. perc: Hudák fejelhet üresen az ötös jobb sarkáról egy baloldali beadás után, azonban a fejes nem talál kaput.

1. perc: A sárgában játszó, hazai pályán eddig veretlen Gyirmót kezdi a meccset. A Vasas piros-kékben játszik a mai mérkőzésen.

A találkozót az M4 Sport+ élőben közvetíti.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Megtudjuk, mire jut az egy meccsel kevesebbet játszva is a dobogó harmadik fokán álló Gyirmót hazai pályán az ötfordulós nyeretlenségi sorozatban lévő, és az előző forduló előtt edzőváltáson átesett Vasas ellen. Mindkét csapatnál vannak olyan játékosok, akik a koronavírus miatt hiányoznak a mai meccsről, ám hogy pontosan kikről van szó, arról a vezetőedzők nem kívántak nyilatkozni a mérkőzés előtt.

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA:

16.00: Budaörs–Soroksár SC, Tatabánya élőben az NSO-n!
16.00: Szentlőrinc–Nyíregyháza Spartacus FC, Kaposvár élőben az NSO-n!
17.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–DEAC élőben az NSO-n!
17.00: Szolnoki MÁV FC–FC Ajka élőben az NSO-n!
17.00: BFC Siófok–Kaposvári Rákóczi FC élőben az NSO-n!
17.00: Szombathelyi Haladás–Dorogi FC élőben az NSO-n!
17.00: Aqvital FC Csákvár–WKW ETO FC Győr élőben az NSO-n!
17.00: Békéscsaba 1912 Előre–Kolorcity Kazincbarcika SC élőben az NSO-n!

A Debreceni VSC–Pécsi MFC találkozót hétfőn este 20 órától játsszák. A Dorog–Csákvár mérkőzést október 9-én pótolják, a Szeged-Csanád–Gyirmót találkozónak még nincs új időpontja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik