NB II: elfogyott a türelem Dorogon, távozott a vezetőedző, Szegeden edzőtrió irányít

F. B., P. Gy.F. B., P. Gy.
2020.11.08. 07:02
null
Németh Szabolcs (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC közös megegyezéssel szerződést bontott Németh Szabolcs vezetőedzővel – számolt be róla a klub honlapja. Az NSO értesülése szerint december végéig ideglenesen Fenyvesi László másodedző veszi át a Komárom-Esztergom megyei csapatot, de a vasárnapi, Szeged elleni bajnokin még nem lehet ott, ezért egy edzőtrió irányít majd.


A Dorog a 15. forduló után 16 ponttal a másodosztály 16. helyén áll. A csapat jól rajtolt a bajnokságban, az első kilenc meccséből csak kettőt veszített el, ezt azonban nagy visszaesés követte, hiszen az előző öt bajnokiját kivétel nélkül elveszítette – legutóbb, szerdán hazai pályán a Gyirmóttól kapott ki 1–0-ra.

Mostanra pedig elfogyott a türelem Németh Szabolcs vezetőedzővel szemben, aki először 2014 és 2017 között dolgozott a klubnál, majd – második etapjában – 2019 nyarától mostanáig tevékenykedett Dorogon.

Tóth László technikai vezető az NSO érdeklődésére vasárnap délelőtt elmondta, hogy december végéig ideglenesen Fenyvesi László másodedző irányítja a Komárom-Esztergom megyei csapatot, de a vasárnapi, Szeged elleni bajnokin még nem lehet ott.

„Fenyvesi László korábban megfertőződött a koronavírussal, és bár letöltötte a karanténját, a szombati tesztjének eredménye még nem érkezett meg, ezért nem léphet be a sportzónába" – tájékoztatott a sportvezető, aki később hozzátette:Fenyvesi végül el sem utazott Szegedre, ahol egy triumvirátus – Havrán József erőnléti edző, Szekeres Adrián asszisztens edző és Vajda Gellért kapusedző – irányítja a Dorog együttesét.

Fenyvesi László korábban, 2019 tavaszán már dolgozott megbízott edzőként a Dorognál.

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC 16 11 4 1 37–10 +27 37
2. Budaörs 14 10 4 25–14 +11 30
3. Gyirmót FC Győr 15 9 2 4 19–10 +9 29
4. Pécsi MFC 15 7 5 3 14–8 +6 26
5. Nyíregyháza Spartacus 15 7 3 5 16–14 +2 24
6. Vasas FC 15 6 6 3 24–18 +6 24
7. Szombathelyi Haladás 15 6 5 4 23–14 +9 23
8. Békéscsaba 1912 Előre 16 6 5 5 19–24 –5 23
9. Szolnoki MÁV FC 15 6 4 5 14–16 –2 22
10. Soroksár SC 14 6 3 5 17–16 +1 21
11. FC Ajka 15 6 1 8 27–23 +4 19
12. Kazincbarcika SC 15 5 3 7 13–21 –8 18
13. Kaposvári Rákóczi FC 15 4 6 5 18–18 0 18
14. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 14 5 2 7 14–20 –6 17
15. ETO FC Győr 14 4 5 5 19–18 +1 17
16. Dorogi FC 15 4 4 7 14–23 –9 16
17. BFC Siófok 15 4 2 9 21–29 –8 14
18. Szentlőrinc 15 4 2 9 14–24 –10 14
19. FC Csákvár 15 3 4 8 24–34 –10 13
20. Debreceni EAC 15 3 12 11–29 –18 9
Legfrissebb hírek

NB II: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
11 perce

NB II: Karcagi SC–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
12 perce

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
7 órája

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
22 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
22 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
22 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
22 órája

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Kozármisleny, lemondott a vezetőedzője

Labdarúgó NB II
22 órája