Az utolsó pillanatban nyert a Csaba, így még bent maradhat

GAJDÁCS PÁLGAJDÁCS PÁL
Vágólapra másolva!
2023.05.15. 19:50
null
Hamed küzdött, harcolt, a Békéscsaba a ráadásban győzött (Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap)
A labdarúgó NB II 37. fordulójának záró mérkőzésén a Békéscsaba hazai pályán egészen a 90+5. percig 1–1-es döntetlenre állt a Tiszakécske ellen, így fél lábbal már a harmadosztályban érezhette magát, de szinte az utolsó pillanatban jött Albert István, és remek fejessel gólt szerzett, életben tartva a csabaiak bennmaradási reményeit (2–1).

 

LABDARÚGÓ NB II
37. FORDULÓ

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–TISZAKÉCSKEI LC 2–1 (1–0)
Békéscsaba, 830
néző. Vezette: Kovács Imre (Kovács Gábor, Rózsa Dávid)
BÉKÉSCSABA: Póser – Puskás G., Albert I., Bora, Mikló – Fazekas L., Talpalló (Marik, 72.), Kitl M., Futó (Ilyés, 82.), Horváth P. (Zádori, 72.) – Hamed (Máris, 82.). Megbízott vezetőedző: Pásztor József
TISZAKÉCSKE: Halasi – Balázs B., Kiprich, Csáki, Vajda B. – Kiss N., Máté Zs., Szekér (Erdei, 78.), Pongrácz (Biben, 86.) – Horváth Z., Zamostny. Vezetőedző: Klausz László
Gólszerző:
Bora (5.), Albert I. (90+5.), ill. Horváth Z. (48.)
MESTERMÉRLEG
Pásztor József:
– Legalább hat meccsen kaptunk ki úgy, hogy a kilencvenedik percben kaptuk a gólt. Most fordult a kocka. Nehéz meccs volt, az időjárási viszonyok között nem játszottunk jól, de a három pont megvan, s ez a lényeg. Reméljük, Ajkán is mellénk áll a szerencse!
Klausz László:
– A második félidőben erőnlétben és játékban is felülmúltuk az ellenfelet, amely a hajrában már mindent egy lapra feltéve támadott, s a végén egy felpattanó labda után megszerezte a győztes gólt. A srácokat nem tudom letolni, hiszen végig hajtottak, de sajnos meghatározó pillanatokban, mindkét gólnál rosszul döntöttünk.

A szakadó esőben nagyot küzdöttek a felek (Fotó: Bencsik Ádám /Békés Megyei Hírlap)
A szakadó esőben nagyot küzdöttek a felek (Fotó: Bencsik Ádám /Békés Megyei Hírlap)

ÖSSZEFOGLALÓ

Korán, a védő Bora György fejes góljával már az 5. percben vezetéshez jutott a Békéscsaba. Nem láttunk túl magas színvonalú mérkőzést, a hazai csapat irányította a mérkőzést, jól védekezett, támadásaiban pedig mindig ott rejlett a gólveszély. A vendégek szórványos ellenakciói viszont nem hoztak izgalmat a csabai kapu előtt az első harminc percben. A félidő hátralévő perceiben azonban inkább a hazai 16-os környékén zajlott a játék, a tiszakécskeiek helyzetekig is eljutottak.

A második félidőt a Tiszakécske kezdte góllal. A csabaiakat sokkolta a találat, nem találták a ritmust, a játékukban nem volt benne, hogy újra előnyt harcolhassanak ki, a fizikailag erősebb, a párharcok többségét megnyerő vendégek kontroll alatt tartották a mérkőzést. A lila-fehérek az utolsó tíz percben ébredtek rá, hogy mi forog kockán, egymás után dolgozták ki a helyzeteket, s erőfeszítéseiket a legvégén siker koronázta – Albert István remek fejese döntött. Reménykedhet a Békéscsaba, igaz, a lila-fehéreknek az utolsó körben Ajkán is győzniük kell, s már nincs a saját kezükben a sorsuk. 2–1

Hamed akcióban (Fotó: Bencsik Ádám /Békés Megyei Hírlap)
Hamed akcióban (Fotó: Bencsik Ádám /Békés Megyei Hírlap)

A 38. (UTOLSÓ) FORDULÓ PROGRAMJA
Vasárnap

17.00: Gyirmót FC Győr–MTK Budapest – élőben az NSO-n!
17.00: ETO FC Győr–Aqvital FC Csákvár – élőben az NSO-n!
17.00: Szombathelyi Haladás–Diósgyőri VTK – élőben az NSO-n!
17.00: BFC Siófok–HR-Rent Kozármisleny – élőben az NSO-n!
17.00: Soroksár SC–Credobus Mosonmagyaróvár – élőben az NSO-n!
17.00: Tiszakécskei LC–Budafoki MTE – élőben az NSO-n!
17.00: FC Ajka–Békéscsaba 1912 Előre – élőben az NSO-n!
17.00: Pécsi MFC–Dorogi FC – élőben az NSO-n!
17.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–Szentlőrinc – élőben az NSO-n!
17.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Kisvárda – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK37273777–36+4184
2. MTK Budapest37218884–47+3771
3. FC Ajka371981052–36+1665
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia3717101047–37+1061
5. Gyirmót FC Győr371791158–44+1460
6. Soroksár SC371513955–47+858
7. Pécsi MFC371316835–31+455
8. BFC Siófok3714111244–51–753
9. Szombathelyi Haladás371491454–540 51
10. Budafoki MTE3712111439–45–647
11. Mosonmagyaróvár3712101535–42–746
12. ETO FC Győr3711121435–40–545
13. Tiszakécske371271837–50–1343
14. Kazincbarcika371191740–56–1642
15. Kozármisleny371181846–62–1641
16. FC Csákvár379141442–48–641
17. Szentlőrinc SE379121644–57–1339
18. Nyíregyháza Spartacus379111745–52–738
19. Békéscsaba 1912 Előre378131646–54–837
20. Dorogi FC377102032–58–2631

A Kécske csak a 90+5. percig örülhetett (Fotó: Bencsik Ádám /Békés Megyei Hírlap)
A Kécske csak a 90+5. percig örülhetett (Fotó: Bencsik Ádám /Békés Megyei Hírlap)

 

PERCRŐL PERCRE

96+7. perc: Véget ért a mérkőzés. Köszönjük a figyelmüket! Életben tartotta bennmaradási esélyeit a Békéscsaba, miután az NB II 37. fordulójának záró mérkőzésén legyőzte a Tiszakécske csapatát. A lila-fehéreknek az utolsó körben Ajkán is győzniük kell, bár már nincs a saját kezükben a sorsuk.

90+5. perc: GÓÓÓL! ÚJRA VEZET A BÉKÉSCSABA! Bora tette be a labdát, Csákiról felvágódott a labda, Albert emelkedett a legmagasabbra s a bal alsó sarokba fejelt, 2–1!

90. perc: Hat percet hosszabbít a játékvezető.

90. perc: Kiprich sárgult be.

89. perc: Nagy kavarodás a kécskei kapu előtt, Kitl találta el végül a labdát, ami azonban mellé szállt.

87. perc: Máris éles szögből meglőtt labdája suhant el centikkel a gólvonal előtt.

86. perc: Pongrácz helyén Biben Barnabás a vendégeknél a pályán.

82. perc: Futót Ilyés Tamás, Hamedet Máris Dominik váltotta a hazaiaknál.

79. perc: Miklót kellett ápolni, de rövidesen csatlakozhatott a társaihoz.

78. perc: Váltottak a vendégek is: Szekér helyén Erdei Carlo játszik.

72. perc: Kitl kapott sárgát visszahúzásért.

71. perc: Kettőt is cserélt a Csaba, Talpallót Marik Soma Horváth Pétert Zádori Krisztián váltotta.

68. perc: Horváth Péter és Balázs Benjámin fejelt össze, ápolás után mindkét játékos visszatérhetett a pélyára.

65. perc: Pongrácz kínálta meg egy lövéssel Pósert, aki azonban kiöklözte a labdát.

59. perc: Bora György mentett egy veszélyesen érkező labdát az utolsó pillanatban.

54. perc: Pásztor József, a csabaiak edzője kapott sárga lapot reklamálásért.

48. perc: GÓÓÓL! EGYENLÍTETT A KÉCSKE! Zamostny a 16-os jobb oldaláról keményen belőtte a labdát, amire ketten is érkeztek és Horváth Zoltán a kapu jobb oldalába lőtt, 1–1.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés

Horváth Péter (lilában) mindent megtett  (Fotó: Bencsik Ádám /Békés Megyei Hírlap)
Horváth Péter (lilában) mindent megtett (Fotó: Bencsik Ádám /Békés Megyei Hírlap)

45+2. perc: Vége az első félidőnek.

45+1. perc: Kis híján Szekér szerezhetett volna gólt, de nem érte el a labdát.

45. perc: Egy percet hosszabbít a játékvezető.

39. perc: Egy, a félpálya közeléből elvégzett szabadrúgás után Póser kezéből kicsúszott a labda, nem sok hiányzott ahhoz, hogyCsáki megkaparintsa.

37. perc: Futó ütötte el Szekért, sárga lap.

Futó (lilában) begyűjtött egy sárgát (Fotó: Bencsik Ádám /Békés Megyei Hírlap)
Futó (lilában) begyűjtött egy sárgát (Fotó: Bencsik Ádám /Békés Megyei Hírlap)

36. perc: Kiss Norbert 30 méteres szabadrúgása kerülte el nem sokkal a csabai kaput.

26. perc: Hamed indult meg a saját térfeléről, majd a 18 méterről ballal megcélozta a kapu, de a középre tartó labda Halasi zsákmánya lett.

18. perc: Horváth Péter vezetgette a labdát, majd jobbal, mintegy 18 méterről lőtt, de Halasi kapus védett.

9. perc: Pongrácz esett el a csabai 16-oson belül, de az őt kísérő védő nem bántotta, a játékvezető műesésért sárga lapot adott a kécskei játékosnak.

5. perc: GÓÓÓL! VEZET A CSABA! Mikló jobb oldali szöglete után Bora 8 méterről a kapunak háttal állva a jobb alsó sarokba fejelte a labdát, 1–0.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A Békéscsaba lila-fehérben, a Tiszakécske tiszta fehérben lépett pályára. A vendégek indították útjára a labdát.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az elmúlt 12 meccséből csak egyet megnyerő Békéscsaba – amely ha most nem tud győzni, biztosan búcsúzik a másodosztálytól – a 16., osztályozós helytől csak két pontra található, így még veszélyben lévő Tiszakécske ellen. A csabaiaknál hosszú idő után ismét kapuba állhat a sérüléséből felépülő Póser Dániel, viszont van egy nagy hiányzója is a csapatnak, Czékus Ádám öt sárga lapja miatt nem játszhat a létfontosságú találkozón.

A 37. FORDULÓ KORÁBBI EREDMÉNYEI
Május 14.
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr 3–0
MTK Budapest–Kolorcity Kazincbarcika SC 1–0
Szentlőrinc–Pécsi MFC 1–2
Dorogi FC–FC Ajka 0–3
Budafoki MTE–Soroksár SC 0–0
Credobus Mosonmagyaróvár–BFC Siófok 0–1
HR-Rent Kozármisleny–Szombathelyi Haladás 2–1
Diósgyőri VTK–ETO FC Győr 3–1
Aqvital FC Csákvár–Nyíregyháza Spartacus FC 2–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik