A Paks simán nyerni tudott Csákváron

Vágólapra másolva!
2022.02.09. 16:50
null
Fotó: Fejér megyei Hírlap/Kricskovics Antal)
A labdarúgó Mol Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az NB II-es alakulat ugyan nem tisztelte a múlt hétvégén Ferencvárost lefutballozó paksi együttest, ám ezzel együtt is csak azt érte el, hogy a Duna-partiak egyetlen pillanatra sem lazíthattak a kilencven perc során. Haraszti Zsolt duplája megérdemelt Paksi továbbjutást hozott.



MOL MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
AQVITAL FC CSÁKVÁR–PAKSI FC 0–2 (0–1)
Csákvár, 300 néző. Vezette: Derdák Marcell (Kulman Tamás, Király Zsolt)
AQVITAL: Zelizi – Hosszú, Mayer, Dulló, László – Mészáros D. (Derekas, 61.), Magyar Zs. (Ominger, 46.) – Torvund, Molnár R., Kalmár B. (Mim, 61.) – Baracskai (Makrai, 61.). Vezetőedző: Mónos Tamás.
PAKS: Nagy G. – Osváth (Medgyes, 46.), Lenzsér, Szélpál (Gévay, 61.), Vas G. – Windecker (Kesztyűs, 46.), Balogh B. – Sajbán M., Haraszti (Gyurkits, 74.), Nagy R. (Böde, 61.) – Pethő. Vezetőedző: Bognár György.
Gólszerző: Haraszti (tizenegyesből, 0–1) a 24., Haraszti (0–2) a 70. percben
MESTERMÉRLEG
Mónos Tamás:
Három nappal a Vasas elleni bajnoki után egészen más felfogásban játszottunk egy NB I-es csapat ellen. Sokkal bátrabbak voltunk, mertünk játszani, voltak lehetőségeink, s bár kiestünk, nem vallottunk szégyent.
– Erősen közepes játékkal harcoltuk ki a továbbjutást, aminek természetesen örülünk. Akik kevesebbet játszottak az elmúlt időben, nem igazán találták a ritmust, de azért csak megnyertük az összecsapást – nyilatkozta Bognár György a csákvári klub honlapján.

ÖSSZEFOGLALÓ

Kimondottan jó iramban kezdődött a találkozó, az első negyedórában mindkét kapu előtt több ígéretes helyzet is adódott, de míg az egyik oldalon Molnár Rajmund kétszer sem találta el a ketrecet, a másik oldalon Zelizi Patrik védte bravúrral Pethő Bence közeli próbálkozását. A játékrész közepén aztán a nagy kedvvel játszó Nagy Richárd összehozott egy tizenegyest, melyet Haraszti Zsolt magabiztosan értékesített. Tíz percet kellett várni a hazaiak egyenlítési lehetőségére, ám Nagy Gergely szép vetődéssel hárított.

Hétvégi bajnoki ide, pihentetés oda, a Csákvár nem adta fel a szünet után sem. Mónos Tamás valamennyi, napokban igazolt új játékosát pályára küldte az egyenlítésért. A második paksi gól viszont lezárta a meccset, így a Paks a papírformának megfelelően megnyerte a találkozót, és bejutott a Mol Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé.

PERCRŐL PERCRE

Vége a találkozónak, a paksi együttes a papírformának megfelelően nyert és bejutott a kupa legjobb nyolc csapata közé.

89. perc: Mim cselezett befelé a tizenhatos bal sarkáról, majd jobbal visszalőtte a labdát a rövid alsó felé, Nagy Gergely nagyot nyújtózkodva hárított.

82. perc: Ominger reklamálásért sárga lapot kapott.

80. perc: Makrai jobb lábas, 16 méteres tekerése elkerülte a bal felső sarkot.

74. perc: Haraszti Zsolt helyére Gyurkits érkezik a folytatásra.

70. perc: GÓL!!! Böde a jobb oldali alapvonalról pontosan játszotta meg a középen érkező Harasztit, aki 10 méterről, jobbal a bal sarokba helyezte a labdát. 0–2

64. perc: Derekas Zoltán kapott sárga lapot.

61. perc: Cserék: Baracskai-Makrai, Kalmár-Mim, Mészáros-Derekas a hazai oldalon, Nagy Richárd-Böde, Szélpál-Gévay a paksi oldalon.

53. perc: Ominger tornáztatta meg Nagy Gergely, 23 méteres lövését a jobb sarok elől piszkálta ki a paksi kapus.

52. perc: Bal oldali bedobás után Baracskai készítette le lövésre a labdát, Torvund azonban a tizenegyespontról a léc fölé bombázott.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés: A paksiaknál nem jött ki a folytatásra Windecker és Osváth, helyettük Kesztyűs Barna és Medgyes Sinan érkezett. A hazaiaknál Magyart Ominger váltotta.

Hosszabbítás nélkül véget ért az első félidő.

36. perc: Egyenlítési alkalmat szalasztott el a hazai gárda. Kalmár bal oldali beadásánál egymást zavarták a paksi belsők, a lepattanó labdát Molnár a tizenegyespontról kapura lőtte, Nagy Gergely vetődve hárított a bal sarok elől.

32. perc: Balogh Balázs lépett ki a jobbösszekötő helyén, a tizenhatoson belül, de Zelizi bátor kivetődéssel menteni tudott előle.

27. perc: Mészáros Dávidot sárga lappal figyelmeztette a játékvezető.

24. perc: GÓL!!! László buktatta a bal oldali alapvonalnál Nagy Richárdot, a játékvezető pedig némi habozás után a tizenegyespontra mutatott. A büntetőből Haraszti Zsolt higgadtan helyezett a jobb alsó sarokba, 0–1.

20. perc: Nagy Richárd kevergetett a bal oldali alapvonalon, belőtt labdáját Pethő bevetődve a léc fölé spiccelte.

Mintegy 30 fős paksi B-közép kísérte el Csákvárra a zöld-fehéreket, akik az első perctől kezdve rendkívül lelkesen buzdítják kedvenceiket.

13. perc: Haraszti bal oldali beadását Pethő a hosszú saroknál, öt méterről kapásból rátűzte, Zeleizi bravúrral hárított.

11. perc: Torvund jobb oldali beadását Szélpál szorításában Monár előrevetődve fejelte kapura, a labda alig kerülte el a bal felső sarkot.

10. perc: Balogh jobb oldali szöglete után nem tudtak felszabadítani a hazaiak, Windecker 16 méteres lövése azonban a léc fölött hagyta el a játékteret.

8. perc: Magyar bal oldali szöglet egy védőről lepattant a kapu előterében, Molnár Rajmund azonnal kapura lőtt, de labdája elakadt Lenzsérben.

2. perc: Ezt megúszta a Paks! Magyar indításával Baracskai futotta le Osváthot a bal szélen, remekül centerezett, Molnár Rajmund 8 méterről, középről, kapásból a léc fölé belsőzte a labdát.

1. perc: Elkezdődött a találkozó, a hazaiak tiszta kékben, a vendégek fehér mezben és zöld nadrágban léptek pályára.

Ha Mol Magyar Kupa, akkor borítékolható a Csákvár-Paks mérkőzés. Az elmúlt években háromszor találkozott már a két együttes a sorozatban, legutóbb egy nap híján éppen egy esztendeje, 2021. február 10-én. Akkor egy kimondottan sárdagasztós találkozón 2-1-es paksi győzelem született.

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az NB II-ben jelenleg 15. helyezett csákvári gárda az élvonalban ötödik helyen álló Paksot látja vendégül. A továbbjutásról egy mérkőzés dönt, ha a rendes játékidő végéig a két csapat ugyanannyi gólt ér el, jön a 2x15 perc hosszabbítás, ha az sem hoz döntést, tizenegyespárbaj következik.

Február 9., szerda
13.00: FC Nagykanizsa (NB III)–ETO FC (NB II) – élőben az NSO-n!
17.00: Békéscsaba 1912 Előre SE (NB II)–Gyirmót FC Győr – élőben az NSO-n!
17.15: Kecskeméti TE Hufbau (NB II)–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.00: Vasas FC (NB II)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Kedden játszották:
Újpest FC–Kisvárda Master Good 2–1
Szeged-Csanád GA–Mol Fehérvár 0–3

Szombaton játszották:
Ceglédi VSE (NB III)–Kolorcity Kazincbarcika SC (NB III) 0–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik