P. K. 2019.07.25 13:07 Frissítve: 2019.07.27 01:01

Újpest: „A pályán a legkisebb a különbség a Fradi, Fehérvár párossal szemben”

Idénynyitó sajtóbeszélgetést szervezett az Újpest FC, melyen Berta Csaba ügyvezető, a betegség miatt hiányzó Nebojsa Vignjevicset helyettesítő Víg Péter pályaedző, a csapatból Banai Dávid és Litauszki Róbert csapatkapitány, valamint az új mezszponzor, illetve a Top4Football magyarországi képviselői vettek részt.

A tervek szerint a februári, Fehérvár elleni tavaszi szezonnyitót már a Megyeri úton rendezhetik (Fotó: Török Attila)

 

ÚJ SPORTSZERGYÁRTÓ

Az Újpest idénynyitó sajtótájékoztatójának első napirendi pontja az új sportszergyártó bejelentése volt, az új idényben ugyanis, három év elteltével ismét a Puma szállítja majd az Újpest FC szereléseit a Top4Football közreműködésével. A német cég hosszú távú megállapodást kötött a klubbal, ami az első csapatra és az utánpótlásra is vonatkozik.

A csapat hazai meccseire a Puma biztosítja a labdákat is – ugyanazt a típust, amely a spanyol La Liga hivatalos meccslabdája is.

SZAKMAI KÉRDÉSEK

Víg Péter másodedző a csapattal kapcsolatban elmondta, vannak próbajátékosok, akiket tesztelnek, csatárposzton még várható erősítés, de hogy pontosan hány játékos szerződtetése várható, azt még nem tudta megmondani.

„A bajnokság izgalmát a kiszámíthatatlanság adja, ugyanazt az éles versenyt várom, mint amilyen az előző idényben is volt” – fogalmazott a szakember.

Litauszki Róbert és Banai Dávid pedig arról beszéltek, hogy jól sikerültek a felkészülési meccsek, jó formában érzik a csapatot, amely jövő héten a Puskás Akadémia ellen kezdi meg az idényt a Fáy utcában.

Berta Csaba azzal kapcsolatban kapott kérdést, véleménye szerint mikorra veheti fel a versenyt az Újpest a Ferencváros és a Mol Fehérvár kettőssel a bajnokságban.

Litauszki Róbert az Újpest új hazai mezében (Fotó: Török Attila)

„A pályán a legkisebb a különbség a Fradi, Fehérvár párossal szemben. Többször megszorítottuk vagy le is győztük őket. A kiegyensúlyozottsággal voltak problémáink, mert olyan csapatokkal szemben veszítettünk pontokat, melyek mögöttünk voltak, ezen a téren kellene előrelépnünk, hogy közelebb kerülhessünk az említett klubokhoz” – fogalmazott az ügyvezető.

A TRAORÉ-ÜGY

Berta Csaba ügyvezető elmondta, a nyári szabadságáról vissza nem térő Lacine Traoré ügyében megtették a szükséges jogi lépéseket, de a legjobb az lenne, ha békés úton rendezni tudnák a kialakult helyzetet. Folynak tárgyalások más klubbal is a játékos átigazolásáról, bíznak benne, hogy hamarosan lezárul az ügy.

STADIONKÉRDÉS

Mint ismeretes, az Újpest FC a pályafűtés kialakítása és a gyepcsere miatt ősszel a Vasas stadionjában játssza a mérkőzéseit. Berta Csaba megjegyezte, a tervek szerint a februári, Fehérvár elleni tavaszi szezonnyitót már a Megyeri úton rendezhetik.

CÍMERÜGY

Mint ismeretes, a két évvel ezelőtt megváltoztatott címer ügyében, és egyéb kérdésekben július 12-én egyeztetések voltak a társtulajdonos UTE-vel, és abban maradtak a felek, hogy folytatják az egyeztetéseket, miután az UTE elnökségi ülésen is megtárgyalja az Újpest FC javaslatait. Berta Csaba ezt most is megerősítette, de az UTE azóta kiadott, a tárgyalásokról szóló közleményét nem kívánta kommentálni.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Aron Bjarnason
(izlandi, Breidablik – Izland), Koszta Márk (Mezőkövesd), Mészáros Karol (szlovákiai, Haladás)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Katona Mátyás, Máté Zsolt
Kiszemeltek: – 
Távozók: Mijusko Bojovics (montenegrói, Kesla FK – Azerbajdzsán, szabadon igazolhatóként), Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Nagy Dániel (Mezőkövesd), Theophilus Solomon (nigériai, Partizani Tirana – Albánia), Tischler Patrik (kispesti kölcsön után Kisvárda)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Giorgi Beridze (grúz, KAA Gent – Belgium), Lukács Dániel (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Lacina Traoré (elefántcsontparti, CFR Cluj/Kolozsvári Vasutas – Románia)

AZ ÚJPEST FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 20.
Felkészülési mérkőzések:
Július 5.: ETO FC Győr (NB II)–Újpest FC 2–0
Július 11.: Újpest FC–FC Ajka (NB II) 4–0 (Simon K., Koszta, Mészáros K., Máté)
Július 15.: Újpest FC–NK Osijek (Eszék, horvát I.) 1–0 (Koszta)
Július 19.: Diósgyőri VTK–Újpest FC 0–3 (Litauszki, Koszta, Simon K.)
Július 27., 18.00: MTK Budapest (NB II)–Újpest FC

2021.09.18 20:43:00

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Nem hibázott, aki a Dávid–Góliát meccseket fix kettesre vette a totóban.

2021.09.17 23:38:26

Labdarúgó NB I SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Az FTC nem herdálja el a százmilliókat.

2021.09.14 17:35:47

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A finálét 2022. május 11-én rendezik meg a Puskás Arénában • Párosítás, időpontok, eredmények.