Ez minden volt, csak szuper nem, de az Újpesté a kupa

Vágólapra másolva!
2014.07.11. 20:25
null
Az újpesti Suljic lőne, de Mihelic szerel a zuhogó esőben (Fotó: Veres Viktor)
A magyar bajnoki és kupasorozat 2014–2015-ös szezonjának első tétmeccsén az NB I-ben címvédő DVSC-Teva és a Magyar Kupa-győztes Újpest FC csapott össze a Szuperkupáért a Puskás Ferenc Stadionban. A meglehetősen felejthetőre sikerült 90 perc után a serleg sorsa 11-esekkel dőlt el az Újpest javára.

MAGYAR SZUPERKUPA
DVSC-Teva–Újpest0–0 – 11-esekkel 4–5
Puskás Ferenc Stadion, 2000
néző. Vezette: Kassai Viktor
DVSC-Teva: Novakovics – Lázár (Sidibe, 75.), Máté, Mészáros, Vadnai – Mihelic (Jovanovic, a szünetben), Varga J., Bouadla, Bódi – Kulcsár T. (Seydi, 30.), Tisza. Vezetőedző: Kondás Elemér
Újpest
: Balajcza – Vadász, Heris, Litauszki, Forró – Balogh B., Vasziljevics, Nagy G. – Simon, Sztaniszavljevics (Nagy J. 85.), Suljic (Mboma 61). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics

Az első félidő érdekessége volt, hogy az Újpestben elöl centerként az a Filip Sztaniszavljevics játszott, aki korábban inkább védekező középpályásként szerepelt, és a kispadon sem bővelkedett a csapat vérbeli csatárokban. Ott volt a sérüléssel bajlódó Kabát Péter és a 19 éves kongói Aristote Mboma. Ezen a poszton a bő keretből esetleg Bavon Tshibuabua jöhetne még szóba csatárként, de őt nem nevezték a meccsre az újpestiek, mivel későn tért vissza a nyári szabadságáról, és egyelőre külön edz a többiektől, Megyeri úti jövője kérdéses.

A SZUPERKUPA EDDIGI GYŐZTESEI
1992: Újpest-Ferencváros 3-1
1993: Ferencváros-Kispest-Honvéd 2-1
1994: Ferencváros-Vác 2-1
1995: Ferencváros-döntő nélkül
2002: Újpest-Zalaegerszegi TE 3-1
2003: MTK Hungária FC-Ferencváros 2-0
2004: Ferencváros-döntő nélkül
2005: Debreceni VSC-Matáv-Sopron 2-4, 3-0
2006: Debreceni VSC-FC Fehérvár 1-0, 1-2
2007: Debreceni VSC-Budapest Honvéd 1-1, 3-0
2008: MTK Budapest-Debreceni VSC 0-0, 11-esekkel 3-2
2009: Debreceni VSC-TEVA-Budapest Honvéd 1-0
2010: Debreceni VSC-TEVA-Videoton FC 1-0
2011: Videoton FC-Kecskemét 1-0
2012: Videoton FC-Debreceni VSC-TEVA 1-1, 11-esekkel 5-3
2013: Győri ETO FC-DVSC-TEVA 3-0
2014: Újpest FC-Debreceni VSC-TEVA 0-0, 11-esekkel 5-4
ÖSSZESEN
5: Debreceni VSC
4: Ferencváros
3: Újpest
2: MTK, Videoton
1: Győri ETO FC

A szezon első tétmeccsén a szurkolók elsősorban mindig az új igazolások játékára a leginkább kíváncsiak. A DVSC-Teva–Újpest Szuperkupa-meccsen a kezdőben azonban csak a lila-fehéreknél fedezhettek fel új arcokat a drukkerek. A védelembe bekerült a Kecskemétről szerződtetett Forró Gyula és Vadász Viktor, a középpályára pedig Nagy Gábor, míg a kispadon a kongói Mboma és a tegnap Zalaegerszegről szerződtetett Holdampf Gergő. A szintén új szerzemény Jérémy Serwy sérülés miatt nem szerepelt, míg a Standardtól újra kölcsönkapott montenegrói Nebojsa Koszovicsnak nem jött meg a játékengedélye.

A debreceni drukkerek két egyszerű oknál fogva nem figyelhettek új játékosokat a Puskás Ferenc Stadionban: egyrészt nem nagyon voltak Loki-szurkolók a meccsen (néhány tucatnyi, csendesen szotyizgató pirosba öltözött debreceni szimpatizánst lehetett felfedezni az amúgy is nagyon foghíjas lelátókon), másrészt az egyetlen nyári szerzemény, a Fraditól érkező Aleksandar Jovanovic a kispadon kezdett. Ott volt viszont a debreceni kezdőben a Middlesbrough-tól kölcsönből visszatérő Varga József, aki eredeti posztján, védekező középpályásként kapott lehetőséget (az előző szezonban ezen a poszton szereplő, sérült Zsidai László a keretbe sem került be).

Varga, ha már a pályán volt, lövéssel is próbálkozott, de távoli kísérlete elkerülte a kaput, míg a volt újpesti Tisza Tibor egy alkalommal mellé lőtt, egyszer pedig Balajcza Szabolcs védett.

Debreceni oldalról nagyjából ennyivel leírható az első félidő, amely során az Újpest birtokolta többet a labdát, és leginkább a jobb szélen igyekezett a bajnokcsapat mögé kerülni. Simon Krisztiánnak helyzete is volt, de a 20. percben nem tudta eldönteni, hogy lőjön vagy passzoljon, a köztes megoldás pedig nem volt eredményes. Rajta kívül Forró Gyulának is volt még egy említést érdemlő lövése, amit Nenad Novakovics a rövid saroknál védett. A helyzetekben kevésbé gazdag, viszont egy ideig szakadó esőben zajló első félidő gól nélküli döntetlennel ért véget.

A centernélküliség a második félidőben is nagyon meglátszott a lila-fehérek játékán, és ha el is jutottak a debreceni tizenhatosig, nem találták fel magukat a kapu előterében, hiányzott az a játékos, aki helyzetbe tudott volna kerülni. Talán éppen ezért küldte pályára Vignjevics vezetőedző a 61. percben Mbomát.

Sok vizet azonban ő sem zavart, ahogy egyébként a debreceni csatárok sem. A második félidő elején ugyan a Lokinak több köze volt a labdarúgás nevű sportághoz, de ziccerig a debreceniek sem jutottak el. A 72. percben Tisza újabb lövését Balajczának ugyan védenie kellett, de ennek ellenére Kondás Elemér nem volt elégedett a támadójátékkal. A debreceni szakvezető ezt azzal jelezte, hogy a védő, Lázár Pál helyére pályára küldte a csatár Ibrahima Sidibét, míg a védelembe a szünetben még a középpályára – René Mihelic helyére – becserélt bosnyák Jovanovic lépett vissza.

A 78. percben a debreceni kapu elé kerülő Jonathan Heris az ötös vonaláról még fölé lőtt ugyan egy labdát, de a mérkőzés igazi pozitívuma az volt, hogy a kilencvenpercnyi kínlódást nem követte hosszabbítás, jöhettek a 11-esek.

A Magyar Kupát tavasszal a DVTK ellen 11-esekkel megnyerő újpestiek ezúttal is jobban céloztak, 5–4-re győztek. A liláktól Dusan Vasziljevics, Nagy János, Litauszki Róbert, Simon Krisztián (panenkásan) és Jonathan Heris is betalált, míg Balogh Balázs középre tartó lövését védte Novakovics. A másik oldalon Ibrahima Sidibe, Aleksandar Jovanovic, Tisza Tibor és Varga József nem hibázott, Bódi Ádám viszont az égbe bombázta a labdát, Máté Péter jobbra tartó lövését pedig Balajcza Szabolcs kiütötte.

A DVSC így vereség után léphet pályára jövő héten a BL-selejtezőben az északír Cliftonville ellen. Az Újpest pedig ugyan nem indulhat a nemzetközi porondon, de másfél hónap alatt a második kupáját nyerte meg (a Loki pedig egy éven belül a második Szuperkupát bukta el, tavaly a Győr ellen).

Különös újpesti módszer - „Az edző bezavart minket, nem lőhettünk 11-est"

Nagy az ünnep, ismét kupát nyert az Újpest (Fotó: Veres Viktor)
Nagy az ünnep, ismét kupát nyert az Újpest (Fotó: Veres Viktor)

PERCRŐL PERCRE

Vége a meccsnek, zsinórban harmadszor vesztett a Debrecen a Szuperkupáért vívott meccsen.

Máté Péter gyengén lőtte a jobb sarokra, Balajcza pedig szépen védett, így az Újpest nyerte meg a Szuperkupát!
Heris
is belőtte! 4–5
Varga József
következett, és higgadtan emelt a bal fölső sarokba. 4–4.
Balog Balázson volt a világ szeme, ő viszont kihagyta, mert Novakovics védett! 3–4
Tisza Tibort nem zavarta, hogy muszáj belőnie, a jobb sarokba küöldte a labdát. 3–4
Simon Krisztián
pimasz panenkázása nagyon becsapta Novakovicsot... 2–4
Jovanovic
is belőtte. 2–3
Litauszki
állt a labda mögé, és kilőtte a bal felső sarkot. 1–3
Bódi
következett, és irgalmatlanul magasan fölé lőtt... 1–2
Az Újpest második lövője Nagy volt, és bár Novakovics eltalálta az irányt, a gólt nem tudta megakadályozni. 1–2
Debreceni részről Sidibe jött, és a jobbra vetődő Balajczát becsapva a bal sarokba lőtt. 1–1
Vasziljevics
kezdte, és remekül lőtt a kapu bal oldalába. 0–1
AKKOR JÖJJENEK A TIZENEGYESEK!
93. perc: Akkor ez ennyi volt... Gólt eddig nem láttunk, jöhetnek a tizenegyesek... 0–0
93. perc: Balogh
indította a kiugró Simont, aki rosszul vette át a labdát, így Novakovics megkaparintotta.
91. perc: Vasziljevics
fejelt ki egy beadást, majd összeesett az újpeti ötösön belül. Orvosi segítségre szorult a megszédült játékos, aki csak segítséggel tudott lebotorkálni a pályáról. Aztán segítettek rajta, és visszatért.
90. perc: KÉT PERC LESZ A HOSSZABBÍTÁS.
87. perc:
Az imént beállt Nagy máris tüzelt, de a 25 méteres löket középre tartott, Novakovics megfogta.
86. perc: Sztaniszavljevics
helyett Nagy János jött az utolsó öt percre.
82. perc: Máté
és M'Boma fejelt össze, a debreceni hátvéd homloka vérezni kezdett, ápolásra szorult.
Ha a 90. perc után sincs döntés, akkor nem lesz hosszabbítás, rögtön jönnek a tizenegyesek. Erre most nagy esély mutatkozik...
79. perc: Seydi
volt nagyon erőszakos, remekül fedezte a labdát, de mielőtt lőhetett volna 10 méterre a kaputól, Litauszki lába közbenyúlt.
78. perc: Balogh
beadása után Heris elé pattant a labda, és az újpesti védő az ötös vonaláról nagy helyzetben fölé lőtt.
74. perc:
Cserélt a Debrecen, mert meg akarja nyerni a meccset. Lázár Pál helyett Sidibe a pályán.
73. perc:
Az ellentámadásból három újpesti jutott két védőre, de a fővárosiak elügyetlenkedték a lehetőséget.
72. perc: Tisza
húzott be három újpesti mellett a tizenhatoson belülre, majd 15 méterről lőtt, de Balajcza bravúrral szögletre mentett.
68. perc: Vasziljevics
készítette le a labdát Baloghnak, aki 20 méterről rendkívül csúnyán fölé lőtt.
66. perc: Balogh
jobb oldalról beívelt szabadrúgását Novakovics öklözte ki.
64. perc: Varga József
vesztette el a labdát, ezért kénytelen volt visszahúzni Herist. Egy sárga lapért tette.
A második félidő eddig egyértelműen a Debrecené. Nyoma sincs az első félidőben látott újpesti dominanciának.
62. perc: Seydi lőtt gólt kis híján, de Balajcza menteni tudott az ötösön belül.
61. perc: Cserélt az Újpest. Suljic
helyett M'Boma a pályán.
60. perc:
Sokáig ápolták Mészárost, akinek a kezére rálépett Sztaniszavljevics. Egy kötést kapott a debreceni védő, talán kitart a meccs végéig.
58. perc: Tisza
ment el a bal oldalon, de a középre adás nem jutott el Seydihez.
53. perc: Vadnai
jutott el a bal oldalon szinte az alapvonalig, onnan középre ívelt, Seydi ollózva akarta a kapuba küldeni a labdát, csakhogy sután találta el, felszabadított az újpesti védelem.
51. perc:
A szabadrúgást Bódi végezte el, de 33 méterről hiába ívelt a jobb felső sarok irányába, labdája fölé szállt.
50. perc: Balogh
rúgta fel Varga Józsefet, ezért jogosan kapott sárga lapot.
46. perc: MIhelic helyett Jovanovic a Debrecenben.
46. perc: Elkezdődött a második félidő.
45. perc: Vége az első félidőnek, többet kezdeményezett az Újpest, de gól nincs. 0–0
42. perc: Hevesen támad az Újpest.
Bal oldali szöglet után Heris megcsúsztatta a labdát, Litauszki pedig két lépésre a kaputól nem tudott betalálni!
41. perc: Tisza!
A debreceni játékos a tizenhatos előterében került helyzetbe, majd lőtt is, de a középre tartó labdát szépen védte Balajcza.
39. perc: Végre egy jó lövés! Forró
lőtt 19 méterről, a tizenhatos bal oldala környékén, és a kiválóan csavart löket be is fért volna, ha Novakovics nem véd.
Az Újpest-drukkerek harmada félmeztelenül énekel az esőben. A debrecenieket illető véleményüket inkább nem idéznénk. Az viszont igaz, hogy mindössze pár tucat debreceni figyeli a meccset.
30. perc:
És akkor a csere. Kulcsár helyett Seydi a pályán.
29. perc: Suljic
tört előre, majd 19 méterről, nem túl nagy erővel lőtt, ezért Novakovics könnyen védett.
Elkezdett zuhogni az eső, ráadásul Kulcsár vádlija megsérült, le kell majd cserélni a debrecenit.
27. perc: Tisza
lőhetett 16 méterről, kissé jobbról egy trükkös szabadrúgás után, de a lapos lövés kicsivel elment a jobb kapufa mellett.
Sokkal aktívabb az Újpest, a Debrecen csak védekezik...

23. perc:
Szabadrúgáshoz jutott az Újpest. A kapu elé ívelt labdát Vasziljevics csak a feje búbjával érte el, így már nem tudta jó helyre irányítani.
20. perc: Vasziljevics
indította a jobb oldalon megiramodó Simont, aki bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, majd nem tudta eldönteni, hogy beadja, vagy rálője, ennek aztán az lett a vége, hogy a beadásszerű lövése elszállt a kapu és Sztaniszavljevics előtt.
15. perc: Vasziljevics
gondolta úgy, hogy ő most lőni fog... Bár ne tette volna.
11. perc: Bouadla
játszott Vargához 24 méterre az Újpest kapujától, és az Angliából visszatért válogatott játékos lövésre is szánta el magát, de ez a bomba csaknem az égbe szállt.
10. perc: Vadász
adott be jobbról, Vasziljevics emelkedett a legmagasbbra, de a fejese mellé szállt. Így könnyebben dolgozhatta fel, hogy lest jelzett a partjelző, pedig nem is volt az...
9. perc: Megint Simon volt aktív, 18 méterről, a tizenhatos jobb sarka környékéről eresztett meg egy löketet, de kaput nem talált.
6. perc: Simon
adott be jobbról, Nagy 8 méterről fejelhetett volna, de csak súrolta a fejét a labda, amely elszállt a jobb kapufa mellett.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.

ELŐZMÉNYEK

Az Újpestben sérülés miatt nem léphet pályára Jérémy Serwy és Bojan Szankovics, míg Nebojsa Koszovics játékengedélye nem érkezett meg Belgiumból. Szintén nem tagja a keretnek a csapattól külön edző Bavon Tshibuabua, akinek sorsáról később születik döntés, lehet, hogy távozik. Az új szerzemény, Holdampf Gergő a kispadon kapott helyet. A DVSC-nél Ibrahima Sidibe és Korhut Mihály sem tagja a kezdőcsapatnak.

A két együttes előző szezonbeli összecsapásain rendre kinyílt a gólzsák, bár ennek az újpestiek aligha örültek, hiszen a debreceniek idegenben 4–1-re, otthon pedig 3–1-re diadalmaskodtak.

A DVSC-Teva 2005 óta egyedül 2011-ben nem volt érdekelt a Szuperkupában, eddig ötször hódította el a trófeát, és háromszor vesztett (köztük a legutóbbi alkalommal), míg az Újpest eddigi mindkét találkozója során ünnepelhetett, igaz, legutóbb 2002-ben volt erre lehetősége.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik