Puskás Akadémia: felajánlotta lemondását a hibázó munkatárs

Vágólapra másolva!
2014.03.24. 13:30
A Nemzeti Sport információi szerint felajánlotta lemondását a Puskás Akadémia technikai ügyekkel foglalkozó munkatársa, Hegedűs Béla.

Mint ismert, a Ligakupa-nyolcaddöntő visszavágóján a második sárga lapját begyűjtő Francisco Gallardo pályára lépett a negyeddöntőben a DVSC elleni első mérkőzésen, azaz jogosulatlanul szerepelt.a negyeddöntőben a DVSC elleni első mérkőzésen, azaz jogosulatlanul szerepelt.

A szövetségnek a versenyszabályzat alapján ezúttal is el kell járnia, így várhatóan a pályán elért 1–1 helyett 3–0-s hazai sikert állapít majd meg.

A hibáért a Puskás Akadémia munkatársa, Hegedűs Béla a felelős, aki a hibája után felajánlotta lemondását. A vezetőség hamarosan dönt a korábban játékosként bajnok és kupagyőztes Hegedűs sorsáról.

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
1. MÉRK.
2. MÉRK.
ÖSSZ
DVSC-Teva–Puskás Akadémia
1–1*ápr. 1.
PMFC–Videoton
1–1
ápr. 1.
DVTK–SZTK 2–2
ápr. 1.
Ferencváros–Lombard Pápa4–0
ápr. 1.
A visszavágókat április 1-jén rendezik.
*Francisco Gallardo két sárga lapja ellenére pályára lépett

 

Legfrissebb hírek

Batik gólja elég volt a Debrecennek a győzelemhez

Labdarúgó NB I
2 órája

Puskás Akadémia: engedéllyel nem rendelkező árustól származott a hibás címeres sál

Európa-konferencialiga
8 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
10 órája

Batik Bence: Meg kell fékeznünk az MTK kreatív játékosait

Labdarúgó NB I
12 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Szappanos Péter a Puskás Akadémiánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 07:51

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 20:57

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 11:32
Ezek is érdekelhetik