Potyogtak a gólok Debrecenben és Kispesten

Vágólapra másolva!
2010.07.14. 22:20
null
Bernáth Csaba sérülés miatt maradt le a tallinni BL-selejtezőről, de a Nyíregyháza ellen szerzett egyenlítő góljával bizonyította: a hazai visszavágóról nem akar hiányozni (Fotó: szabó Miklós, NS-archív)
Több felkészülési mérkőzésen is pályára léptek szerdán magyar élvonalbeli futballcsapatok, a sor elejére kívánkozik a keleti rangadó, a Debrecen–Nyíregyháza összecsapás, amelyen hét gól született, valamint a Bp. Honvéd–Vecsés találkozó, amelyen a kispestiek tizenegyszer találtak be ellenfelük kapujába.

A DVSC-TEVA kedden Tallinnban BL-selejtezőn vett részt – és játszott 1–1-es döntetlent a Levadia ellen a második selejtezőkör első mérkőzésén –, az élvonaltól idén búcsúzó nyírségiek ellen így az otthon maradók – fiatalok, valamint próbajátékosok, köztük a szerb Pavlovics és a cseh Zulek – vették fel a küzdelmet. A meccsen szinte rekordidő alatt született két gól: Korhut az első percben megszerezte a vezetést, majd a középkezdés után Honma egyenlített. A gólgyártás a szünetig folytatódott, 3–2-es vendégvezetésnél vonultak öltözőbe a csapatok. A második félidőben Bernáth Csaba révén előbb egyenlített a hazai csapat, majd Huszák Tamás megszerezte a győztes találatot.

A Lombard Pápa a tatai edzőtáborban lejátszott felkészülési meccsen egy „tripla-duplának" is köszönhetően 8–0-ra nyert a másodosztályú Budaörs csapata ellen: a győztes gárdában Abwo, Germán és Szabó Zsolt is duplázni tudott.

A Bp. Honvéd három játékosa még ennél az egyéni produkciónál is maradandóbbat alkotott: Bojtor László, Vólent Roland és a brazil Haruna Jammeh egyaránt három-három gólt szerzett a Vecsés ellen tíz góllal(!) megnyert találkozón. A kispestiek a 13. percben már 2–0-ra, a szünetben 4–1-re vezettek, a második félidőben aztán nagyon beindultak és közte tíz lett a vége.

Az Európa-ligától váratlanul korán búcsúzó, albán riválisával szemben meglepetésre búcsúzó Zalaegerszeg Gyirmóton lépett pályára, ahol egy jó iramú találkozón, 4–2-re győzte le az idén is másodosztályban ragadt ellenfelét.

A Vasas Bad Bleibergben nemzetközi felkészülési mérkőzésen gól nélküli első félidőt követően 1–1-es döntetlen játszott a macedón KF Skendijával. Az angyalföldi csapat gólját a bosnyák Dusko Stajic szerezte, aki próbajátékon van a Vasasnál.

 FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NEMZETKÖZI
VASAS–KF SKENDIJA (macedón) 1–1 (0–0)
Bad Bleiberg, 50 néző
Vasas, 1. félidő: Végh – Balog Z., Arnaut, Gáspár, Mileusznics – Bakos, Pavicsevics, Arszics – Hrepka, Ferenczi, Lázok. 2. félidő: Bahtadze – Mileusznics, Gáspár, Kovács G., Polényi – Bakos, Pavicsevics, Mundi, Majoros – Stajic, Beliczky.
Gólszerző: Stajic
 
HAZAI
 
BP. HONVÉD–VECSÉS 11–1 (4–1)
Bozsik-stadion, 300 néző.
Bp. Honvéd, 1. félidő: Tóth – Tavars, Lima, Debreceni, Novák – Sós, Prada, Alvarez, Czár – Bajner, Bojtor. 2. félidő: Kemenes – Baráth, Lima, Debreceni, Novák – Azavedo, Hidi, Czár, Alvarez (Horváth) – Haruna, Vólent. Vezetőedző: Massimo Morales
Gólszerzők: Bojtor 7., 13., 41. , Bajner 36., Haruna 46., 49., 85., Vólent 55., 61., 65. , Czár 80.
 
DVSC-TEVA–NYÍREGYHÁZA 4–3 (2–3)
Vágóhíd utcai stadion, 50 néző. 
DVSC: Pantics (Tóth Cs.) - Bernáth, Bíró (Katona), Máté (Ludánszki), Korhut (Mohl) - Kulcsár (Nagy R.), Spitzmüller (Éles), Vinicius (Lucas), Ferenczi (Huszák) - Zulek (Etogo), Pavlovics (Angyal)
Gólszerzők: Korhut, Kulcsár (11-esből), Bernáth, Huszák, ill. Honma 2, Andorka
 
LOMBARD PÁPA–BUDAÖRS 8–0 (3–0)
Lombard, 1. félidő: Szűcs L. - Tóth G., Farkas A., Supic, Rajnay - Zulevs, Gyömbér, Heffler - Abwo, Bárányos, Tóth N. 2. félidő: Takács - Quintero, Dlusztus, Mészáros - Varga G., Granát, Takásc P., Rebryk, Jovánczai - Szabó Zs., Germán (Ossa)
Gólszerzők: Abwo (2), Germán (2), Szabó Zs. (2), Bárányos (11-esből), Rebryk 
 
GYIRMÓT FC–ZTE FC 2–4 ( 1–2)
Gyirmót FC: Boros – Kiss, Böjte, Kozmér, Szabó – Homonyik, Pék, Baumgartner, Nagy – Laki, Weitner. Csere: Deli, Pirka, Domanyik, Lázár, Varga, Lajtos, Polyák, Szigeti, Tóth, Csermelyi. Vezetőedző: Kiprich József
ZTE FC: Sipos - Szalai, Kovács, Bogunovic, Panikvar, Máté, Dorde, Ivancsics, Rajcomar, Balázs, Pavicevic. Csere: Pogacsics, Turcsik, Kocsis, Magasföldi, Delic, Horváth, Vittman. Vezetőedző: Csank János
Gólszerzők: Weitner 7., Csermelyi 72., ill. Balázs 19., Ivancsics 40., Kovács 56., Kamber 66.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik