Cseréi mentették meg a DVSC-t Tallinnban

Vágólapra másolva!
2010.07.13. 17:56
Címkék
Idegenben játszott döntetlent a DVSC-TEVA a Levadia Tallinn ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén. Tarmo Neemelo 59. percben szerzett fejes góljával még 1–0-ra vezettek a hazaiak, ám a 90. percben Rezes László egyenlített. A Loki így kedvező helyzetből várhatja az egy hét múlva esedékes visszavágót.

KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!

TEKINTSE MEG ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET A TALÁLKOZÓRÓL!

A kezdő tizenegyet Herczeg András klubmenedzser már a délelőtti taktikai értekezleten kijelölte. Szavatartó ember lévén a DVSC a Malinauskas – Nagy Z., Komlósi, Mijadinoszki, Fodor – Czvitkovics, Kiss Z., Bódi, Szakály P. – Kabát, Coulibaly összeállításban feszült riválisának. Pontosabban a rivális feszült a DVSC-nek.

SZAVAZÁS

Ön szerint mi lesz a mai Levadia–DVSC mérkőzés eredménye?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Kezdetben ugyanis a debreceniek vették fel kevésbé a mérkőzés ritmusát. Komlósi Ádám hatodik perces brutális belépője után egy sárgát is elkönyvelhettünk a magyar játékosnak. Ebben a szakaszban a Loki játékosai rendre késve, rossz ütemben érkeztek a labdára.

Egy évvel ezelőtt a DVSC két 1–0-s győzelemmel búcsúztatta a Tallinnt. Ezúttal is hasonló cselekedetre készül Herczeg András csapata. Akkor egy körrel később találkozott a két csapat, miután a magyar bajnok a svéd Kalmart kiejtette a 2. selejtezőkörben.

Ennek ellenére többet kezdeményezett a hazai csapat az első negyedórában. Mindaugas Malinauskasnak többször is védenie kellett, a lövések azonban általában középre tartottak, így egyik sem okozott problémát a Loki nyári szerzeményének.

Az addig igen keveset mutató Debrecen végre-valahára megrázta magát a félidő közepén. Szakály Péter a mérkőzés addigi legnagyobb helyzetét alakította ki: betört a 16-os bal oldalánál, s a „rövid" kapufát találta telibe a 25. percben. Ez kellett is, nehogy túlságosan elbízzák magukat az észtek...

Nem késett sokáig a válasz: Konstantin Nahk bal oldali szabadrúgásánál Malinauskas nagyon rosszul számolta ki a labda ívét, szerencséjére azonban a labda nem befelé, hanem kifelé pattant a kapufáról (31. perc).

A tallinni kapufa ellenére elmondható, hogy az első 15-20 perc után azért átvette a mérkőzés irányítását a Debrecen. A Loki rendre megérkezett az ellenfél tizenhatosának előterébe – a Levadia a térfeléről is alig bírta kihozni a labdát.

Úgy nézett ki, hogy a debreceniek is elhitték, hogy jobbak, s a 41. percben még csak véletlenül sem támadták meg Vlagyiszlav Ivanovot, akinek „sunyi" lövése nem sokkal ment el a kapu jobb oldala mellett.

A második félidő elején (az elsőhöz hasonlóan) is a Levadia kezdett jobban, fölénye azonban csak öt percig tartott ezúttal, majd egy gyors kontrát követően a DVSC szerezhetett volna vezetést. Adamo CoulibalyKiss Zoltánt indította, aki egy szép csel után 15 méterről kapura lőtt. A levágódó labdát az érkező Coulibaly elől az utolsó pillanatban kivágták a hazai védők.

Nem sokkal később megszerezte a vezetést a Levadia...

Nahk adott be a jobb oldalról az 59. percben, ami végzetesnek bizonyult. Hiába volt két védő is Tarmo Neemelón, az észt támadó emelkedett, mint a lift, és kilenc méterről, a kapufa segítségével a hálóba fejelt. 1–0

Ezután kissé megzavarodott a magyar bajnok, és kevésen múlt, hogy kettő legyen az észtek előnye. Deniss Malov kapott labdát a tizenhatos előterében, de lapos lövése szerencsére elzúgott a jobb kapufa mellett. Kisvártatva jött a Loki válasza: Czvitkovics szabadrúgásból a jobb sarok felé csavart, ám a visszavetődő Kaalma szögletre tolta a labdát a 71. percben.

Az utolsó negyedórában elkezdett focizni a Loki. Benyomta saját kapuja elé a Tallinnt, ennek pedig, no meg Herczeg Andás cseréinek meglett az eredménye.

A második félidőben pályára lépő Dombi Tibor jobb oldali beadása nyomán Rezes Lászlóa 90. percben remek mozdulattal pörgetett a kapuba. A labdát a jobb oldali kapufa segítette a gólvonal mögé. 1–1

Összességében a DVSC talán valamivel jobban játszott, mint a Levadia, de nehéz helyzetbe kerülhetett volna, ha nem sikerül az utolsó pillanatokban egyenlítenie. De sikerült, így a magyar bajnok várhatja kedvezőbb helyzetből a visszavágót.

HERCZEG: HATÁROZOTTABBNAK KELL LENNÜNK OTTHON
„Fölényben játszottunk, több helyzetet dolgoztunk ki, mint az ellenfelünk – értékelte a látottakat Herczeg András a találkozót közvetítő Sport1 Tv-nek. – Nagy energiát fektettünk a győzelem megszerzésébe, az ötvenkilencedik perctől az egyenlítésbe, ami a végén össze is jött. Uraltuk a játékot, fölényben voltunk, helyzetek adódtak előttünk, de határozottabbnak kellett volna lennünk. Elsősorban elöl. Fölöslegesen járattuk olykor a labdát keresztbe a pályán, amikor pedig a mélységi passzokat is bátran fel lehetett volna vállalni. Nehéz visszavágó vár ránk Debrecenben, ahol a mérkőzés alakulásától hasonló forgatókönyvet várok, mint most. Mi leszünk a kezdeményezőbbek, vélhetően fölényben játszunk, meglesznek a helyzeteink, de határozottabb befejezésekre van szükség, és akkor továbbjuthatunk, amiben őszintén bízok."
A debreceniek készültek az észt csapat kapu elé ívelt labdáira, de amint azt a szakember elmondta: sokszor pont olyan helyzetből születnek a gólok, amelyre edzésen és a taktikai felállásban is készülnek. Azt azonban Herczeg is elismerte: „szép gólt kaptunk".
A három csere, a gólt is szerző Rezes László, a gólpasszt adó Dombi Tibor és a lendületes Yannick beállításával a 35 fokos hőségben egy csapásra veszélyesebb lett a Debrecen – ennek eredményeként egyenlített a 90. percben –, Herczeg ezzel kapcsolatban megjegyezte: „Egy csapat nem kizárólag kezdőemberekből áll, hanem cserékből is."
LEVADIA TALLINN–DVSC-TEVA 1–1
 

TEKINTSE MEG ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET A TALÁLKOZÓRÓL!


KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!
BAJNOKOK LIGÁJA 
2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK  
Inter Baki (azeri)–Lech Poznan (lengyel)0–1
Birkirkara (máltai)–MSK Zilina (szlovák)1–0
Liepajas Metalurgs (lett)–Sparta Praha (cseh)0–3
Salzburg (osztrák)–HB Tórshavn (feröeri)5–0
AIK Solna (svéd)–Jeunesse Esch (luxemburgi) 1–0
Liteksz Lovecs (bolgár)–Rudar Pljevlja (montenegrói) 1–0
Omonia (ciprusi)–Renova (macedón) 3–0
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)–Zseljeznicsar (bosnyák)5–0
Dinamo Zagreb (horvát)–Koper (szlovén)5–1
Bohemians (ír)–TNS (walesi)1–0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik