NS-értékelés: pocsék idénykezdés után fejlődő pályán a lilák

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2022.06.01. 11:05
null
Erős újpesti hármas volt: Giorgi Beridze (jobbra), Budu Zivzivadze és Yohan Croizet tavasszal remekelt (Fotó: Dömötör Csaba)
Az Újpest FC az őszi szezonban nyolc fordulót is utolsóként zárt, ám az új évben Milos Kruscsiccsal a viszontagságos felkészülési időszak ellenére magára talált, s élvezetes támadófutballal odaért az 5. helyre.

Elképesztő hullámvasút: így lehet összefoglalni az Újpest FC 2021–2022-es idényét. Noha a lila-fehérek a nyáron az Európa-konferencialiga selejtezőjében egészen jól néztek ki, kiejtették a Vaduzt, majd hazai pályán kevés híján megleckéztették az FC Baselt, néhány héttel később már a pokolban jártak: az NB I első 13 fordulóból nyolcat zártak sereghajtóként. Az együttes csupán a 10. fordulóban szerezte meg első győzelmét, a Mol Fehérvár elleni sikert megelőzően négy pontot szerzett – ezért tetszett kínosnak, hogy Michael Oenning vezetőedző gyakran varrta a játékvezető nyakába a felelősséget, semmint az erőnléti problémákra vezette volna vissza a vesszőfutást, de az is furcsán vette ki magát, hogy a ritkán nyilatkozó Roderick Duchatelet tulajdonos a játékvezetői döntések miatt érzett késztetést a felszólalásra.

Bár kétségtelenül születtek furcsa ítéletek, inkább az a hanyatlás oka, hogy az Újpest szinte minden második héten más hadrendben futballozott, nyolc forduló után öt különböző szerkezetben játszott, ami aligha segítette elő, hogy a labdarúgók összeszokjanak, begyakorolják és elsajátítsák a taktikai elképzeléseket. Különösen a csapat védekezése volt harmatos, sok gólt kapott egyéni és kommunikációs hibák, illetve fegyelmezetlenség miatt.

 

A negatív spirálból az év végére kijött a csapat, utolsó öt bajnokiján kilenc pontot szerzett, így az őszi szezont a 10. helyen zárta. Ez nem hatotta meg a klub elöljáróit, megköszönték a májusban Magyar Kupát nyerő Michael Oenningnek a munkát, helyét a kissé tapasztalatlannak és zsákbamacskának tűnő Milos Kruscsics vette át.

Nem volt kedvező előjel, hogy szerb edző a koronavírusos megbetegedések miatt nem tudott érdemi munkát végezni a téli alapozás idején, az együttes edzőmeccs nélkül veselkedett neki az új évnek. A viszontagságos felkészülési időszak dacára a csapat összeszedettebben játszott a Ferencváros elleni szezonnyitón, mint az előző szakmai stábbal, ám egy héttel később a Gyirmóttól újabb fájó vereséget szenvedett. A pofon idejében jött, a következő kilenc bajnokijából hetet megnyert a gárda, és felkapaszkodott a tabella negyedik helyére. Élvezetes támadófutballal rukkolt ki, a februárban összeálló Yohan Croizet, Budu Zivzivadze, Giorgi Beridze alkotta hármas szórta a gólokat, a csapat középpályás-védekezése Vincent Onovo visszatérésével stabilabb lett – a lila-fehérek szárnyra kaptak.

Élvezetes volt nézni az együttest, amely új edzőjével átállt a háromvédősről a négyvédős rendszerre, lényegesen többször élt a magas letámadással, játéka hatékonyabb lett, mint korábban. Érdekesség, hogy az Újpest nem alakított ki több és jobb helyzetet az edzőváltást követően, „csupán” jobban sáfárkodott lehetőségeivel, hátul pedig kevesebbszer ingott meg. Az Újpest majdnem odaért a nemzetközi kupaindulást érő 4. helyre, ám a bravúros évzárás elmaradt. A szurkolók így is elégedettek lehettek, hiszen fejlődő pályára állt a csapat – jól jelzi az előrelépést, hogy a fanatikusok visszatértek a lelátóra.

 

Kérdés, sikerül-e megtartani az együttes magját? Giorgi Beridze már távozott, Vincent Onovo kölcsönszerződése pedig lejárt.

 

(Csütörtöki számunkban a Mol Fehérvár idényét vesszük górcső alá)

A 2021–2022-es idény három fontos pillanata az Újpestnél

HAZAI VERESÉG A GYIRMÓTTÓL

Kilátástalan játékkal szenvedett hazai pályán 3–1-es vereséget a Gyirmóttól az Újpest, és helyet cserélve vele a tabellán utolsóként zárta a játéknapot. Junior Tallót  és társait megtalálták a szurkolók, a lefújást követően levetették velük a mezt.

SZILVESZTERI MENESZTÉS

Az őszi szezon végére hiába kezdett magára találni a csapat, tizenkét nappal a Zalaegerszeg elleni vesztes évzáró bajnokit követően a klub vezérkara menesztette Michael Oenning vezetőedzőt – Szilveszter napján! Utóbb kiderült, Milos Kruscsics január 13-i kinevezése jó lépés volt.

BUDU ZIVZIVADZE BEINDUL

A Mol Fehérvárban nélkülözött Budu Zivzivadze kölcsönjátékosként éppen korábbi csapata ellen lépett pályára először. A bizonyítási vágytól fűtött grúz támadó a Mol Aréna Sóstóban rendezett bajnoki 74. percben bevette a fehérváriak kapuját, s ezzel beindult a „gólgyár”: újpesti színekben 14 mérkőzésen 11 gólt szerzett.

A VÉGEREDMÉNY
1. Ferencvárosi TC3322 5 660–31+2971
2. Kisvárda331611 650–34+1659
3. Puskás Akadémia331412 743–34 +954
4. Mol Fehérvár3313 91148–43 +548
5. Újpest FC3312 81350–48 +244
6. Paksi FC3312 71475–63+1243
7. Debreceni VSC3310 91445–52 –739
8. Zalaegerszegi TE3310 91444–58–1439
9. Budapest Honvéd3310 81548–51 –338
10. Mezőkövesd3310 81537–49–1238
11. MTK Budapest33 9 91528–50–2236
12. Gyirmót FC Győr33 7111534–49–1532
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik