NB I: továbbra is Horváth Ferenc irányítja a Honvédot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.11.09. 09:48
null
Horváth Ferenc csapata kétgólos előnyről kapott ki a Loki ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A Budapest Honvéd kétgólos előnyben is volt Debrecenben, ám kikapott a labdarúgó NB I legutóbbi fordulójában. Tovább szárnyal a Puskás Akadémia, ismét villant a Mol Fehérvár csatára, Kenan Kodro.

A FORDULÓ MEGMENEKÜLÉSE: továbbra is Horváth Ferenc irányítja a Honvédot

Horváth Ferenc marad a vezetőedző – vagyis a szurkolók többségének óhaja nem valósult meg, a kispesti szakember ül a kispadon a következő hetekben is. Pedig benne volt a pakliban, hogy a klubhoz két és fél éve érkező tulajdonosi kör hatodik (!) alkalommal is edzőt vált – Supka Attila helyett Giuseppe Sannino, az olasz után Pisont István, majd Bódog Tamás érkezett, ezután újra Pisont ült a padon, a „legnagyobb királyt” követte Horváth Ferenc –, de lapunk úgy értesült, megerősítette pozíciójában a 48 esztendős trénert.
A Nemzeti Sport információja szerint a futballisták „viszik el a balhét”, néhányukat az NB III-as csapathoz irányíthatnak. Mégpedig azokat, akik akkor tűntek a leglelkesebbnek, amikor minél előnyösebb feltételeket kellett kiharcolni a szerződések aláírásakor, az edzéseken és a mérkőzéseken kevésbé voltak aktívak. Kétségtelen, több labdarúgón is lehetett érzékelni, nem szakadnak meg a klubért.

Hogy valóban nagy a baj, arra bizonyíték, hogy a csapat az utóbbi négy bajnokiját egyaránt elveszítette, ráadásul közben 13 (!) gólt kapott, a hétvégi fordulóban ötöt a Debrecentől, holott a szünetben még 3-1-re vezetett. A Honvéd ellen mindegyik rivális eredményes volt az eddigi 12 fordulóban…

Problémákat régóta hallani a klub háza tájáról, ez eredményekben is tetten érhető: az előző idénynek vérmes reményekkel vágott neki a csapat, válogatott futballisták érkeztek, de szégyenszemre majdnem kiesett az élvonalból. Horváth Ferenc ezután úgy nyilatkozott, rossz összetételű a kispesti keret, ezért változásra van szükség. Ehhez képest azonban szinte semmi sem történt, s ennek is issza a levét az egyesület.

A csapat legközelebb jövő hét vasárnap az MTK Budapestet fogadja, kérdés, milyen felfogású Honvédot láthatunk – az biztos, csak a győzelem elfogadható, hiszen az együttes odáig süllyedt, hogy csupán egy ponttal előzi meg a 11. helyezett kék-fehéreket. Bármilyen furcsa leírni, igaz, kiesési helyosztó következik.

S biztossá vált: Horváth Ferenccel a kispadon.

CS. A.

A FORDULÓ SOROZATA

Puskás Akadémia: nyugodt háttér, remek közösség, kiváló szereplés

Az NB I legjobb formában lévő csapata a Puskás Akadémia. Hornyák Zsolt együttese már hat forduló óta veretlen, sőt, a hétvégi, Újpest FC elleni sikerrel (2–1) az ötödik győzelmét aratta egyhuzamban.

„Jó ez az időszak, reméljük, a válogatott miatti szünet után is folytatódik – mondta lapunknak Markek Tamás, a Puskás Akadémia kapusa. – Hogy minek köszönhető? A nyugodt háttérnek. A játékosoknak tényleg csak a futballra kell összpontosítaniuk. Másrészt remek szakmai stábunk van, ki kell emelnem Balajcza Szabolcs kapusedzőt, az ő munkája is hozzátesz a teljesítményhez. A keret összes játékosa motivált, bárki lép pályára, mindent megtesz a sikerért, remek közösség a miénk.”

A 30 éves kapus Tóth Balázs sérülése miatt az október 15-i, MTK elleni mérkőzés (1–0) hajrájában állt be, azóta három bajnokin védte a PAFC kapuját, s ragyogó teljesítményt nyújtott mindegyik alkalommal.

„Amikor idekerültem, tudtam, nem első számú kapus leszek, de úgy készültem, ha megkapom a lehetőséget, készen álljak a bizonyításra. Noha az MTK ellen csak néhány percet voltam pályán, éreztem, hogy erőnlétileg és mentálisan is rendben vagyok.”

A Puskás Akadémia második a tabellán, azonos pontszámmal áll a listavezető Ferencváros mögött, s ha az idény végéig kitart a remek forma, talán az előző évadban elért ezüstérmet is túlszárnyalhatja.

„Az öltözőben egyáltalán nem esett szó a bajnoki címről, csak a következő feladatra koncentrálunk. Egyénileg is ezt az elvet követem, mindig kisebb célokat tűzök ki magam elé. Mi a következő? Hogy továbbra is én védjem a Puskás Akadémia kapuját. Beilleszkedtem, bemutatkoztam az NB I-ben, ezek után nem is lehet más a célom, mint hogy megtartsam a helyem, és továbbra is segítsem a csapatomat.”

J. Á.

Markek Tamás hetek óta parádés formában védi az NB I-ben menetelő Puskás Akadémia kapuját (Fotó: Török Attila)
Markek Tamás hetek óta parádés formában védi az NB I-ben menetelő Puskás Akadémia kapuját (Fotó: Török Attila)


A FORDULÓ MEGOLDÁSA
: Kenan Kodro ismét villant

Szállítja a gólokat Kenan Kodro, a Mol Fehérvár 28 éves bosnyák-spanyol légiósa, aki vasárnap a ZTE FC ellen is villant, átlövésből, 22 méterről vette be Demjén Patrik kapuját. A La Ligában szereplő Bilbaótól augusztus végén érkező játékos megoldást jelenthet a székesfehérváriak csatárproblémáira – noha az előző idényben Nikolics Nemanja 15 bajnoki gólt szerzett, ebben az idényben formán kívül van, a válogatott keretéből is kiszorult, s Budu Zivzivadze sem szárnyal, két gólja nem meggyőző, ahogyan a nyáron igazolt Lamin Jallow játéka sem.

A székesfehérváriakat erősítő Kenan Kodro versenyben lehet a gólkirályi címért (Fotó: Dömötör Csaba)
A székesfehérváriakat erősítő Kenan Kodro versenyben lehet a gólkirályi címért (Fotó: Dömötör Csaba)


Amíg a posztriválisok adósak a jó teljesítménnyel, Kodro mutatói elismerésre méltók: 12 forduló után öt gól és egy gólpassz a mérlege, s mindehhez csupán hat bajnokira és 401 játékpercre volt szüksége, átlagban tehát nyolcvan perc kell neki a gólhoz. Legtöbb megmozdulásán látszik, topbajnokságból érkezett (68 meccse és tíz gólja van a spanyol élvonalban), remekül olvassa a játékot, labda nélküli mozgásai hasznosak. Egyik legfőbb erénye, hogy kiválóan robban be a kapu elé, gyakran előzi meg az őt őrző védőt, ám olyan ziccerbe, amelyben rávezethette volna a kapusra a labdát, Magyarországon még nem került. Lövőhelyzetbe annál gyakrabban, mindeddig 16 kísérlete volt, s remek arányban, 56 százalékban kaput talál, ami a negyedik legjobb mutató a bajnokságban.

KODRO BOMBÁJ A A ZTE ELLEN


Noha driblizni ritkán láthatjuk (mindössze ötször cselezett), a felpasszolt labdákat rendre jól tartja meg, lehet rá számítani az összjátékban. A tizenhatoson belül 23 labdaérintése van a bajnoki idényben, ami a hatodik legtöbb, megjátszható a veszélyzónában – dicséretes, hogy sokszor kerül helyzetbe, igaz, jó néhányszor rossz döntést hoz a kapu előtt. Ugyanakkor ne feledjük, már javában zajlott a bajnokság, amikor aláírt a klubhoz, s szeptemberben koronavírus-fertőzésen esett át, aligha van tehát kirobbanó erőállapotban. Az mindenesetre beszédes, hogy Szabics Imre vezetőedző őt favorizálja a középcsatár posztján, aminek egyfelől a mutatott játéka, másrészt a példaértékű hozzáállása lehet az oka – teljesítményével rászolgál a bizalomra.

B. L.

A KÉPRE KATTINTVA NAGYÍTHATÓ
A KÉPRE KATTINTVA NAGYÍTHATÓ

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 11 8 1 2 24– 9 +15 25
2. Puskás Akadémia 11 8 1 2 18–11 +7 25
3. Kisvárda 12 7 2 3 20–14 +6 23
4. Mol Fehérvár 12 5 5 2 16–11 +5 20
5. Mezőkövesd 12 5 3 4 17–20 –3 18
6. Paksi FC 12 4 2 6 28–26 +2 14
7. Zalaegerszegi TE 12 4 2 6 17–28 –11 14
8. Budapest Honvéd 12 4 1 7 21–25 –4 13
9. Debreceni VSC 12 3 4 5 25–23 +2 13
10. Gyirmót FC Győr 12 3 3 6 14–20 –6 12
11. MTK Budapest 12 3 3 6 10–16 –6 12
12. Újpest FC1215614–21 –7 8
NB I, 2021–2022, 12. FORDULÓ
HELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
November 5., péntek
MTK Budapest–Gyirmót FC Győr 0–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
1545Pillók Ádám
November 6., szombat
Mezőkövesd–Paks 2–1
Mezőkövesd, Városi Stadion1300Antal Péter
DVSC–Budapest Honvéd 5–3 Debrecen, Nagyerdei Stadion3170Karakó Ferenc
Puskás Akadémia–Újpest 2–1Felcsút, Pancho Aréna 500Berke Balázs
November 7., vasárnap
Kisvárda–Ferencváros 0–4 Kisvárda, Várkerti Stadion3250 Farkas Ádám
Mol Fehérvár FC–ZTE 3–0
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó2174Bogár Gergő
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik